Könyves TAG

Hát szervusztok Bogárkáim!

Szörnyen röstellem, de nem igazán sikerült haladnom olvasás terén, ezért bejegyzés sem született. Ezt igyekszem kárpótolni egy ilyen kérdezős poszttal, azért, hogy be tűnjek el erre a hónapra teljesen. De mit lehet tenni, ha tanulni kell? 

Lássuk tehát a kérdéseket

1)      Szoktál nassolni olvasás közben?

Abszolút nem, ha éhes vagyok, félreteszem és eszek, nassolni max. újságolvasás közben lehet :)

2)      Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?

Zöld kupakos ásványvizem van mindig az ágy mellett, de az ivással is úgy vagyok, mint a nasival. Felkeresem a konyhát.

3)      Szoktál írogatni a könyvekbe vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?

Soha, soha, soha‼ Megszakad a szívem, ha régi könyvekben, esetleg könyvtári példányokban firkát látok. Nagy ritkán beleírom, hogy milyen alkalomra és kitől kaptam, és ha kölcsönadom valakinek, akkor halványan ceruzával a monogramomat egy meghatározott helyre.

4)      Mindig el kell jutnod a fejezet végéig, vagy bárhol le tudod tenni a könyvet?

Általában egy adott pontig el kell jutnom, legyen az fejezet vagy bekezdés vége. Az oldal közepén azonban nem igazán szeretem befejezni, ahogy a mondat felénél sem bírom letenni.

5)      Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha idegesítő regényt olvas?

Végigszenvedem a könyvet, ha egyszer elkezdtem, de idegesítő regényre még nem volt nálam példa. Olyan már volt, hogy egy kicsit felhúztam magam a szereplő viselkedésén, ilyenkor a párnámat püfölöm, vagy a homlokomat a könyvvel, esetleg kiabálok.

6)      Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?

Attól függ. Ha megértem a szöveget, akkor nem, ha pedig nagyon kétségbe vagyok esve, akkor esetleg utólag utána nézek, de nem azonnal. Meg amúgy is, az idézetek és idegen szavak általában lábjegyzetként fel vannak tüntetve a lap alján.

7)      Mit olvasol most?

Héléne Grémillon: A bizalmas, Helena Silence: Ezüsthíd

8)      Milyen könyvet vettél utoljára?

Móricz Zsigmond: Árvácska

9)      Van kedvenc helyed vagy időpontod az olvasásra?

Bárhol bármikor. Gyorsabban megy, ha utazok, vagy tiltott időben olvasok, például órák alatt, különórákon. Szeretek a szabadban olvasni, illetve este elalvás előtt. Az életem meghatározó helyszínein viszoint vannak kijelölt olvasási területeim, itthon, nagyiméknál, az udvaron vagy bent a házban.

10)  A sorozatokat, vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?

Változó. Mostanában egyre kevesebb egyrészes könyvvel találkozom, pedig a sorozatokra nagyon nincsen időm.

11)  Van olyan könyv, amit mindig előhozol és szeretettel ajánlasz mindenkinek?

Laini Taylor: Füst és csont leánya. Eddig bárkinek odaadtam vagy ajánlottam, beleszeretett. Amúgy a TOP3 listámról bármelyiket ajánlom, de van, hogy az éppen olvasott könyv tetszik és ajnározom egyfolytában.

12)  Hogy rendszerezed a könyveidet?

Sehogy. Nagyjából magasság szerint, a sorozatok, trilógiák egymás mellett, ugyanazon író művei egymás mellett. Na jó, egy kicsit rendszerezve vannak, de ha megbontom a sorrendet, az sem zavar nagyon.

Ui.: Eredetileg ide kapcsolódó képeket tettem volna be, de valamiért nem tudtam beilleszteni :(

Havi összegzés: Február-Március

Sziasztok Bogárkák! :)

Elérkeztem ahhoz a felemelő pillanathoz, hogy bemutassam nektek az eddig elolvasott könyveket. Icipicit más lesz ez a bejegyzés az előzőhöz képest, hiszen február végén nem összegeztem. Igazából már magam sem emlékszem, hogy miért volt így, valószínűleg a lustaság vagy a z időhiány volt az oka. Most viszont kárpótollak titeket, egy kiadós kis bejegyzéssel. :)

Nos. Valamiért halálosan nehéz megjegyeznem, hogy melyik könyvet mikor olvasom, így már ezt a két hónapot is baromira furcsa átölelni. Ahogy viszont az elolvasott könyveket figyelem, eléggé kevés van belőlük. Ez talán azért is van, mert a március eléggé zűrzavaros volt, a tanárok eszeveszett módon nyomatták a számonkéréseket, ha hosszú hétvége előtt álltunk, akkor azért, ha visszamentünk, akkor azért, és persze a tavaszi szünet előtti hétbe belefért napi egy tz, meg egy kis német vizsga is. Mindezek ellenére azért nem maradhatott el az olvasás, bár a tervezett könyveket pont nem sikerült elolvasni, és becsúszott egy kötelező olvasmány is (Az arany virágcserép, fujj), ami szintén időt rabolt.

Könyvek, amiket ebben a két hónapban olvastam:

Helena Silence: Enigma

Ava Dellaira: Kedves halottak!

Móricz Zsigmond: Árvácska

Jennifer L. Armentrout: Opál

Jennifer L. Armentrout: Origin

Anthony Doerr: A láthatatlan fény

E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Mary Chamberlain: A dachauivarrónő

Az Árvácskáról azért szeretnék pár szót ejteni. Nem ez volt az említett kötelező olvasmány, mégsem tudtam róla mélyebb bejegyzést írni. Hogy miért? Mert ez egy nyers, őszinte kritika az akkori életről, egy ártatlan kislány megpróbáltatásairól, ami szókimondó, kapkodós és érdekfeszítő. Egyetlen probléma van csak vele, rövidke terjedelme ellenére, bár rabul ejt, ugyanakkor annyira elgondolkoztat, hogy lassan haladtam vele akaratom ellenére. Mindenesetre felírtam életem legnagyszerűbb könyves élményei közé, pedig én filmen már sokszor megnéztem, de az nem is fogható a könyvhöz. Érdekes még, hogy nem volt kötelező olvasmány feelingem közben.

Ennyi lett volna mára, olvassatok sokat és egyétek meg a húsvétról maradt sonkákat :) ♥

Helena Silence: Enigma

Fülszöveg: A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál.

Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami.

Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.

Írónő: Sajnos túl sok dolgot nem találtam az írónőről az interneten, de meglepődtem rajta, amikor kiderült, hogy magyar. A róla hozott információk itt nagyjából ki is fújtak :D Találtam egy blogot, ami remélem, az övé. Nagyon jó kiegészítő novellákat és egyéb érdekességeket találhattok rajta.

Vélemény: Amikor befejeztem a könyvet, nem volt kéznél a laptopom, hogy azonnal elkezdhessem írni az összefoglalót, és az összedobott jegyzetemen sem bírok annyira kiigazodni, amit a húsvéti készülődés hevében írtam, ezért most, a sok rám törő gondolatot megpróbálom rendszerezni. Na, ez egy hosszú mondat volt :D

            Az osztálytársam ajánlotta ezt a könyvet, amikor az Obszidiánt olvastam, hogy nekem biztosan tetszeni fog. Nem kezdtem el olvasni. Majdnem egy hónapig, de lehet, hogy tovább is nyúzott, végül pedig beadtam a derekam. Nem azt mondom, hogy ugyanolyan az ízlésünk könyvek terén, de meglepődtem rajta, hogy ő ezt imádta, mert nekem egy felejthető olvasmánynak tűnt elsőre. Így, egy héttel a befejezése után egy kicsit kezd változni a véleményem, főleg azért, mert megemésztettem a történetet és bele is vágtam az Ezüsthídba.

            Történetünk kezdetén megismerkedünk Lénával, aki különleges képességekkel rendelkezik. A lány egy érző, aki a dolgok, személyek megérintésével képes azoknak a múltját, jelenét vagy jövőjét megállapítani. Évekig elnyomja magában a képességét, de a szülei halála után (amit nem tud megakadályozni) minden megváltozik. Lena bűnösnek érzi magát, a képessége a felszínre tör, és nem tudja kezelni, valamint sosem látott nagybátyjához, Victorhoz kerül. A nagybácsi egy aranyos ki tanyán lakik, ami alatt hatalmas villát és lótenyészetet kell érteni, magángéppel, labirintushoz hasonló folyosókkal, személyzettel, minden földi jóval. Lena megismerkedik Zoéval, a szomszéd lánnyal, valamint annak a bátyjával, Alex-szel. A fordulatok tulajdonképpen nem itt kezdődnek, hanem rögtön az első oldalon. De komolyan.

            Az első problémám a névválasztással volt. Talán csak bennem él túl frissen a Delírium emléke, pedig nyáron olvastam, de azonnal feltűnt, hogy mind a két könyvben Alex és Lena a főszereplő páros. Mindegy, apró hiba, nem is kell vele foglalkozni. Egy picikét zavart az, hogy az emberek, akik Lenához hasonlóak, érzők. Én valami sokkal fantáziadúsabb névre számítottam volna, ez így egyszerűen nem passzolt a könyv hangulatához.

            Apropó hangulat. Elsőre nekem kicsit olyan volt, mintha az írónő nem döntötte volna el, milyen stílusban ír, miről szól a könyv. Egy kicsit túlvilági, kicsit szappanoperás, kicsit tini, kicsit krimi, szerelmes, klisés, tehát minden van benne, ami szem, szájnak ingere. Ennek a vegyességnek az a negatívuma, hogy minden túl hirtelen történik, és a tini regényből is éles a váltás a komoly részek között. Az elején azért tetszett, mert „csupán” egy fantasy volt, alapvető elemekkel, természetfelettivel és klisékkel, aztán minden keveredett, az egyszerű képességből egy világmegváltó dolog lett, a lány, aki azt sem tudta, hova tartozik, hőssé válik. A vége felé, Noel megmentésekor, illetve a többi nagyon természetfeletti rész egészen tetszett, és itt vált észrevehetővé, hogy az írónő itt teljesedik ki igazán. Azok a részek, ahol Lena által mások fejébe láthatunk különösen jók voltak, és maga Lena személyisége is tetszett, ő nem az a tipikus nyavalygós női főszereplő, aki idegesít. Bátor, tanulékony, ami az érző képességét illeti, bár szerintem egy kicsit gyorsan heverte ki a szülei tragédiáját, és az összes többi őt ért traumát. Szerettem a szóváltásaikat Alex-szel, de azért egy kicsit tényleg hirtelen jöttek össze, hiába látszódott a kölcsönös vonzalom az első pillanattól fogva.

Matthew Daddario, mint Alex Tree

            Apró érdekesség, hogy a könyv olvasása közben megpróbáltam elképzelni a szereplőket, akárcsak a többi olvasó. Alex nekem annyira hasonlított valakire, akit már láttam, de sehogy sem tudtam eldönteni, kire. Aztán, egy héttel a könyv befejezése után leültem a Shadowhunters c. sorozatot nézni, és döbbenten fedeztem fel, hogy a könyvbéli Alexet a sorozatban szereplő Alec-kel, vagyis Matthew Daddarióval azonosítottam tudat alatt. Bár Alec egy picikét közelebb áll a szívemhez (főleg a sorozatban) de külsőre, szerintem teljesen hasonlítanak. Szóval, Alex szívdöglesztő pasi. ♥

            Még azt hozzátenném, hogy nekem először egy kicsit fanfiction hatású volt az egész, viszont tény és való, hogy itt írogatva visszasírom a szereplőket, hiszen mindenkinek jó a személyisége, szerethető, kicsit talán tényleg túl tökéletes, túl hibátlan, mint a kapcsolatok is. Én megértem, hogy a könyvbe rengeteg mondanivalót és történést bele akart sűríteni az írónő, de egyik buktató szorosan követi a másikat, szinte időnk sincsen gondolkodni, ahogyan Lénának sincs. E miatt kicsit háttérbe kerül a Zoéval való, hú de nagy barátsága is, viszont a háttérben még mindig ott rejtőzik, mint aki két lábbal a földön tartja Lenát. Ethel úgyszintén, bár ő tud a családi titokról, de érdekes ember, egy pótnagymama, aki remekül süt és így még több „normálisságot” csempész Lena életébe.

            Valami vidám és pozitív végszó kéne ide. Mit szóltok ehhez? Az Enigma egy jó könyv, szerethető hibákkal, még szerethetőbb klisékkel és apró fordulatokkal. Egy esélyt mindenképpen adjatok neki, ha másért nem, a szuperszexi Alex miatt. :)

 

Borító: A borítója visszafogott, fényes, minimalista és jó színvilágú, bár a történettel való kapcsolatát nem fedeztem fel. Összességében tetszik.

Kedvenc szereplő: Victor, Ethel, Zoé, Borisz, kicsit később pedig Alex és Lena is.

Nem-kedvenc szereplő: Cilia. Annyira tipikusan fujj, hogy ennél fujjabb már nem is lehetne… :D

Ava Dellaira: Kedves halottak!

Fülszöveg: Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz.

Egy angol házi feladattal kezdődik: írj levelet egy halottnak, mindegy, kinek. Laurel Kurt Cobaint választja, mert Kurt fiatalon halt meg, csakúgy, mint May, Laurel nővére, így talán megért egy kicsit abból, hogy Laurel min megy keresztül. Laurel nemsokára egyre több halottnak ír levelet – Janis Joplinnak, Heath Ledgernek, River Phoenixnek, Amelia Earhartnek, szinte abba sem bírja hagyni. Megírja nekik, mi történik az új középiskolában, és hogyan hullott szét May halála után a családja.

De akármennyit segítenek is neki a levelek, nem tarthatja örökre távol magától az igazi életet. Múltjának kísértetei nem férnek bele az írott sorokba, és Laurelnek szembe kell néznie a gyermekkor lezárulásával, az imádott testvér elvesztésének fájdalmával és a felismeréssel, hogy egyedül mi formálhatjuk a sorsunkat.

Írónő: Rájöttem arra, hogy a blogbejegyzést megelőző leghosszabb művelet az íróról, írónőről való keresgélés, ráadásul, ha nincsen magyar nyelvű oldal, akkor le kell fordítanom, ami, valljuk be, nem megy olyan jól. Nem tudom, hogy mindig így lesz, de most idelinkelem az írónő, Ava Dellaira honlapját, ahol kedvetekre böngészhettek, és az életét is elolvashatjátok.

Vélemény: Nos az úgy volt, hogy bementem a könyvtárba visszavinni egy könyvet, ami nem is nekem kellett, hanem anyunak. Megfogadtam, hogy az itthon lévő könyveket olvasom el először, illetve a kölcsön kapottakat. Aha, ja. Ahogy beléptem, a szemem megakadt az ifjúsági polcon, és nem tudtam ellenállni ennek a könyvnek. Most mondjam azt, hogy jól tettem? Mellesleg alig öt percet töltöttem bent, és öt könyvvel jöttem ki. :D

            A történet szerint, Laurel egy átlagos kislány életét éli szüleivel és nővérével, May-jel, ám az életét sorozatos történések keserítik meg. Amit az elejétől fogva tudunk, az az, hogy Laurel szülei (a történet folyásához képest) két éve elváltak. Az anyja Floridába költözött. A nővére hat hónapja meghalt. A középiskolát direkt egy távolabbi suliban kezdte, ahol nem tudnak a nővére tragikus haláláról. Rögtön az első angol órán azt a feladatot kapják, hogy írjanak egy halottnak levelet. Laurel Kurt Cobaint választja, a Nirvana zenekar fiatalon elhunyt énekesét, nem mellesleg May egyik kedvencét. A levél belsőségesre és talán kicsit furára sikerül, ezért Laurel nem adja be a házi dolgozatot. Helyette egy egész tanéven át leveleket írogat különböző híres személyeknek, akik fiatalon, tragikusan haltak meg, akárcsak a nővére.

    Talán az első, és legfontosabb dolog, ami feltűnik még akkor is, ha csak belelapozunk a könyvbe, az a levél forma. Engem sosem zavart, ha a könyveket így írják meg, sőt, egy plusz csavart is ad az egész történetnek. Laurel így nem csak úgy random mesél, hanem valakinek mondja a történetét. Gyakran előfordult benne, hogy a levél elején a megszólított személy életét párhuzamba vonja a sajátjával, illetve a végén hozzászól, elköszön tőle. Nekem így valahogy sokkal személyesebb lett az egész. Külön köszönet azért, hogy lábjegyzetbe feltüntetik, ki kicsoda, hiszen a megemlített személyeknek a felét nem ismertem. Nagyon jó, hogy nem „divatból” elhunyt embereknek ír, hanem hírességeknek, ugyanakkor kevésbé ismert személyeknek is.

            Az egész könyv egyébként kiköpött Különc srác feljegyzései. Ezt nem rosszindulatból mondom, mert nagyon mély nyomot hagyott bennem az a könyv is. Mind a kettőnél levél formátumot használt az író, mind a kettő főszereplő gimnáziumot kezd, érdekes és talán kicsit különc barátokkal vannak körülvéve, akik között vannak olyanok, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Mindkét esetben a könyv vége felé derülnek ki a legfontosabb dolgok, ami miatt megbizonyosodhatunk róla, hogy főszereplőinknek súlyos gondjaik vannak. Talán a legnagyobb különbség az, hogy Laurel egy picikét nagyobb veszteséget tudhat magáénak, több rossz dolgon esett át.

            Számomra legfurcsább az a néhai, időbeli ugrálás volt. Laurel általában az aznapot mesélte el, de volt, amikor a múltat. Ez a könyv vége felé volt észrevehető, amikor egyre több momentum derült ki May halálról, Laurel múltjáról. Egyébként az írónő ezt a kis keveredést is olyan jól összehozta és megkreálta, hogy szinte fel sem tűnt. Szinte.

            Egyébként érdemes odafigyelni a kapcsolatokra. A könyvben talán minden emberi érzelem, viselkedés, kapcsolat fel van sorolva, ami csak létezik. May és Laurel különösen jó testvérek voltak, a nagyobbik védte a kisebbet. Már amikor. Laurel többször meg is jegyzi, hogy szeretett a tesójával lenni kettesben, hiszen akkor az övéjük volt a világ. Ott vannak a szüleik, akik elváltak, az anyjuk még el is költözött, ami miatt Laurel dühös, sőt, gyakran utálja. Amy néni, a nagynénje kifejezetten jó arc, szerintem a felnőttek közül ő a legnormálisabb, bár vannak érdekes dolgai, és hát szerelmes akar lenni. A kedvenceim a fiatalok voltak, akik különlegeseg. Hannah és Natalie leszbikus kapcsolata nagyon jól ki lett találva, valahogy hasonlóan működhet a valóságban is, főleg úgy, hogy Hannah gondoskodik a nagyszüleiről, akikkel lakik, és a bátyja nem éppen a legjobb testvér. Tristan és Kristen (akiknek a nevét egyszerűen imádtam) a maguk egyszerűségében voltak tökéletesek. A vívódás, amikkel az elválásuk járt az egyetem miatt, valamint a kicsit hippis gondolkodásuk egy pluszt adott a könyvnek. Sky és Laurel kapcsolatát pedig azért találtam jónak, mert eléggé mély és tiszta a szereplőknek, őszinte, de nem annyira nyálas, mint a legtöbb regényben. Egyszerűen csak összejöttek, lettek, voltak, csókolóztak, beszélgettek. Nem volt túlkomplikálva egyik kapcsolat sem, pont annyi derült ki és akkor, amikor kellett. Az írónő rettentően szókimondó és őszinte volt, olyan gondolatokat osztott meg velünk Laurelen keresztül, amiket kimondani senkinek sincs bátorsága.

            Egyetlen negatívuma volt a könyvnek, annyira letaglózott és elgondolkoztatott, hogy nem igazán volt kedvem utána mást olvasni. Tipikusan az az érzés volt bennem, hogy mikor fejezem már be, annyira érdekel a vége, ugyanakkor az utolsó oldalaknál hatalmas űrt hagyott bennem. Mondjuk, mikor felfedeztem a párhuzamot a Különc srác feljegyzéseivel, kicsit mérges lettem, de teljesen feleslegesen, mert nagyon élveztem minden szavát. Bátran ajánlom az összes embernek, aki szereti a mélyebb gondolatokat és nem fordul be azoktól! Az alsó korhatárt mondjuk tizennégy, tizenöt felé meghúznám, egy kicsit nagy falat lehet.

Borító: IMÁDOM!!! Annyira szép, örülök, hogy megtartották az eredetit, bár ott a színek valahogy sötétebbek voltak, de mindegy.

Kedvenc szereplő: Laurel, Sky, Amy néni, Tristan és Kristan, Hannah, Natalie. Van még valaki?

Nem-kedvenc szereplő: Azt hiszem, egy kicsit haragudtam Laurel szüleire, de én nem tudom a helyükbe képzelni magam, ezért ítéletet sem mondok felettük a viselkedésük miatt. Valamint. Tudom fura, de néha nem bírtam May-t sem.

Spring Book TAG - Tavaszi könyves kérdések

Halihó, Bogárkák!
A mai napon teljességgel meg voltam elégedve a tavasszal, talán ezért sem akaródzott a holokausztról szóló, friss szerzeményemet olvasni, helyette inkább a Ropi naplóját bújtam, de ez mellékes. :) 
Igaz, hogy egy icike-picikét fúj még a szél, de oda se neki, jön a hosszú hétvége, kirándulgatni, na meg persze olvasni kell majd. :)
Fogadjátok tehát szeretettel a tavaszias, képekkel teli posztot.

1.      Milyen a tavasz ott, ahol élsz? 

Budapesten? Imádom a tavaszt, amikor a szél kicsikét fúj, de már lehet napoztatni az arcomat. Szóval naposnak kéne lennie, de volt már, hogy hó esett (emlékszünk, hónyuszi húsvétkor, meg hasonlók), esett az eső stb. Igazából én már nem is tudok konkrétumot mondani, szeretem a napsütést, de ilyenkor van a legtöbb tanulnivaló.

2.      Melyik könyvet várod legjobban idén tavasszal?

Ransom Riggs: Lelkek könyvtára. Ahogy elő lehetett rendelni, én már megtettem, pedig a megjelenésig van még hátra egy kis idő.

3.      Mutass egy olyan könyvborítót, ami a tavaszra emlékeztet:
Nicholas Barreau összes könyvének borítója. Nem kell túlragozni, cukik. Még a borús háttér is jellemzi a tavaszt.

4.      Hol fogsz olvasni idén tavasszal?
Valószínűleg lopott pillanatokban, ugyanis tele vagyok tanulnivalóval, szerintem nem is kell erről hosszabban nyilatkoznom. Azonban elhatároztam, hogy igyekszem majd minél többet a szabadban olvasni, vagy egy barátságos kis helyre beülve.

5.      Mutass egy borítót, amin rajta van a nap:
Borító mániás vagyok, de ilyenkor persze cserben hagy az emlékezetem! Végső megoldásként, Rebecca Donovan Boldogító lélegzetét mutatom. Van ott az a nagy fényesség, látod?

6.      Kedvenc tavaszi olvasmányod?
Hát, per pillanat nem a kedvencem, de tuti a tankönyveim azok, amiket a legtöbbször kezembe veszek ilyenkor. :D Nincs kifejezetten olyan könyv, amit csak egy adott évszakban olvasnék. Az biztos, hogy ilyenkor több nyálas, romantikus regény csúszik be, de hát na. :)

7.      Keress egy borítót, amin sok szín van:
Nem szeretem az olyan borítókat, amik úgy néznek ki, mintha egy csillámpóni lehányta volna őket… Ettől függetlenül Melissa Landers, Elidegenítve című könyvét hoztam.