Rendszeres olvasók

2016. március 30., szerda

Havi összegzés: Február-Március


Sziasztok Bogárkák! :)

Elérkeztem ahhoz a felemelő pillanathoz, hogy bemutassam nektek az eddig elolvasott könyveket. Icipicit más lesz ez a bejegyzés az előzőhöz képest, hiszen február végén nem összegeztem. Igazából már magam sem emlékszem, hogy miért volt így, valószínűleg a lustaság vagy a z időhiány volt az oka. Most viszont kárpótollak titeket, egy kiadós kis bejegyzéssel. :)

Nos. Valamiért halálosan nehéz megjegyeznem, hogy melyik könyvet mikor olvasom, így már ezt a két hónapot is baromira furcsa átölelni. Ahogy viszont az elolvasott könyveket figyelem, eléggé kevés van belőlük. Ez talán azért is van, mert a március eléggé zűrzavaros volt, a tanárok eszeveszett módon nyomatták a számonkéréseket, ha hosszú hétvége előtt álltunk, akkor azért, ha visszamentünk, akkor azért, és persze a tavaszi szünet előtti hétbe belefért napi egy tz, meg egy kis német vizsga is. Mindezek ellenére azért nem maradhatott el az olvasás, bár a tervezett könyveket pont nem sikerült elolvasni, és becsúszott egy kötelező olvasmány is (Az arany virágcserép, fujj), ami szintén időt rabolt.

Könyvek, amiket ebben a két hónapban olvastam:

Móricz Zsigmond: Árvácska
E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Az Árvácskáról azért szeretnék pár szót ejteni. Nem ez volt az említett kötelező olvasmány, mégsem tudtam róla mélyebb bejegyzést írni. Hogy miért? Mert ez egy nyers, őszinte kritika az akkori életről, egy ártatlan kislány megpróbáltatásairól, ami szókimondó, kapkodós és érdekfeszítő. Egyetlen probléma van csak vele, rövidke terjedelme ellenére, bár rabul ejt, ugyanakkor annyira elgondolkoztat, hogy lassan haladtam vele akaratom ellenére. Mindenesetre felírtam életem legnagyszerűbb könyves élményei közé, pedig én filmen már sokszor megnéztem, de az nem is fogható a könyvhöz. Érdekes még, hogy nem volt kötelező olvasmány feelingem közben.

Ennyi lett volna mára, olvassatok sokat és egyétek meg a húsvétról maradt sonkákat :) ♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése