Fülszöveg: Marie-Laure LeBlanc, a
Természettudományi Múzeumban dolgozó zseniális lakatosmester lánya hatéves
korában megvakul. Az apja elkészíti számára Párizs tökéletes makettjét, hogy a
lány tájékozódni tudjon a fények városában. Ám mire elkészül a miniatűr várossal,
a nácik lerohanják Franciaországot és megszállják Párizst…
Werner Pfennig egy német
árvaházban él és különös képességgel bír: mindenféle rádiót képes megjavítani
és megszólaltatni. Tehetségére hamar felfigyelnek, s Werner egy náci katonai
iskolában találja magát, ahol kénytelen szembesülni a rendszer
embertelenségével…
A náci invázió elől Marie-Laure
apjával egy távoli, tengerparti kisvárosba menekül, nagyapja egykori házába,
nem utolsósorban azzal a megbízatással, hogy elrejtsék a Lángok Tengerének hívott
és sötét legendákkal övezett gyémántot, amelyet a megszállók égre-földre
keresnek. A háború azonban hamarosan utoléri őket, és Marie-Laure retteg a
hírhedt gyémánt átkától…
Író: A Könyvjelző magazin honlapján találtam meg az íróval készített
interjút, ahol az életét is megismerhetjük, valamint a könyvéről is sok dolgot
megtudhatunk. Az oldalt ide kattintva elérheted, nem szerettem volna egy az
egyben lekoppintani.
Vélemény: Nagyon élveztem az
olvasását ennek a könyvnek, és a legérdekesebb az egészben, hogy végre találtam
egy kerek történetet, ami az elejétől a végéig rabul ejtett.
A
téma mi lehetne más, mint a második világháború, ami engem annyira nagyon
érdekel. Mindig keresem a legjobb, legkülönlegesebb regényeket, amik nincsenek
tele klisékkel, illetve nem csak arról szól, ki a rossz és mennyire szenvedtek
az emberek. Nos, azt hiszem, nem életem legjobb, de egy igen kiváló, háborús
regényt tartottam a kezemben. Hogy mi benne a különleges?
A
történet több szálon, több idősíkban fut, de teljesen követhető. Az első
legfőbb szereplő Werner Pfenning, egy német árva, akire, mint a legtöbb felnövő
fiúra bányászélet vár. Ám Werner nem csak fehér hajával, hanem különleges
tudásával is kitűnik kortársai közül, és hamar fel is figyelnek rá a
környékbeli, tehetős németek. A fiú ugyanis minden tudást magába szív, illetve
az összes rádiót képes megjavítani. Ez emeli majd őt ki a Gyermekek Otthonából
Frau Elena, a nevelő, a húga, Jutta és a többi kis árva mellől. A második
szereplő Marie-Laure LeBlanc, egy francia, vak lány. Hat éves korában
gyógyíthatatlan hályog alakul ki a szemein, így a kislány soha többé nem
láthatja a tengeri csigákat, amik a szenvedélyei. Édesapja, akivel él, remek
lakatos, ezen kívül a párizsi Természettudományi Múzeumban dolgozik, ahol a
kulcsokat őrzi. A kislány egy általa készített, csodás város makett
segítségével tud tájékozódni, de a háború vészesen közeledik. A történet, bár
főként a két fiatal történetéről szól, egy legenda köré fonódik, ami nem más,
mint a Lángok Tengere. Ez egy olyan, különleges gyémánt, ami a szóbeszéd
szerint örök életet ad a tulajdonosának, akinek a környezetében élők lassan
meghalnak. E miatt a kő miatt költözik el Marie-Laure apjával Párizsból, e
miatt futnak majd össze a szálak. A kis követ egy von Rumpel nevű német
törzsőrmester is keresi, néhány fejezetet látunk az ő szemszögéből is.
Magának
a könyvnek sok apró, rejtett szépsége van. Először is, a tagolódása. Bár
tényleg el lehet igazodni benne, nekem először egy kis gondolkodást igényelt,
hogy a tíz nagyobb rész között feltaláljam magam. Plusz, nagyon-nagyon régen
olvastam olyan könyvet, amely fejezeti címeket kaptak, illetve nem voltak hosszabbak
három oldalnál. Éppen ezért olvastatta magát a könyv, nem lehetett észrevenni,
mennyit haladtál már. A nyelvezete külön tetszett, nem tudom megmagyarázni,
miért. Talán az elvétett idegen nyelvű és szakszavak, a szép leírások,
hasonlatok miatt, hiszen egy vak kislány helyében lehettünk, ahol nem a
látvány, hanem az illatok, hangok alapján tájékozódunk. A párbeszéd nélküli
fejezetek is eseménydúsak voltak.
Talán
a legkedvencebb emlékeim ezzel a könyvvel kapcsolatban azok voltak, amiket az
elején említettem. A kezdetek nem a világháború első percei, hanem a Werner és
Marie gyerekkora, az előzmények, szépen kifejtve, elmesélve. A háború sincsen
egészen benne, pár évet kihagyunk, a végén viszont minden egyes szereplőnek,
fontos tárgynak külön fejezetet írt az író, hogy megtudjuk, a háború után húsz
évvel mi lett velük. A legeslegutolsó fejezet pedig Marie-Laure nagymama
korában játszódik. Minden kérdésre, rejtélyre választ kapunk, ami érdekel, és
tényleg, olyan nyugodtan fejezzük be a könyvet, ahogyan még sosem. Kerek
befejezés, lezárás, bár vannak szomorú és meglepő fordulatok, halál is és
igazságtalanság, persze. Mégsem ezekre van a hangsúly helyezve, hanem a
szereplők lelki állapotára, gondolataira, gyászára, örömére.
Rég
volt olyan könyv a kezemben, ami ennyire hosszú és mély, amikor meg kell
szabnom, mennyit olvassak egy nap, különben eltotojáznék vele életem végéig. A
szálak bár összeértek, de nagyon a végén, és akkor sem az történt, amire a
legtöbben számítanak. Nem volt benne szerelem, túl nagy őrültségek, minden
folyik a maga medrében, lassan, szépen. Ami egyébként jó volt, hogy a zsidóság
gyötrelmeire nem helyezett hangsúlyt, sőt, nem is volt benne róla szó, illetve
az, hogy Werner egy katonai iskolába kerül, ahol ő is sokat szenved. Itt azért
megtudhatjuk, hogy bizony a német katonák élete sem volt fenékig tejfel.
Érdekesek, de őszinték és szokatlanul szókimondóak az oroszokról,
amerikaiakról, németekről alkotott egyedi véleménye. A történelmi háttér
pontos, annyira jól kidolgozott! Valamint hát az sem megszokott, hogy egy vak,
francia lányt vegyünk főszereplőnek.
Nem
is tudom, mit mondhatnék még, valószínűleg sokat tett hozzám ez a könyv, nem
váltotta meg az életemet és a világot, de valóban sok rejlik benne, amit
érdemes elolvasni. Bátran ajánlom mindenkinek, nem csak a háború iránt
érdeklődőknek, nem csak felnőtteknek.
Borító: A fedőlap jól néz ki meg
minden, bár a két, kézen fogva sétáló gyerek nem annyira kapcsolódik a könyv
témájához, viszont a színvilág tökéletesen passzol. Szerintem a legtöbben mégis
a kis matrica miatt veszik, ami azt hirdeti, elnyerte a Pulitzer - díjat. A
kedvencem az eredeti, kemény borító, ami egyszerű színével és letisztult
betűtípusával azonnal elnyerte a tetszésemet.
Kedvenc szereplő: -
Nem- kedvenc szereplő: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése