Ava Dellaira: Kedves halottak!

Fülszöveg: Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz.

Egy angol házi feladattal kezdődik: írj levelet egy halottnak, mindegy, kinek. Laurel Kurt Cobaint választja, mert Kurt fiatalon halt meg, csakúgy, mint May, Laurel nővére, így talán megért egy kicsit abból, hogy Laurel min megy keresztül. Laurel nemsokára egyre több halottnak ír levelet – Janis Joplinnak, Heath Ledgernek, River Phoenixnek, Amelia Earhartnek, szinte abba sem bírja hagyni. Megírja nekik, mi történik az új középiskolában, és hogyan hullott szét May halála után a családja.

De akármennyit segítenek is neki a levelek, nem tarthatja örökre távol magától az igazi életet. Múltjának kísértetei nem férnek bele az írott sorokba, és Laurelnek szembe kell néznie a gyermekkor lezárulásával, az imádott testvér elvesztésének fájdalmával és a felismeréssel, hogy egyedül mi formálhatjuk a sorsunkat.

Írónő: Rájöttem arra, hogy a blogbejegyzést megelőző leghosszabb művelet az íróról, írónőről való keresgélés, ráadásul, ha nincsen magyar nyelvű oldal, akkor le kell fordítanom, ami, valljuk be, nem megy olyan jól. Nem tudom, hogy mindig így lesz, de most idelinkelem az írónő, Ava Dellaira honlapját, ahol kedvetekre böngészhettek, és az életét is elolvashatjátok.

Vélemény: Nos az úgy volt, hogy bementem a könyvtárba visszavinni egy könyvet, ami nem is nekem kellett, hanem anyunak. Megfogadtam, hogy az itthon lévő könyveket olvasom el először, illetve a kölcsön kapottakat. Aha, ja. Ahogy beléptem, a szemem megakadt az ifjúsági polcon, és nem tudtam ellenállni ennek a könyvnek. Most mondjam azt, hogy jól tettem? Mellesleg alig öt percet töltöttem bent, és öt könyvvel jöttem ki. :D

            A történet szerint, Laurel egy átlagos kislány életét éli szüleivel és nővérével, May-jel, ám az életét sorozatos történések keserítik meg. Amit az elejétől fogva tudunk, az az, hogy Laurel szülei (a történet folyásához képest) két éve elváltak. Az anyja Floridába költözött. A nővére hat hónapja meghalt. A középiskolát direkt egy távolabbi suliban kezdte, ahol nem tudnak a nővére tragikus haláláról. Rögtön az első angol órán azt a feladatot kapják, hogy írjanak egy halottnak levelet. Laurel Kurt Cobaint választja, a Nirvana zenekar fiatalon elhunyt énekesét, nem mellesleg May egyik kedvencét. A levél belsőségesre és talán kicsit furára sikerül, ezért Laurel nem adja be a házi dolgozatot. Helyette egy egész tanéven át leveleket írogat különböző híres személyeknek, akik fiatalon, tragikusan haltak meg, akárcsak a nővére.

    Talán az első, és legfontosabb dolog, ami feltűnik még akkor is, ha csak belelapozunk a könyvbe, az a levél forma. Engem sosem zavart, ha a könyveket így írják meg, sőt, egy plusz csavart is ad az egész történetnek. Laurel így nem csak úgy random mesél, hanem valakinek mondja a történetét. Gyakran előfordult benne, hogy a levél elején a megszólított személy életét párhuzamba vonja a sajátjával, illetve a végén hozzászól, elköszön tőle. Nekem így valahogy sokkal személyesebb lett az egész. Külön köszönet azért, hogy lábjegyzetbe feltüntetik, ki kicsoda, hiszen a megemlített személyeknek a felét nem ismertem. Nagyon jó, hogy nem „divatból” elhunyt embereknek ír, hanem hírességeknek, ugyanakkor kevésbé ismert személyeknek is.

            Az egész könyv egyébként kiköpött Különc srác feljegyzései. Ezt nem rosszindulatból mondom, mert nagyon mély nyomot hagyott bennem az a könyv is. Mind a kettőnél levél formátumot használt az író, mind a kettő főszereplő gimnáziumot kezd, érdekes és talán kicsit különc barátokkal vannak körülvéve, akik között vannak olyanok, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Mindkét esetben a könyv vége felé derülnek ki a legfontosabb dolgok, ami miatt megbizonyosodhatunk róla, hogy főszereplőinknek súlyos gondjaik vannak. Talán a legnagyobb különbség az, hogy Laurel egy picikét nagyobb veszteséget tudhat magáénak, több rossz dolgon esett át.

            Számomra legfurcsább az a néhai, időbeli ugrálás volt. Laurel általában az aznapot mesélte el, de volt, amikor a múltat. Ez a könyv vége felé volt észrevehető, amikor egyre több momentum derült ki May halálról, Laurel múltjáról. Egyébként az írónő ezt a kis keveredést is olyan jól összehozta és megkreálta, hogy szinte fel sem tűnt. Szinte.

            Egyébként érdemes odafigyelni a kapcsolatokra. A könyvben talán minden emberi érzelem, viselkedés, kapcsolat fel van sorolva, ami csak létezik. May és Laurel különösen jó testvérek voltak, a nagyobbik védte a kisebbet. Már amikor. Laurel többször meg is jegyzi, hogy szeretett a tesójával lenni kettesben, hiszen akkor az övéjük volt a világ. Ott vannak a szüleik, akik elváltak, az anyjuk még el is költözött, ami miatt Laurel dühös, sőt, gyakran utálja. Amy néni, a nagynénje kifejezetten jó arc, szerintem a felnőttek közül ő a legnormálisabb, bár vannak érdekes dolgai, és hát szerelmes akar lenni. A kedvenceim a fiatalok voltak, akik különlegeseg. Hannah és Natalie leszbikus kapcsolata nagyon jól ki lett találva, valahogy hasonlóan működhet a valóságban is, főleg úgy, hogy Hannah gondoskodik a nagyszüleiről, akikkel lakik, és a bátyja nem éppen a legjobb testvér. Tristan és Kristen (akiknek a nevét egyszerűen imádtam) a maguk egyszerűségében voltak tökéletesek. A vívódás, amikkel az elválásuk járt az egyetem miatt, valamint a kicsit hippis gondolkodásuk egy pluszt adott a könyvnek. Sky és Laurel kapcsolatát pedig azért találtam jónak, mert eléggé mély és tiszta a szereplőknek, őszinte, de nem annyira nyálas, mint a legtöbb regényben. Egyszerűen csak összejöttek, lettek, voltak, csókolóztak, beszélgettek. Nem volt túlkomplikálva egyik kapcsolat sem, pont annyi derült ki és akkor, amikor kellett. Az írónő rettentően szókimondó és őszinte volt, olyan gondolatokat osztott meg velünk Laurelen keresztül, amiket kimondani senkinek sincs bátorsága.

            Egyetlen negatívuma volt a könyvnek, annyira letaglózott és elgondolkoztatott, hogy nem igazán volt kedvem utána mást olvasni. Tipikusan az az érzés volt bennem, hogy mikor fejezem már be, annyira érdekel a vége, ugyanakkor az utolsó oldalaknál hatalmas űrt hagyott bennem. Mondjuk, mikor felfedeztem a párhuzamot a Különc srác feljegyzéseivel, kicsit mérges lettem, de teljesen feleslegesen, mert nagyon élveztem minden szavát. Bátran ajánlom az összes embernek, aki szereti a mélyebb gondolatokat és nem fordul be azoktól! Az alsó korhatárt mondjuk tizennégy, tizenöt felé meghúznám, egy kicsit nagy falat lehet.

Borító: IMÁDOM!!! Annyira szép, örülök, hogy megtartották az eredetit, bár ott a színek valahogy sötétebbek voltak, de mindegy.

Kedvenc szereplő: Laurel, Sky, Amy néni, Tristan és Kristan, Hannah, Natalie. Van még valaki?

Nem-kedvenc szereplő: Azt hiszem, egy kicsit haragudtam Laurel szüleire, de én nem tudom a helyükbe képzelni magam, ezért ítéletet sem mondok felettük a viselkedésük miatt. Valamint. Tudom fura, de néha nem bírtam May-t sem.