Fülszöveg: London, 1939. A tizennyolc esztendős csinos és
ambiciózus Ada Vaughan varrónőként dolgozik a Dover Street-i nőiruha-szalonban.
Divattervező pályáról álmodik megvan hozzá a tehetsége és a tudása , de ehhez
ki kellene törnie a lambethi sivár családi környezetből.
Ada egy véletlen találkozás során
megismerkedik a titokzatos Stanislaus von Liebennel, és ez a kapcsolat a
szerelem és a csillogás világába repíti. Amikor a férfi felajánlja, hogy
elviszi Párizsba, Ada úgy érzi, itt a nagy alkalom, és meg sem hallja a
figyelmeztetést, hogy a közelgő háború miatt veszélyes a kontinensre utazni. A
jóslat beteljesül, kitör a háború, ők pedig Franciaországban rekednek. A német
megszállás után Stanislaus elhagyja a lányt, de az utolsó éjszakán még
kezeskedik arról, hogy Ada sose felejthesse el. Ada fogságba kerül, és annak
köszönhetően éli túl a háborút, amihez ért: ruhákat varr. Jelenlegi megrendelői
is előkelőségek, csak éppen német előkelőségek. Ada nem is sejti, mekkora bajt
hozhat ez még a fejére
Egy történet a reményről, az élni
akarásról és a bosszúról.
Írőnó: Az írónőnek az írás mellett két nagy szenvedélye van még, az
irodalom és a történelem. Miután tudományos történész lett, elvégzett egy
kreatív írói szakot a Royal Holloway Egyetemen, Londonban.
Észak-Londonban
született 1947-ben és három egyetemen is szerzett diplomát. Jelenleg Londonban
él.
Vélemény: Húú… Azt kell mondjam, hogy még mindig a könyv hatása
alatt állok. Hú… Amikor befejeztem, hitetlenkedve vonultam ki a szobából
egyenest a szüleimhez, akik már elolvasták, és nekik szegeztem a kérdést. Ez
most komoly? Így nem lehet vége. Előre felhívnám mindenki figyelmét, hogy a
bejegyzés valószínűleg spoileres lesz, így csak
az olvassa tovább, aki már végzett a könyvvel, vagy pedig az, aki nem olvasná
el. Döntsetek saját felelősségre.
Szóval
a történet a fiatal Adáról szól, aki Anglia fővárosában él, női szabóként
dolgozik és szeretne egyszer saját divatcéget, legalábbis saját szalont nyitni.
Rettentően ambiciózus, ám ugyanennyire naiv. Mivel imádom a világháborús
regényeket, ezért, hol máshol játszódhatna, mint a háború kitörése előtt,
közben és után? Nagyjából tíz évet is felölel a történet, és a tizennyolc éves
kislányból felnőtt nő lett. Ada találkozik élete nagy szerelmével,
Stanislaussal, aki ráveszi, utazzanak el ketten Párizsba. Adát mindenki
próbálja lebeszélni a kalandról, hiszen a háború a nyakukon van, veszélyes
ilyenkor elhagyni az országot. Természetesen a lányt nem lehet meggyőzni, ő
tudja, mit kell tennie, és a megfelelő okmányok hiányában, alig pár hónapos
kapcsolata után lelép Stanislaussal. Innentől pedig sejthetjük, a háború
Franciaországban éri őket, a férfi csúnyán elbánik Adával és magára hagyja a
nőt, aki innentől kezdve Belgiumban és Németországban is megfordul,
természetesen nem önszántából.
Azért
különleges számomra ez a regény, mert a második világháborúból általában a
koncentrációs táborokat emelik ki. Szörnyű volt az is, de ez a könyv megismerkedtet
bennünket egy másik világgal, egy olyan lány életével és szenvedéseivel, aki a
saját butaságából került oda, ahová, nem volt a kiirtandó emberek listáján,
csupán rosszkor volt rossz helyen. Nem mondom, hogy minden szörnyűség véletlen
volt. Egy szó, mint száz, ez nem egy megszokott regény volt, és nem csak a
háborús éveket öleli fel, hanem annak következményeit, eléggé komoly
következményeit is.
Először
zavart az írónő stílusa. Sok volt a tőmondat, sok szóismétlés, ide-oda
ugrándozás a gondolatok között. Félreértés ne essék, ezekkel együtt is
élvezetes volt, csak egy kicsit szokatlan, hiszen minőségi háborús regénynek
gondoltam. Később rájöttem, hogy, bár Ada a főszereplő, mégis egy külső
szemlélő mutatja be nekünk a történéseket, ám ugyanúgy belátunk Ada agyába,
gondolataiba. A csapongás és a tőmondatok nagyon jól érzékeltették ezt, sőt, a
szóismétlést is ennek a számlájára írtam.
Érdekes
volt a könyv tagolása. Nem oszlott fejezetekre, hanem három nagy részre,
tulajdonképpen háború előtt, benne a háborúban és sokkal a háború után. Nekem
ezek a tagolások is érdekesek voltak, mert tényleg furán tagolt az írónő, én
nagyon semmi koncepciót nem fedeztem fel. A három nagy részen belül pedig
csillagokkal vagy egyszerű bekezdésekkel választotta el a szöveget. Tényleg
szokatlan volt így olvasni, mert nem hajtott semmi, hogy esetleg egy fejezet
végére érjek, hiszen nem voltak fejezetek!
Kedvenceim
a leíró részek voltak. Igazából az egész könyvet imádtam, de az írónő olyan
percizitással és odafigyeléssel válogatta meg ilyenkor a szavait, hogy szinte
éreztem az illatokat és láttam a szépséges ruhákat, amiket Ada tervezett és
megvarrt. Ezek a részek éppen megfelelő hosszúságúak voltak, tele jelzőkkel és
melléknevekkel, amik tovább fokozták az élvezetét. Ugyanez volt a helyzet a
trágár szavakkal, amikkel nem volt tele a regény, de itt-ott, a megfelelő
helyeken előfordultak, csakúgy, mint a szakszavak.
Egyetlen
hibája a könyvnek, az Ada személyiségfejlődése, amit én hiányoltam. Igaz, egy
kicsit pozitívabb lett a személyisége, de nem mondanám felelősségteljesnek.
Sőt, ugyanúgy butaságokat csinál, mint az előtt. Éppen a saját önfejűsége és
naivsága juttatta őt rabszolgasorsba, e miatt esett teherbe és történt az, ami
történt. A végén is ugyanolyan konok, bár a döntései pillanatnyilag jóknak
tűnnek, a következményekkel nem számol. Imádom azokat a könyveket, amikben a
főszereplő tanul a hibáiból. Ada nem ilyen. Személyes vélemény, nem sokat
változott az elejéhez képest, pedig tizennyolcból huszonhét éves lett, szült
egy gyereket, félig-meddig prostituált volt, éheztették stb. Vágytam volna tőle
egy kis komolyságra.
Meg
kell még említenem azt, amikor Ada hét év után újból feltűnik az anyjáéknál,
hiszen akkorra szabadult fel. Tehát, bekopog az ajtón, az anyja meg kijön,
elhordja mindennek, megalázza az egész utca előtt, majd kitagadja. Nem akarok
beleszólni, de attól, mert az anyjának problémái vannak (ez feltűnt a
viselkedéséből, amikor Ada még otthon volt) nem kéne kitagadnia a lányát. A
legszörnyűbb az egészben, hogy még a testvérei sem keresik fel, a tárgyalásokra
sem mennek el és egyáltalán, Adát senki nem szereti. Persze mondható naivságnak
itt is, hogy elhiszi, majd visszafogadják, de mégis, inkább elszánt és bizakodó
a jövőt nézve. Ezt nagyra becsülöm benne.
A
legutolsó dolog, amit megemlítenék, az a vége lenne. Istenem, hogyan lehet így
befejezni egy könyvet? A poént nem akarom lelőni, még akkor sem, ha én előre
szóltam, spoilert alkalmazok. A végén Ada börtönbe kerül, az utolsó részek már
arról szólnak, hogyan ítélkeznek felette, kik állnak mellette és ki nem. Éppen
ezért nagyon siettem az elolvasásával, hiszen Ada élete már sínen volt, egy
lépés és happy and lehetett volna. Aha, ja. A vége előtt pár oldallal jöttem
rá, hogy ebből aligha lesz valami vidám befejezés, de még akkor is reménykedtem
a hirtelen csodában. Amikor pedig befejeztem… MIII??? Nagyjából ez az érzés
volt bennem. Utoljára Cassandra Clare A
hercegnő c. könyvének befejezésénél éltem át ekkora WTF pillanatokat.
Szóval… még mindig az a kérdésem: Hogyan lehet szegénynek ilyen befejezést
kitalálni? Végigszenvedte az életét és ezt kapja…
Borító: Én szeretem az egyszerű, letisztult, figyelemfelhívó
borítókat, de ez egyik sem volt. Mármint, oké, felhívta a figyelmemet, hiszen
megtetszett a polcon, de nekem már a túlzsúfolt kategóriába lógott bele. Ami
viszont tetszett, az a rétegesség rajta, illetve kiemelném a varrógépet, ami a
borítón más márkájú, mint a könyvben. :D Ez azonban részletkérdés.
Kedvenc szereplő: - Annyira valóságosnak éreztem ezt a regényt,
hiába fiktív, hogy nem volt szívem kedvenc, nem kedvenc szereplőt választani,
így ezt kihagyom.
Nem kedvenc szereplő: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése