Lauren Oliver: Káosz

Fülszöveg: "− Szóval korábban hogy hívtak? – kérdezem, mire megáll. Nem fordul meg, miközben folytatom: − Úgy értem, azelőtt, hogy a Vadonba jöttél.

Egy darabig még dermedten áll, aztán megfordul.

− Jobb lesz, ha lassan hozzászoksz – mondja halkan, de határozottan. – Minden, ami voltál, az előző életed, az ismerőseid… elporladtak. – Megrázza a fejét, majd még szigorúbb hangon folytatja. – Nincs olyan, hogy azelőtt. Csak most van, és ami ezután következik."

Lauren Oliver felvillanyozóan izgalmas második kötettel folytatja a Delíriumban megkezdett történetet. A trilógia első kötete, a Delírium 2011-ben előkelő helyezést ért el a New York Times bestseller listáján. A fordulatos folytatásban szinte sisteregnek a vad elszántság, a tiltott szerelem és egy kitörni készülő forradalom lángjai.

Eredeti mű: Lauren Oliver: Pandemonium

Ciceró, Budapest, 2012

344 oldal

Írónő: Laura Suzanne Schechter 1982-ben született Queensben (melyről az egyik könyvbeli városát mintázta) és New Yorkban nevelkedett. Szülei irodalom tanárok, édesapja ezen kívül híres krimi író, Harold Schelchter. Már gyerekként szeretett írni, órákat volt képes a számítógép előtt tölteni, és nem hagyta félben a történetet és a karaktereket. Próbálja hasznosan tölteni az idejét, ezért az írás mellett rajzol, táncol és fest, valamint érdekli a színjátszás is. Középiskola után a filozófia és az irodalom érdekelte, ezért az egyetemen ezekre a szakokra járt szülei „nagy örömére”, akik orvosnak vagy jogásznak szánták lányukat. Döntéseiben testvére, Lizzie segítette. Munkahelyét, ahol először kezdett dolgozni, elhagyta, hogy teljes munkaidőben írhasson.

Első regénye 2010-ben jelent meg Mielőtt elmegyek címmel. Második nekifutásra egy trilógiát alkotott, melynek részei: Delírium (2011), Pandemonium (2012) és Requiem (2013). A trilógia mellé kiegészítő kötetek és novelláskötetek is jelentek meg. Könyvei több generációt ölelnek át, ifjúsági írásai mellett felnőtteknek és gyerekeknek is alkotott. Honlapja itt található.

Vélemény: Nagyon régen olvastam el ezt a könyvet, volt annak már egy hónapja is. Belelendültem az olvasásba, megszereztem a trilógia összes elemét, így hát nekiveselkedtem, és pikk-pakk be is fejeztem. Sajnos annyi könyv jött utána, hogy nehéz visszaemlékezni, de majd megpróbálom.

            Azt tudom, hogy tavaly nyáron olvastam el a trilógia első részét, a Delíriumot, ami nagyon elnyerte a tetszésemet. Szerettem volna ismét részese lenni ennek az élménynek, és igen, alig vártam ezt a kötetet, hiszen a Delíriumnak nyitott vége volt, valami borzalmasan feszültségkeltő befejezéssel. Ez a könyv sem más, mint egy hatalmas függővég, de haladjunk csak sorban.

            Lena kiszabadult a Vadonba, de sajnos szerelme, Alex nélkül. Az egyik Veszett csoport talál rá, és Lenára egy teljesen új élet vár. A kis csoport, akiket megkap családjául, nagyon szerethető és összetartó, ezt ki is fejezik a nevek. A Vadonban nincs olyan, hogy előtte. Ott csak a most van, éppen ezért a régi életedből még a nevedet sem tarthatod meg. Igaz, ez Lenára épp nem vonatkozik, de a többiekre igen, éppen ezért megismerhetjük Hollót, a vezetőt, Kéket, a legkisebb Veszettet, Vadászt, Tövist és a többieket. Lena lassan nyílik meg, és szerintem a többiek is lassabban nyitnak felé, de a történet nem is halad gyorsan.

            El kell mondanom, hogy Lena teljesen más szerintem ebben a könyvben, mint az első részben. Itt is bátor, harcias, vakmerő, s még sorolhatnám, de valahogyan felnőtt. Tényleg semmi sem maradt a régi életéből, bár sokszor emlegeti Hanát, rengetegszer emlékszik vissza Alexre, és párszor még a nénikéje, vagy régi családja is eszébe jut. Más a gondolkodása, az érzései, valahogy reálisabb és sokkal inkább emberibb, mint a civilizációban volt. Azt kell mondanom, tetszett ez az új, kemény Lena, aki valahol mélyen azért nagyon érzékeny és sérülékeny is.

            Szeretem az olyan könyveket, amik több szálon futnak, esetleg több szemszögből. Itt két idősíkon történnek a dolgok. Akkor, amikor Lena a Vadonba érkezett, és most, amikor egy kis idő elteltével egy küldetés miatt visszatér, azt hiszem Nem York-ba. Ez a két idő sokkal izgalmasabbá tette a történteket, a két rész között nagy volt az eltérés, más központi szereplők kaptak helyet, és nagy volt a felüdülés is. Meg kell hagyni, az írónő jól bánt az írói eszközökkel, és mestere a függővégeknek is, nem csak egy könyv végén, hanem a fejezetek befejeztével is.

            Akadnak ám új szereplők is, mégpedig Julian személyében. A fiatal ifjú édesapja egy nagyon befolyásos személy, aki él-hal a Delíriummentes Amerikáért, és erre neveli fiát is. Julian kikezelése még nem történt meg, de hamarosan elkövetkezik az idő. Lena azt a küldetést kapja, hogy tartsa szemmel a fiút, akivel aztán közösen elrabolják őket. Láss csodát, szerelmem bontakozik ki előttünk, és, kedves olvasó, ez üde színt visz az amúgy is szerelmes regénybe.

            Ami annyira nem szerelmes, hiszen sok benne a párharc és az izgi részek is, sőt, még halál is előfordul, ám nagyon nincs időnk gyászolni. Egyrészt, az elhunytakat alig ismerjük, másrészt, a történet folyik tovább.

            Aminek a legjobban örültem, nem volt semmi nyáladzás. Julian egy jó fiú, kissé ellenszenves, de hamar rá lehet jönni, ők ketten összeillenek Lenával. A két szereplőt is lassan rávezeti az írónő erre az útra, de ez a folyamat, mint mondtam, lassú és holtbiztos. Le kell rombolni a maguk köré épített falakat, helyette pedig összedolgozni és barátságot, biztonságot, szeretetet keresni. Megbízni egymásban, ez a legfőbb dolog azokban a fejezetekben, melyekben Julian és Lena a kiszabadulásukért küzdenek. Valahogy érezni lehet, hogy mikor szakad át a gát és jönnek rá, hogy szeretik egymást, de ez alatt az idő alatt rengeteg dolog kiderül a DMA-ról, Julian apjáról és arról a jövőbeli Amerikáról, amit a könyv elénk tár.

            Rengeteg a feltett kérdés, és sokra választ lelünk, de a legtöbbre nem. Mi már kapiskáljuk a végkifejletet, ám a bizonyosság még nem jött el, ezért csak remélni lehet, hogy az Alex és Lena, valamint Lena édesanyja kérdésre válaszokat kapunk. Na meg persze ott van a Juilan és Lena között kibontakozó szerelem is.

            A könyv eseménydús, sok benne a fordulat, különösen a vége felé, illetve betekintést nyerhetünk pl. Holló életébe, ami közelebb hozza hozzám a Vadont és a Veszetteket. Hogy miért? Számomra, hiába tudom, hogy jó, nem volt szimpatikus se Holló, se az, ahogyan viselkedett. Kissé jobban el tudtam fogadni őt a megtudott dolgok után, de még így sem lett a kedvencem. Remélem, nem marad a szememben mindig egy arrogáns alak, mert hiszem, hogy lehet ő mélyebb karakter is.

            Nagyon várom a folytatást, szeretném végre magaménak tudni a végét, a lezárást, úgy gondolom, ez a második rész nagyon jó volt arra, hogy sok bonyodalmat okozzon és még több kérdést feltegyünk magunknak. A nagy bumm,a lezárás természetesen a harmadik részben várható, addig is, izguljunk!

Borító: Csúnya. Tudom, hogy az eredeti borító megtartásához sok munka kell, de akkor is csúnya.

Kedvenc szereplő: Nem azt mondom, hogy Lena lesz a kedvenc női karakterem, de engem nagyon meglepett. És természetesen Julian.

Nem-kedvenc szereplő: Hollóval nagyon későn tudtam megbarátkozni.