Rendszeres olvasók

2016. augusztus 8., hétfő

Lauren Oliver: Rekviem



Fülszöveg: „Lehet, hogy megőrjítenek minket az érzéseink. Lehet, hogy a szerelem tényleg betegség, és sokkal jobb lenne nélküle. Mi azonban egy másik utat választottunk. Végeredményben ezért szöktünk el a kúra elől: hogy szabadon választhassunk. Abban is szabadok vagyunk, hogy rosszul döntsünk.”



„Ki akartak füstölni minket, a múltba száműzni. De még mindig itt vagyunk. Ráadásul minden nappal egyre többen leszünk.”



A Delírium-trilógia befejező kötetében Lena az Ellenállás teljes jogú tagjává válik. A Káosz című részben előkészített lázadás nyílt forradalommá növi ki magát, és Lena a harcok kereszttüzébe kerül.

A Rekviemet egyszerre olvashatjuk Lena és Hana szemszögéből. Egymás mellett élnek, mégis falak választják el őket, egészen addig, amíg sorsuk útjai keresztezik egymást…



Írónő: Az egyik kedvenc írónőmmé lett a trilógia kezdetekor, ám most megkérdőjeleztem őt.Ettől függetlenül ITT és ITT megtaláljátok.



Vélemény: Nagyon vártam már, hogy végre ez a könyv következzen, és befejezhessem a trilógiát! Annyira szerettem volna a karakterekkel együtt lenni és végre az összes fel nem tett kérdésemre válaszokat kapni, hogy az leírhatatlan.

            Miután Lena és Julien, meg mindenki más végre egyben van, kezdődhet is a buli! A csapat vándorol, próbál elhelyezkedni, miközben az Ellenállást támogatva szeretné leigázni zombiországot, ahogyan ők a városokban élőket hívják. És a történet nagyjából ennyi. Ez nem azt jelenti, hogy nincs benne izgalom, csupán azt, hogy ez a lényege. A második kötetnek sem volt tulajdonképpeni végkifejlete, az is csak a cselekmény, a bonyodalom fokozása, és itt, az utolsó kötetben kiteljesedik minden. Sok a mozgás, valami folyton történik, de ha nem, akkor is akad gondolkozni való.

            Nem csak Lena szemszögéből, hanem Hanáéból is látjuk a történteket. Illetve, nem igazán a történteket, merthogy Hana szemszögének nincs túl sok értelme, ahogyan ennek az egész harmadik résznek. Na de. Én már az elejétől fogva hiányoltam Hanát meg a Portlandben maradottakat, hiszen nem kaptam meg azt a kidolgozott világot, amire vágytam. Szerettem volna megtudni, mik történtek azok után, hogy Lena megszökött, és, ha nem is pont ezt, de sok mindent megtudtam. Hana átesett a kezelésen, a számára kijelölt férj Portland leendő polgármestere. Az életük nem túl vidám, én egyáltalán nem éreztem azt a „zombiságot” aminek itt lennie kellett volna. Hana alapból fura, ellentétes érzelmei vannak, hiszen meg akar felelni, ugyanakkor tudja, hogy az ő rendszerük valahol sántít. Egyszerűen nem szerettem annyira őt, mint ahogyan kellett volna. Hana karakterének a lényege a sajnáltatás, hogy érezzük, ő most magányos és szomorú, de, mivel ki van kezelve, sokkal hűvösebben kellett volna viselkednie. Sok problémát vet fel, újabbakat, amiknek szintén semmi értelme, és olyan dolgokat művel, amiket egy épeszű ember az adott világban nem követne el.

            Egyetlen előnye Hana szemszögének az volt, hogy megtudhattunk egy csöppet abból, mi történt Lena ccsaládjával, valamit Gracie-vel, aki az első részben nagy kedvencem volt. Nos, mintha az írónő elfelejtette volna a karakterek eredeti jellemét, teljesen mássá alakította őket. Az aranyos kislányból valami fura, kicsit hibbant gyerek lett, míg a volt legjobb barátnőből egy drámázós királynő. Nem stimmelt ez nekem.

            Az előző résznél említettem, hogy tetszett Lena karakterfejlődése. Míg Hana és Gracie „átváltoztatása” nem tetszett, Lenának ez csak előnyére vált, igaz, a befejező kötetben azzá lett, akit igazán nem szeretek. A döntésképtelen, szerelmi háromszögben vergődő hősnő. Furának tartottam, hogy a harcban hirtelen tud dönteni, de olyan alapvető dolgokban, hogy most akkor megcsókolja e Juliant, már nem. Lena személyisége tehát stagnált. Egyszerűen nem volt jó neki semmi, és ő sem volt jó semmire, viszont attól még szerettem a határozottabb, ügyesebb, önállóbb oldalát.

            Szerelmi háromszöget említettem. Nos, gondolhattuk volna, Alex visszatért, és nagyon-nagyon sokat változott. Mármint, mindenki ezt hiszi. Nem szereti többé Lenát, az új lánnyal, Korallal kacérkodik, és nem mosolyog, nem jó fej. Aztán ott van Julian, aki szerethető, őszinte és tényleg, abszolút a tiszta és ártatlan fiút képviseli, aki számomra nagyon szimpatikus, tehát egyértelmű döntés. Nos, én megértem, hogy Lenát arcul csapja az, amikor Alex konkrétan közli vele, hogy sosem szerette, ugyanakkor Julian szerelmet vall neki. Ez számomra egyértelmű helyzet, hiszen mindkettőjüket szereti ugyan, de Alex lemondott róla, Alex más, Julian pedig bizonyítani akar. Lena pedig szenved, minden gondolata önsajnálat, amivel nem csak a saját maga, de Julian, Alex, Korall, Holló, meg úgy kb. mindenki életét megkeseríti. Lena elviselhetetlensége odáig fajul, hogy a féltékenység teljesen kifordítja önmagából. Nem ő a legújabb a csoportban, nem az történik, amit ő szeretne, aki őt választja, azon gondolkozik, aki nem őt választja, azon gyötrődik. A helyett, hogy józanul gondolkozna, ami a lehetetlen helyzetekben sikerül neki, csak sír meg nyavalyog, elrontva ezzel mindent.

            Az új szereplők sokasága itt nem ért véget, ugyanis Lena találkozik az anyukájával. Kettejük kapcsolata nincsen annyira jól kidolgozva, úgy érzem, ez a szál nem kapott annyi figyelmet. Lena hamar megbocsájt az anyukájának azt, hogy otthagyta. Gonosz vagyok, de ezt egy kissé mondvacsinált ügynek tartottam. Mármint, Lena évekig azt hitte, hogy halott, aztán, amikor rájött, hogy az anyukája elszökött, akkor persze, haragudott, de eddig egészen idáig nem foglalkozott vele. Most meg hirtelen… mindegy is, gyorsan rendeződtek köztük a dolgok, hiszen Lenának szüksége volt valakire a múltjából.

            Sok a halál. Olyanok mennek el, akikre nem is számítunk, illetve olyanok változnak meg, akikre szintén nem számítunk. Az a jó ezekben a regényekben, hogy nincsen idő hosszan gyászolni. Ez nekem kivételesen jó, főleg abban az esetben, ha a szívemhez nőtt a szereplő.

            Szóval, Lena ebben a könyvben kivetkőzött magából, pedig azt hittem, már csak jobb lehet. Fura dolgokat csinál, döntésképtelen, ellent mond mindennek, ami eddig volt, amit eddig képviselt. Túl sokat vágyódik a régi élete után, rengetegszer visszaemlékezik. Persze, erre azért is van szükség, mert a végső háború Portlandben zajlik majd, és itt fognak összefutni a szálak. A visszaemlékezésre ezért volt talán szükség?

            Majdnem elfelejtettem. A vége. Nos. Gyűlölöm a függő végeket. Mindig arra késztet, hogy megvegyem a következő részt. De itt NINCS következő rész! Értem én, mindenki képzelje el, mi fog történni, de ez nem válasz. Ez nem végkifejlet. Ezzel a könyv annyira lapos lett, amilyen még sosem volt számomra egy könyv sem. Tényleg nem szólt semmiről, pedig az előző részekbe annyira bele tudtam feledkezni! Ami pedig felrakta az i-re a pontot, hogy a függővég teljesen felesleges, hiszen minden happy lett. Hana elmenekült, az Ellenállás győzött, Alex majdnem szerelmet vallott, tehát megkapta azt, amit akart, Gracie is vele van. Eltekintve a számos emberélettől, Lena számára minden happy, ugyanakkor semmi nem történt. Zavart. Zavart-zavart.

            Hallottam a kiegészítő kötetekről, azokban van minden reményem, nem akarom megutálni a karaktereket, sem az írónőt. Szóval, csalódás volt, pedig szeretni akartam. Örültem neki, hogy végre elolvashattam. Mindennek ellenére is.

 

Borító: Én úgy vagyok vele, hogy ez a borító szép. Maga a trilógia alap koncepciójával sincs baj. De, jobb lett volna, ha megtartják az eredeti borítót.



Kedvenc szereplő: Abszolút Julian. Holló, Tövis és a többiek is a szívemhez nőttek.



Nem-kedvenc szereplő: Lena és Alex abszolút. Nem szabadna, hogy a három meghatározó szereplőből kettőről negatív véleményem legyen, de ez van.

2016. július 30., szombat

Nyári könyves bevásárlás



Na hát ismét itt vagyok Bogaraim!! :)



Mivel is telhetne a nyár, mint folyamatos olvasással? :) Néha azért belefér egy kis vásárlás is. Megtörtént, nem kevés könyvvel távoztunk a boltból. Lássuk a medvét.



Grecsó Krisztián Jelmezbálját már a megjelenése óta nézegetjük, hiszen folyamatosan a sikerlisták élén van. A polcokról általában lekapkodták, és a család is azonnal szemet vetett rá, nem csak a letisztult, szép borító, hanem a sok jó dolog miatt is, amit mondtak róla. Nálunk, ha könyvvásárlás van terítéken, olyat kell választani, ami az egész családot érdekli/érdekelheti. Ezt tartottuk szem előtt, amikor kiválasztottuk Az üvegvárat. Semmit nem tudok erről a könyvről, de a kiadót szeretem, sosem csalódtam eddig a könyveikben.  
Will & Will története már más, az valószínűleg csak engem kötne le, hiszen ifjúsági olvasmány. John Green és David Levithan külön-külön jó írók, de kíváncsi vagyok, együtt mit alkottak. Nemrég néztük meg A könyvtolvajt filmben, evidens döntés volt, hogy lecsapunk a könyvre. Még sajnos nem került terítékre, de remélem, sőt, biztos vagyok benne, tetszeni fog majd. Bár nyáron rá vagyok állva az egyrészes regényekre, de azért egy könyvnek a testvérét sikerült beszerezni. Adam Makos egy jó író, így szintén alap volt, hogy A végtelen ég hőseit is megvesszük. Természetesen nem csak boltban vásároltunk, hanem rendeltünk is, mégpedig A lány, aki megérintette az eget című könyvet.

Ez nagyon sok, lesz mit olvasnom, de így is le vagyok maradva, bele kell húzni. :)

Csóókollak titeket, legyen szép nyaratok!










2016. július 23., szombat

Nyári TAG



Halihó Bogárkáim!!



Igeeen!! Végre nyár, igaz, már egy jóó ideje. Az idő nem mindig fényes, de a hangulat a tetőfokán van, ha másként nem, hát egy jó könyvvel. Már igazán lógtam nektek egy hasonló bejegyzéssel, szóval tessék, itt van egy nyári TAG, amin nem kellett sokat gondolkoznom, hiszen idő és net szűkében vagyok. :) Lássunk tehát neki!



1.      Másmilyen hangulatú könyveket olvasol nyáron, mint a többi évszakban?

Nem igazán. Persze igyekszem ilyenkor a könnyed, egyrészes regények felé húzódni, de természetesen befejezem az év közben elkezdett sorozatokat/trilógiákat, és hát ami jön, az jön. És igen, becsúsznak a kötelező olvasmányok is. Valamikor el kell olvasni mind a 19 könyvet.



2.      Melyik könyvszereplővel nyaralnál szívesen együtt?

Igazság szerint a legtöbbel szívesen nyaralnék. Talán az örök kedvenc, Daemon Black, aki jófej, vicces és szexi. A tengerparton abszolút rám irigykednének.



3.      Egy könyv melynek címében szerepel az, hogy vakáció:

Vakáció a halott utcában. Imááádtam ezt a könyvet anno, szuper olvasmány.



4.      Képzeld el, hogy a tengerparton ülsz és csodás az idő. Mit olvasol éppen?

Nehéz megmondani. Mindig az aktuális olvasmányom az, amit el tudok képzelni, de jelenleg a legnagyobb kedvem David Levithan és John Green: Will & Will című könyvéhez lenne.




5.      Egy kék színű borító: ég-tenger

Ez most annyira egyértelmű volt, hogy nem igaz. E. Lockhart: A hazudósok.




6.      Sárga borító:homok-nap

Denise Jaden: Soha nem elég




7.      Kivel mennél egy pörgős, hawaii bulira?

Hát az attól függ, hogy kitalált vagy valós személy kell? Mert ha valós, akkor természetesen a barátnőimmel. Ha kitalált, akkor a vámpírok A vér szava trilógiából.



8.      Dal, amiről a vakáció jut eszedbe?

Nincs nagyon ilyen. Az aktuális nyári slágerekről mindig ez jut eszembe, de amúgy nincs ilyen.



9.      Hány könyvet tervezel elolvasni a szünet alatt?

Minél többet. :)

2016. július 16., szombat

C. J. Roberts: Fogoly a sötétben



Fülszöveg: Caleb olyan ember, akit csak a bosszú érdekel. Amióta egy hatalomra éhes gengszter kiskorában elrabolta, majd eladta rabszolgának, másra sem tud gondolni – kizárólag a revans foglalkoztatja. Tizenkét évre merült el az élvezeti célból tartott rabszolgák világában, az egyedüli felelősnek tartott férfit keresve. A szenvedését okozó építész végül előkerült: a személyi igazolványa új volt, a személyisége azonban a régi maradt. Ha Caleb elég közel akar kerülni a céljához, muszáj azzá vállalnia, amit gyűlöl. Elrabol egy gyönyörű lányt, hogy azzá tegye, ami ő maga volt egykoron.

Írónő: Ha kíváncsi vagy a tötét erotika írónőjének rózsaszín pöttyös oldalára, akkor kattintsatok bátran ide

Vélemény: Úgy néz ki, ez nyár a határaim feszegetéséről, átlépéséről szólt eddig, és még csak most kezdek belejönni. Rengeteg dolgot kipróbáltam, átéltem, pedig számomra a szünet még el sem kezdődött, pihenni is csak most tudtam igazán. Nem utolsó sorban nem csak beleolvastam, hanem elolvastam ezt a könyvet, őszintén meglepve ezzel magamat.
            Amikor nyárra valami könnyed olvasnivaló után nézek, nem figyelem a fülszöveget, gyakran még a borítót sem. Csupán a címre hagyatkozom, ami ennél a könyvnél igencsak meglepett. Cím alapján ugyanis valami ijesztő, utópisztikus könyvet vártam. Nem ezt kaptam.
            Képzeljétek el a fejemet, ahogy én, aki a Szürke ötven árnyalatát sem olvastam el, belecsöppenek ebbe a pszicho pornó világba. Tudjátok mit? Azt hiszem felnőttem a feladathoz, és nem csak megemészteni, de élvezni is tudtam a könyvet. Bár azért voltak mélypontjaim, de erről majd később.
            A történetben Olivia Ruiz, becenevén Livvie, valamint Caleb a két főszereplő. Caleb feladata, hogy elrabolja, majd kiképezze Livvie-t szexrabszolgnak. A feladat addig sikerül, hogy a lányt elviszi, ám Livvie sokkal makacsabb és kitartóbb, mint az eddigi lányok. Caleb ezt az egészet nem magáért teszi. A bosszúvágy hatja, hiszen valamikor ő is hasonlókat élt át. A két fél pedig bizarr módon vonzódni kezd egymáshoz, és ezt a kapcsolatot a szexben élik ki.
            Fura volt számomra ez a könyv.  A háttér jól ki van találva, a lány nem egy sima elrablás áldozata, a tetteknek céljai vannak. Bármilyen nyakatekerten hangzik is ez. Szerettem azokat a fejezeteket, amiben Caleb mesél a múltjáról. Érdekes volt olvasni, hogy ő is hasonlókat, ha nem rosszabbakat élt át, és mégis ezt teszi Livvie-vel.
            Kezdjük akkor tehát Caleb személyiségével. Egyértelműen abban leli örömét, hogy kínozhatja a lányt. Mesternek kell szólítania és engedelmeskedni minden parancsának. Az elején még teljesen érzékelhető a birtoklási vágy Calebben. Az izgalom, amit a friss hús okozott neki, de nem birtokolhatja teljesen, hiszen tovább kell adnia rajta. Néha nem értettem meg a férfit. Hol egészen perverz módon érzékeltette felsőbbrendűségét, hol verbálisan, de volt, amikor egész emberivé vált a viselkedése. Ez az a sokrétűség, ami miatt a rosszfiú karakterből ő egy összetett személyiséggé válik, aki érdekelni kezd. Ahogy haladunk előre a történetben, nem azt mondom, hogy szerethetőbbé, de egyre elviselhetőbb lesz a karaktere. Külön élveztem azokat a részeket, amikor felülkerekedett szexuális vágyain, és inkább mélyenszántó gondolatokat közöl velünk. Ezek a sorok érzelmekről, sőt, egészen furcsa módon szeretetről árulkodnak. Ragaszkodásról.
            Aztán ott van Livvie. Akit elrabolnak, az sosem jár jól, de túl rosszul sem. Ergo, ha nem most, de a későbbi kötetekben majd biztosan kiszabadul. A karakterfejlődés itt is hatalmas. Ugyan a lány az egész kötet alatt hasonlóan viselkedik, a két személy idomul egymáshoz. Livvie a kezdetektől fogva vonzódik Calebhez. Ez egy hatalmas ellentmondás. Caleb az elején megmenti Livvie-t majd el is rabolja. Távol kéne őt tartania magától, de a vonzalom kölcsönös. Livvie makacs, szószátyár és kíváncsi. Nem akar engedelmeskedni, ám az élete függ az alkalmazkodástól. A végére azonban egészen jól kijönnek Calebbel, és az ember elgondolkozik azon, hogy a lány nem szenved e valóban Stockholm szindrómában. A lány szintén perverz módon élvezi a Caleb által nyújtott testi kapcsolatot, sőt, viszonozná is neki. Visszagondolva a könyv nem volt más, mint szex és mélyenszántó gondolatok kavalkádja. Talán csak ezért bírtam elviselni, a komolyabb pszichológiai vonala miatt.
            Egyébként a történet két szemszögből játszódik. Livvie szemszöge E/1 míg Caleb gondolatait külső szemlélő meséli el. Ez valahogy még különlegesebbé és izgalmasabbá teszi a könyvet, nem unod meg olyan hamar. Ráadásul valahogy sokkal jobban el tudsz mélyedni a gondolataikban.
            Nem tudom mindenkinek ajánlani a könyvet. Aki szereti a szexuális töltetű regényeket, ez még azoknak sem lehet könnyű, hisz komoly lelki mondanivalója van. Fel kell hozzá nőni tehát és kinyílni felé. Elfogadónak lenni. Akkor lehet csak élvezni.
            Maga a könyv tele van ellentmondásokkal. Fordulatokban nem bővelkedik, hiszen minden eléggé kiszámítható, ugyanakkor élvezetes tud maradni. Nekem volt benne egy holtpontom a vége felé, mikor már untam az örökös vívódást, a semmi értelme együttlétet, elválást majd rágódást. Tudom, nem könnyű beleélni magad a helyzetbe, de azért vannak rajta javítani valók. Amúgy egy új műfaj bemutatásának nem volt rossz számomra. Nem lesz a kedvenc műfajom, de azért a folytatásra kíváncsi vagyok.

Borító: Mint mondtam, a borító nem fontos tényező, így ez sem fogott meg annyira, de nagyon jól passzol a hangulathoz.

Kedvenc szereplő: Caleb, egyértelműen.

Nem-kedvenc szereplő: Rafiq nem annyira szimpatikus nekem. 

Képek forrása: Pinterest