Helena Silence: Ezüsthíd

Fülszöveg: Lena Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről.

Vagy talán ezek sem.

Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet.

Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett?

Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.

                        Könyvmolyképző Kiadó, 2014

                        552 oldal

Írónő: Sajnos túl sok dolgot nem találtam az írónőről az interneten, de meglepődtem rajta, amikor kiderült, hogy magyar. A róla hozott információk itt nagyjából ki is fújtak :D Találtam egy blogot, ami remélem, az övé. Nagyon jó kiegészítő novellákat és egyéb érdekességeket találhattok rajta.

Vélemény: Nos, mielőtt belekezdenék, tisztáznom kell, hogy a könyvet csaknem egy hónapja fejeztem be. Ez, bármennyire is emlékszem a történetre, nagyon hosszú idő. Úgyhogy bocsájtsatok meg, ha egy kissé összekuszált lesz a mondandóm. Na, akkor csapjunk a lecsóba.

            A történet meglepő, de nem ott folytatódik, ahol abbamaradt. A legelső lapokon egy ijesztő, tényleg pszichotrillert olvashatunk, ami furán hangzik, de igazán tetszett. Nem féltem tőle, de nagyon jól visszaadta az írónő a hangulatot, amelyet a kislány, majd Lena átélt. Borzasztó dolgok történtek vele, ez nem kétség, viszont azonnal felcsigázta az érdeklődésemet. Szóval, Lena egy Sebastian nevű férfi csapdájába került, ahonnan a kiút nem más, mint az öngyilkosság. Lena nyilván nem hal meg, viszont elfelejt mindent, ami a múltjában történt, és Silver Smith-ként éli tovább az életét. Hogy fog-e még találkozni a régi családjával, és boldog lesz-e az élete? A reklám után kiderül.

            Nem igazán tudom SPOILER nélkül elmesélni, bár ezekre a fordulatokra azonnal rá lehet jönni, azért aki nagyon kényes erre, az ne olvassa tovább. Lena elrejtette az agya egyik szegletébe a családját, hohy Sebastian semmilyen bántalmazó, kínzó módszerre ne férhessen hozzá. Egy Theo nevű rendőr talál rá, akivel Lena új életet kezhet. Innentől fogva pedig Silvernek nevezzük, a nyakában található nyaklánc miatt. Itt meg kell jegyeznem, borzasztóan szerencsétlennek találtam a névválasztást. Tudom, hogy nem az írónő hibája, de hogyan lehet valakit Silvernek nevezni? Persze, ez egy megszokott név külföldön, de nekem akkor is… uff…

            Nos. Lena Silverként is nagyon aranyos volt, ahogy megpróbált normális életet élni. Szinte már felnőttként viselkedett, sőt. Annyira más volt, de ez tűnt a normálisnak. (csak miután megint Lena lett, tűnt fel, hogy másként viselkedett) Vegyük sorra. Silver megemlíti egyszer, hogy kibontotta a haját, amit mindig összefogott. Dolgozott, mindent túlgondolkozott és felébredtek benne az anyai ösztönök egy kislány iránt, akivel a kórházban találkozott. Aztán ott volt Theo. Lena mindig olyan őszinte volt, vagy nem is tudom, Alexnek megmondta a magáét, hogy nem kíváncsi rá, és egy kicsit kitolásnak éreztem Theoval szemben, hogy nem őszinte vele. Hiszen a rendőr tökéletes. Vicces, nagyon szereti Lenát, nem annyira nyálas, kedves a családja, határozott. Gili, a nővére külön a kedvencem lett szókimondó stílusával.

            Aztán viszont rátalál a családja, és Lena visszatér, nagyjából a könyv felétől próbál visszaszokni a régi életébe. Ezt a Lenát már jobban szerettem, igaz Theot egy kicsit hiányoltam mellőle. Mindenki igazán megváltozott, hiszen Lena csaknem fél évig volt fogságban, utána egy évig Theoval élt. A birtokon talán csak Ethel és Oszkár az, akik ugyanúgy viselkednek, ahogyan eddig is. Zoé felnőtt, abszolút értettebb lett, Alexről viszont nem mondható el ugyanez. Elvileg a fiú idősebb, igaz, és megértem, hogy nehezen dolgozza fel élete szerelmének az elvesztését, de, nekem nem volt szimpatikus. Nem akartam, hogy mindent előröl kezdjenek, a beszólongatásaiktól kezdve, a romantikus beszélgetéseken át. Szerettem volna, ha hirtelen minden visszaáll a régi kerékvágásba, vagy Lena Theo mellett marad.

            Furcsa érzésem volt a könyvvel kapcsolatban. Silvert nem szerettem, mégis izgalmasabb volt az ő élete, mint Lenáé. Pillanatnyilag mindig mást akartam olvasni, ami éppen következett, de ez az élet. Egyetlen dolog volt az, ami miatt mindig tovább olvastam, ez pedig a döntés. Vajon ki mellett fog maradni Lena? Amikor már számomra is egyértelmű volt, a lány még akkor is hezitált, hogy kit válasszon. Kicsit keserédesek az érzelmeim, szurkoltam is meg nem is, legszívesebben a falba verem a fejemet, mégsem bírtam letenni, már amikor volt időm az olvasásra.

               Egyetlen dolog volt, ami miatt majdnem elsírtam magam, ez pedig a vége. Gondoltam, hogy Sebastian vissza fog térni, de arra nem számítottam, hogy így. Szerettem azt gondolni, hogy ennek nincs értelme és nem így ér véget, bár happy and lett. A Theo szálat is mesterien elvarrta az írónő, Lena meggyógyult, de Victor... Valaholy mélyen számítottam rá, hogy majd valaki... csak miért pont ő? Ígs valóban sokkal drámaibb és emlékezetesebb volt a könyv. Köszönet érte :)

Borító: Kicsit giccsesnek találtam, nem illik annyira ez a csillogós, elvont vonal a könyvhöz, de nem is a borítója miatt olvastam ezt el, kivételesen. (Megjegyzem, voltak ennél sokkal jobb borítótervek.)

Kedvenc szereplő: Bármennyire is fura volt a történetbe lépésének idején, Alexet szeretem örökkön örökké. Aztán Léna, aki nem egyenlő Silverrel, ezt már tudjuk. Gili a maga humorával mindig jól jött, és persze Victor, akit nem csak tiszteletből sorolok ide. Valamint Theo apukáját és anyukáját is szerettem. Ja és magát Theot ki ne felejtsem.

Nem-kedvenc szereplő: Bár rögeszmésen vonzódok a rosszfiúkhoz, Sebastian egy kicsit már sok volt ahhoz, hogy megszeressem.