Jennifer L. Armentrout: Origin

Fülszöveg: Daemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt.

Sikeresen behatoltak a Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne megtalálni.

Söpörje el, aki az útjába áll? Kérdés nélkül.

Perzselje fel az egész világot, hogy megmentse Katyt? Boldogan.

Tárja fel az emberiség előtt, hogy idegenek élnek közöttük? Örömmel.

Katy számára csak a túlélés marad.

Ellenségektől körülvéve az egyetlen, amit tehet, ha igazodik a helyzetéhez. Még a Daedalusban sem mindenki őrült… de a csoport céljai rémítőek, és amit elárulnak, felzaklató. Kik az igazi rosszak? A Daedalus? Az emberiség? Vagy a luxenek?

Ők ketten együtt bármivel szembenéznek.

A legveszedelmesebb ellenség azonban mindig is jelen volt. Amikor kiderül az igazság, és a hazugságok fala összeomlik, melyik oldalra kerül majd Daemon és Katy?

Együtt maradnak egyáltalán?

Írónő: Jennifer L. Armentrout New York Times bestsellerek írója, kirobbanó nemzetközi sikereket ért el.

A nyugat-virginiai Martinsburgban él. Akármit is hallottatok az államról, az nem igaz. Amikor éppen nincs nyakig elmerülve az írásban, akkor általában olvas, rossz zombifilmeket néz, úgy tesz, mintha írna, vagy a férjével és Loki nevű Jack Russel terrierjével tölti az idejét.

Már iskolás korában is inkább rövid történetek írásával töltötte az órákat a számtan helyett, ami megmagyarázza pocsék matematika osztályzatait.

Mostanában Young Adult paranormális, sci-fi, fantasy és romantikus történeteket ír. Könyvei közül az Obszidián hamarosan a mozivászonra kerülhet, a Covenant Series-ből várhatóan televíziós sorozat készül. Don’t look back (Ne nézz vissza) című romatikus Young Adult-regényét a könyvtárak egyesülete 2014-ben nagydíjra jelölte.

Vélemény: Nagyon, nagyon, nagyon nehéz megszólalni. Először is tisztáznunk kell, hogy én eléggé lemondtam a sorozatról. Hatalmas erőbedobással indultam neki az Obszidiánnak, és ebből a lelkesedésből szinte semmi sem maradt a negyedik részre. Komolyan, kezdtem azt hinni, hogy felesleges volt ezt ilyen sok részesre húzni, valamint az is megfordult a fejemben (köszönhetően a TV csatornák állandó Alkonyat közvetítésének), hogy ez tényleg nem más, mint Twilight utánzat. Nos, bátran bevallom, tévedtem. Istenem, milyen jó is ez, különben nem folytatom az egész sorozatot!

            A szál ismét ott folytatódik, ahol a harmadik rész végén befejeződött. A luxenekből és Katyből álló kis csapat betört a kormányzat épületébe, ahonnan sikeresen kiszabadították Beth-t, viszont Katy ott maradt a Daedalus markában. Kitalálni sem nehéz, a kötet első fele arról szól, hogyan szabadul ki Katy és az idő közben önkéntesen odasétáló Daemon. Azért csak a könyv első felét említettem, mert tényleg olyan, mintha a felénél elvágták volna a történetet. Kiszabadultak, oké, hova tovább? Hát bujkáljunk! De még mennyire.

            Én imádom a véres, harcolós, emberkísérletezős dolgokat a Halálparancs óta, de esküszöm, itt nem élveztem annyira. Tudom, nekem szinte minden könyvnél vannak holtpontjaim, de tisztán emlékszem, hogy a negyedénél feladtam. Aztán persze tovább szenvedtem vele, és milyen jól tettem! Katy természetesen szörnyű dolgokat él át, a Daedalus rengeteg olyan dolgot tesz vele, amit egy mai ember nemhogy elviselni, de elképzelni sem tud. Valami középkori kínzómódszerekhez hasonlítanám. Kelett ez bele? Igen. Miért? Ez a sorozat telis-teli van klisékkel (ennek ellenére élvezhető), minden volt már benne, csak önpusztítás, éhezés és egyéb fincsiségek nem. Most, hogy már ez a téma is fel lett dolgozva, tényleg egy széles skálán mérhető a könyvek tartalma. Tehát az első fele erről szól a könyvnek.

            Lelövöm a poént, tehát SPOILER, Katy és Daemon kiszabadulnak, ki hitte volna. Tekintettel arra, hogy a könyvekben eddig mindig az utolsó két fejezet volt a legizgalmasabb, el sem tudtam képzelni, mi jöhet ez után. Azt hittem, egész végig szenvedni fogunk majd a kormányzat épületében, és semmi több. Ami viszont kevésbé meglepő, hogy ezek után a két szerelmes, újdonsült barátjuk, Archer (katona és Origin), Ash és Andrew, Matthew, Luc és Pairs mind menekülni kényszerülnek. Ez a menekülés jobbára sietős, tényleg, meg sem tudunk állni szusszanni, mert mindig történik valami. Mindig jó ez? Nem.

            A könyvben néha úgy éreztem, az írónő csak úgy megöl valakit. Igen, elég sokan halnak meg, nyilván nem oktalanul, de azért mégis. Valahol tudjuk, hogy a vég Happy And szerű valami, de a sok haláleset ezeket beárnyékolja. Vannak, akiket el tudunk gyászolni, de akadnak, akiket nem. Az utóbbi kategóriába tartozottakról Katy vagy Daemon nem szeretne beszélni, éppen ezért kevesebb szó esik róluk, és talán jobb is ez így. Életszerűbb. Viszont tényleg, olyanok halnak meg, akiket szerettem, megkedveltem, kezdtem megkedvelni stb.

            Mindenki nagyon örülhet, ugyanis Katy és Dee barátsága helyrejönni látszik, ugyanakkor egy másik családi szálat nem kapunk meg, ez pedig Katy és az édesanyja közötti, nagyon jó anya-lánya viszony. Érthető, hiszen Katy a fél könyvben el van rabolva (ez így értelmes volt?), a másik felében pedig menekül, valamint fokozatosan kevesebbet kapunk a valós életéből. Szóval egyik kapcsolat helyett ott a másik.

            A történet amúgy két szemszögből van megírva, Katy és Daemon felváltva mesélnek benne. Én azt hittem, hogy ez csak addig jó, amíg különböző helyeken vannak, de tévedtem. Szerintem kevés az olyan író, irónő, aki jól tud férfi és női szemszögből is írni. Jennifer ezek közé tartozik. Katy szemszögét ugyanolyan jól megtartotta, mint eddig, csak még hozzá jött Daemon is. Miért jó ez így? Egy kicsit megismerhetjük a tökéletes luxen gondolatait, amik nem annyira nyálasak, és a gondolataiban is bunkózik. :) Egyszóval, hozzá kellett szokni, de élveztem.

            Azt hiszem, pozitív csalódás volt, főleg a vége felé, de nem csak az utolsó oldalak. Már kezdtem lemondani a sorozatról, de az feltámadt hamvaiból, ezért tutira tovább fogom olvasni, csak szerezzem meg valahonnan. :) Az osztálytársam, aki az előolvasó volt, de lehagytam, örömmel vette, hogy belekezdhet a negyedik kötetbe, mert ez majd jobb lesz.

Borító: Egyértelmű, Pepe abszolút Daemon, és egyedül sokkal jobban mutat a világfelperzselős szlogen alatt. Szóval nagyon tetszik.

Kedvenc szereplő: Minden új barátot imádtam, így a régi Daemon, Katy, Dee mellé jöhet Dawson (aki ugyan nem új, de érzéseim szerint csak most csapódott ide), Luc és Paris, Archer, és fura módon én Nancy-t és Dr. Roth-t is szerettem, de hát tudjuk, mindig a furákat szeretem. Ja és persze nem maradhat ki Andrew és Ash sem.

Nem-kedvenc szereplő: Dasher őrmester egyértelműen fúj, Blake eddig is selejt volt, de az abszolút meglepetés számomra Matthew volt. Istenem, úgy bírtam, és hirtelen átavanzsált a szememben, a jó fej apuka szerű izéből, semmivé.