Hélène Grémillon: A bizalmas

Fülszöveg: Párizs, 1975. Camille, a harmincas évei közepén járó könyvkiadó az anyja halála után egy feladó nélküli borítékot talál a postaládájában a részvétnyilvánító levelek között. A különös, megszólítás nélküli levél írója egy Louis nevű fiúról és egy Annie nevű lányról mesél, majd hirtelen megszakítja történetüket. Mivel Camille semmiféle Louis-t és Annie-t nem ismer, az első gondolata az, hogy az ismeretlen eltéveszthette a címzést. De minden kedden újabb levél érkezik a történet folytatásával. Camille egyre biztosabb benne, hogy egy író küldözgeti neki folytatásokban a második világháború idején játszódó önéletrajzi regényét. Csak lassan, fokozatosan döbben rá, hogy a Louis, Annie és egy bizonyos titokzatos Madame M. megrázó, zavarba ejtő, sokszor lélegzetelállító történetéből kibontakozó szörnyűséges titoknak köze van az ő születéséhez. Az 1977-ben született francia Hélene Grémillon tizennyolc nyelvre lefordított, öt irodalmi díjjal jutalmazott, olykor a pszihothriller határait súroló első regénye mindvégig fogva tartja az olvasót, és az utolsó szóig hátborzongató fordulatokat tartogat…

Írónő: Irtózatosan kevés dolgot találni róla az interneten. Pedig megérdemelné, hogy többen tudjanak róla. Egy angol és egy francia weblap mindössze.

Vélemény: A könyvet kölcsönkaptam az egyik barátnőmtől, akinek ez a kedvence. Állítása szerint már többször elolvasta és mindig meglepetésként érte őt a cselekmény fejlődése. Utána szerettem volna járni, melyik az a könyv, amely olvasni annyira nem szerető, vagy csupán időhiányos barátnőmet ennyire leköti. Ez volt hát az, A bizalmas.

            Párizsban, 1975-ben járunk. Camille egy könyvkiadónál dolgozó nő, aki a harmincas éveit tapossa. Édesanyja halála után a fájdalom mellett izgalom is éri őt. Az egyik egy levél a sok részvétnyilvánítás között, mely vastagabb és kézzel írt. Egy bizonyos Louis írta és címezte a leveleket Camille-nak. A nő először úgy véli, egy regény érkezett hozzá, mivel az iratok mindig félbe maradnak, és egy hét elteltével ugyanazon mindig ugyanazon a napon megkapja a folytatást. A levél a második világháború idején játszódik, főszereplője Annie és Madame M., valamint Louis, aki a leveleket írja. Camille előtt titkok sorozata bontakozik ki, mind a múltban, mind a jelenben. Vajon a leveleknek köze van őhozzá is, esetleg tényleg téves a címzés?

            Amit először érdemes megemlíteni, az a két szemszögből írt cselekmény. Az egyik ugyebár a levélforma, ahol a történet igazából kibontakozik, ahol minden folyik, amire érdemes figyelni. Ugyanakkor ott van Camille szemszöge, aki a jelenből tekint vissza ezekre a levelekre, és párhuzamot von Madame M. és saját maga között. Annie és saját maga között. Az ő világa és a múlt között. Bár nagyon izgalmas olvasni a világháborús leveleket, mégis igazi felüdülés Camille gondolatait olvasni. Ahogyan kutatja az igazat, ahogy rájön.

            A legérdekesebb dolog az egészben a szókimondósága volt, bár ebben, eddigi tapasztalataim szerint a franciák kivételesen jók. Olyan témákat és eseményeket boncolgat, amelyeket más könyvek éppen csak érintenek. Így tehát szabadon lehet válogatni a legkülönfélébb dolgokból. Megcsalás, szex, ármánykodás, gyilkolás, prostitúció, öngyilkosság. A skála tehát igen széles, és mindennek a kidolgozása sem akármilyen. Az írónő úgy csűri-csavarja a szálakat, hogy semmiképpen se tudjuk megállapítani, ki a jó és ki a rossz. Egy biztos, mindennek Camille issza meg a levét, meg természetesen Louis.

            Igazság szerint a lényeges cselekményt, amely a múltban játszódik, több szemszögből is körüljárhatjuk, először Louis, majd Annie, később Madame M. szemszögéből. Mindig ugyanazt látjuk, csak más a felfogás, és ez az, ami miatt élvezetes a könyv. Amíg Annie gondolataiba látunk bele, ő egy mártír, ő szenved és ő az, aki jó. Madame M. szemszöge is tartogat meglepetéseket, bár a sztori lényegében nem változik.

            Élveztem a könyvet, ugyanakkor tényleg durva és megrázó volt. Értelmet ugyan nem láttam benne így visszagondolva, kavarogtak a gondolataim minden egyes fejezet után. Rengeteget gondolkoztam, hogy mi lehet a befejezés, mert általában ki szoktam találni. Nos. Itt sem volt ez másképp, ugyanakkor az utolsó oldalaknál leesett a tantusz, és akkorát koppant, hogy csak na. Gyorsan vissza is lapoztam hát az elejére, és végre rájöttem arra, amire Camille is. Annie és Madame M. titka kitárulkozott, a könyv pedig félbeszakadt. Az írónő tényleg bravúrosan építette fel a cselekményt, talán megeshettek hasonló dolgok a múltban, talán nem. Az olvasó nem tudhatja, kit sajnálhat, és tényleg, a végére egy nagy katyvasz van csak előtted, mégis megérte elolvasni minden mondatát.

            Hogy több lettem-e a könyv által? Nem tudom. Ahogyan azt sem, elolvasnám-e újra valamikor, amikor átértelmezhetem. Nem volt telenyomva életbölcsességekkel, nem éreztem ürességet a végén, viszont tényleg elgondolkoztam közben, és rájöttem, nem minden könyv olyan egyszerű, mint amilyennek mutatja magát.

  Kivételesen ritka bejegyzés lett, melynek oka, hogy az elolvasás után hetekkel íródik, a másik pedig, hogy spoiler nélkül nehezen lehet erről a könyvről összefüggő véleményt alkotni.

Borító: Nem tudom megfogalmazni, de én borító, sőt még a fülszöveg alapján is teljesen másra számítottam.