Nicolas Barreau: A nő mosolya

Fülszöveg: Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha…

Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…

Író(nő): Akár hiszitek, akár nem, a Nicolas Barreau csak egy írói álnév, és a mű valós megalkotója Daniela Thiele, aki 1959-ben született Düsseldorfban. Mintha csak magáról mintázta volna a könyvbeli Andrét, ő maga is szerkesztőként dolgozik egy kiadónál, és még könyveket is publikál. A diploma után kezdett el kiadóknál dolgozni, újságíróként. Már általános iskola negyedik osztályában saját történeteket talált ki. Ma álnéven írja a könyveit, melyeket férjével együtt a saját kiadójukban jelentet meg. Jelenleg férjével és fiaival él Németországban.

Vélemény: Nem merészség kijelentenem, hogy ilyen rövid könyvet ennyi ideig még sosem olvastam. Majdnem két hetembe tellett, míg a végére értem, és, bár sosem csinálok ilyet, de párhuzamosan olvastam vele egy másik könyvet, amit két nap alatt befejeztem. Igazából ez a véleménykifejtés ennyi is lehetne, két mondatból pontosan le lehetett szűrni, hogy nem volt az életem értelme ez a könyv. De inkább elkezdem előröl.

            Azért vettem a kezembe ezt a könyvet, mert egyszerűen fantasztikusan szép a borítója. Utána olvastam a véleményeknek, és rengeteg pozitívum jött velem szembe, csak úgy áradoztak róla mindenhol. Anyu volt az előolvasóm, alig vártam már, hogy befejezze, és én következzek az olvasásban. Ahogy letette a könyvet, kikértem a friss véleményét, mire ő csak megvonta a vállát. Anyuról tudni kell, hogy nem tud elszállni egy-egy fantasztikus könyvtől, de ami tetszik neki, azt kifejezi pár mondatban. A vállvonogatás… nos, az nem jelent nála jót.

            Miről is szól a könyv? Nem az alap sztorival van baj, hiszen Franciaországban játszódik, amit imádok, ráadásul nem egy mindennapi történettel állunk szemben. Aurélie Bredin egy kis francia vendéglő tulajdonosa, melyet még az édesapja hagyott rá. A harmincas évei elején járó, barna szépséget azonban egyik pillanatról a másikra elhagyja élete nagy szerelme, Claude, egy másik nő miatt. Aurélie, mondani sem kell, összetörik, és bánatában a párizsi utcákat róva, egy rendőrtől menekülve (az egyetlen humoros jelenet) betér egy kis könyvesboltba. Nem egy könyvmoly, de az eladó ajánlására megvesz egy Robert Miller könyvet, és hazaérve egész éjjel ezt olvassa, egy csapásra megfeledkezve szerelmi bánatáról. A könyvnek, amit a kezében tartott, ugyanis, az volt az érdekessége, hogy az ő kis vendéglője is szerepelt benne, a főszereplő pedig kiköpött hasonmása volt. A bonyodalmak, vagy mik, itt kezdődnek…

            Mint láthatjátok is, alap járaton nem volt ez egy rosszul kitalált történet, viszont azt vártam volna tőle, hogy folyamatosan pörög majd, a cselekmény nem áll le egy percre sem. Az első negyedét egy ültő helyemben kiolvastam, nem nagyon történt semmi izgalmas, éppen kezdett volna beindulni valami. Gondoltam, de jó gyorsan haladok ezzel a könyvvel is. Aztán mégis két hét volt a befejezése. Miért? Semmi sem történt, de komolyan, semmi. Apró előre lépések voltak „Robert Miller” ügyben, de nem volt, amit vártam volna, ami miatt érdemes volt haladni. Anyutól néha meg is kérdeztem, hogy mi fog történni, mert tudni akartam, van-e bennem erő tovább olvasni. Hősiesen befejeztem, mert nem volt azért annyira rossz.

            Hogy egy kis pozitívumot is említsek, az írónak nagyon jó a stílusa. Bár nem érzem feltétlenül azt, hogy Európában, azon belül is Párizsban vagyok, az utcaneveket, boltok neveit és egyéb dolgokat pontosan említ, még az elején. Szerintem nincsen nagyon sok kiemelkedő leíró rész, az egész ugyanazon a színvonalon halad végig, szépen válogatott szavakkal, amik jól érzékeltetik az adott helyzeteket, kinézetet. A karakterek jól meg vannak alkotva, nem változnak túl sokat, végig a természetüknek megfelelően cselekednek.

            Eleinte nagyon-nagyon fura volt, hogy a fejezetek szemszöge váltakozik. Az első fejezet Aurélie szemszögéből van megalkotva, de a másodikat már egy férfi szereplő meséli. Először fel sem tűnt, hogy két külön emberről van szó, aztán észrevettem, hogy Aurélie-t hirtelen elkezdik Andrénak szólítani. Kellett egy kis idő, míg rájöttem, mi történik. :D

            Az olvasásával eléggé lassan haladtam, de egyszer csak elhatároztam, hogy befejezem, nem akarom már tovább húzni. Mivel anyu jóvoltából már tudtam, mi lesz a vége, sürgettem a történéseket, és vártam a pillanatot, amikor megtörik a jég és végre mindenki boldog lesz. Egyszer csak megtörténik, aminek történnie kell, de nagyon a végén. Ilyenkor jön az érzés, hogy most kezdődött csak a boldogság, de a könyvnek mindjárt vége van. Az utolsó pár fejezet kifejezetten jó volt, talán a végével kellett volna kezdenem. :D Ha egy skálán kéne a cselekmény izgalmát jeleznem, akkor egyszerű dolgom lenne. A kis képzeletbeli vonal haladna egyenesen, az utolsó öt oldal erejéig felugrana az egekbe, aztán vége.

            Érdemes még megemlítenem, hogy teljesen korrekt volt a befejezés. Én nem szeretem, ha valaminek hirtelen lesz vége, nyitott befejezéssel, amolyan, „majd az olvasó eldönti mi történt” gondolattal. Itt ügyesen le lett vezetve a történet, a tetőpont után haladunk szépen egyenesen tovább, míg a végén kiteljesedik a könyv (és az olvasó) számára tökéletes befejezés. Mindenki boldog lesz, nem a nyálas módon, hanem normálisan. Egyet sajnáltam, a mellékszereplőkről többet megtudhattunk volna, hiszen a főszereplőnk életének szerves részét képezték.

            Azoknak ajánlom, akik szeretik a romantikát és a könnyed, európai könyveket, és nem számítanak nagy fordulatokra.

Borító: Imádtam a borítót, gyönyörű. Szerencse, hogy megtartottuk az eredetit, hiszen a szerző többi könyvével is harmonizál, illetve illik a mű hangulatához, témájához.

Kedvenc szereplő: André. Vicces, kicsit kotnyeles és nagyon sokat gondolkozik. Néha magamra ismertem benne. Adam és az öccse. Minden tréfában benne vannak, és imádtam az akcentusukat, amit szerintem jól lefordítottak. Aurélie… hmm… nem volt rossz, ugyanakkor a kedvenc szereplőmmé sem vált.

Nem-kedvenc szereplő: -