E.Lockhart: A hazudósok

Fülszöveg: Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.

A hazudósok a többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, csak HAZUDJ!

Eredeti mű: E.Lockhart: We Were Liars
Ciceró, Budapest, 2015
248 oldal

Írónő: Eme csodás nő, E. Lockhart, teljes nevén Emily Jenkins oldalát itt találhatjátok, ahonnan egyenes út  nyílik a blogjára is.

Vélemény: NOOOOOS!!!!! Te jó ég!! Komolyan. Húúú…

Kedves Nézőink! Önök most hallhatták, ahogyan egy ember több okból kifolyólag is őrjöng. Sajnálják őt, köszönjük.

          Fhúú, nem is tudom, hol kezdjem. Először is, mesélek nektek a napról, mely megváltoztatta az életemet. Annyi sokk ért, jó értelemben, hogy nem győztem kapkodni a fejem. Először is, ami talán a kevésbé jó, eltévedtem a városban, így éppen a magyar-osztrák meccs kezdetére értem haza. Vicces volt, mert így semmi esélyem nem maradt kimenni nézni a közvetítést, de így is megőrültem a TV előtt. A másik pedig, hogy befejeztem ezt a könyvet. Talán ezért is maradtam fent a buszon, és ezért tévedtem el valahol Budán.

            Sok helyen utána olvastam ennek a könyvnek, de nagyon nem részletezik az emberek, mivel spoiler nélkül szerintük nem megy. De olyan szinten nem tudtam róla megfejteni semmit, hogy teljesen másra számítva vágtam bele a könyvbe, aminek még a cselekményéről sem nagyon sejtettem, miféle. Csalódtam, de kellemesen.

            Fogalmam sem volt, mire számítsak, de borító és cím alapján valami sokkal kellemesebbre, nyugisabbra, ponyvásabbra asszociáltam. Hát, a tippmixben nem nyernék, az egyszer biztos. A távolba révedő lány és a kék víz oké, de a kis gumimatracot nem tudtam hová tenni,így biztos voltam benne, ez valami szerelmes, amerikai cucc. Nos, nem mondom, hogy pont erre vágytam, hiszen a nyár kezdetével nálam vagy a kötelezők vagy a durván ifjúsági (értsd: tipikus szerelmes, kicsit vicces könyvek) könyvek lehetnek csak terítéken. Aztán jött ez. Hát te jó ég! Ilyet nem lehet kitalálni.

            A történetből csupán annyit árulhatok el, hogy adott egy lány, Cadence, aki egy dúsgazdag családból származik, a nyarat pedig minden évben a kis magánszigetükön töltik a családdal. A tizenötös nyáron aztán történik valami, és onnantól fogva Cadnece nem emlékszik arra a nyárra. De vajon miért?

            Először elgondolkoztam rajta, hogy az író állt e valamilyen szer hatása alatt, amikor írt, mert hát na. A stílusa lenyűgöző, olyan irodalmi eszközökkel élt, amitől meglepődik az ember, a szavak csak úgy jönnek egymás után, és te tudod, hogy ezt a könyvet neked találták ki. Rengeteg megszemélyesítés és hasonlat, ami miatt csak még jobban bele tudjuk képzelni magunkat Cadence helyébe. Ahogyan ő maga egyre több titkot tár fel a két évvel ez előttről, úgy mi is egyre többet követelünk, és a végén bizony hátrahőkölünk, hogy „micsoda igazságtalanság ez!” Én esküszöm próbáltam végig megmagyarázni magamnak a sok furcsaságot, ami elsőre fel sem tűnik, és arra jutottam, hogy vagy a főszereplő van elrontva, vagy az író ennyire fura.

            Először is, a nyarakat tizenhetes, tizenötös stb. nyárnak nevezi. Ami hát valljuk be, nem egy szokványos dolog. Aztán maga a hozzáállása a dolgokhoz. Cadence kicsit különc, érdekes a kapcsolata az anyjával, meg úgy a családjával, egyedül az unokatestvérei és az egyik ismerőse áll hozzá közel. Maga a könyv igyekszik megdönteni ezt a gazdagság egyenlő boldog élet sztereotípiát, és valljuk be, nagyon is sikerült neki. Nem csak a lány, a famíliája is különös. Amikor például a nagymama meghalt, ki kellett őt törölni a beszélgetésekből, az emlékekből, az életből.

            Ennek a könyvnek a sajátossága a színtiszta izgalom, az író stílusa, és a folyamat, amikor Candence és mi együtt jövünk rá a tizenötös nyár nyitjára. Visszaolvasva semmi különös nincs a regényben, ami alapján előre rá lehetett volna jönni a lényegre, az információmorzsák lassan vannak elcsöpögtetve. Miután leteszed a könyvet, érdemes hát visszaolvasni, visszalapozni, hogy azok a bizonyos dolgok, amik elkerülték a figyelmedet, tisztázódjanak. Nem egy hosszú olvasmány, viszont annál nehezebb és elgondolkoztatóbb. 

             Így utólag, tudjátok, mit imádtam benne? Azt a részt, amikor kiderül, hogy Gat, Cadence szerelme néger. Ez nem egy nagy csavar, vagy fordulat, de a fiúnak szembe kell néznie a bőrszíne miatt őt ért nemtetszéssel. (ez egy szép mondat akart lenni)

            Ez a bejegyzés fényévekkel a könyv elolvasása után készült, de valahogyan semmi időm nem maradt arra, hogy befejezzem, pedig nagyon igyekeztem. Most, hogy van egy pár szabad percem így este, úgy döntöttem, most már felteszem. Tudjátok, mi a legfurább? Én az azonnali bejegyzés írásnak a híve vagyok, de erre a könyvre így, egy hónap távlatából is emlékszem, és ma a könyvesboltban, mikor egy pillanatra megforgattam a kezemben, nosztalgikus és kissé lehangoló érzések kerítettek hatalmukba. Egy szó mint száz, ez a könyv a tartalmához, mélységéhez, mondandójához képest nagyon rövid, tömör és végtelenül makacs, hiszen utána napokig nem hagy nyugodni. Bátran olvassa el mindenki, minden korosztály, fantasztikus élményt nyújt, minden hálám azé az emberé, aki ezt így meg tudta alkotni. Az utolsó gondolatom már csak az, mikor adaptálják? Nagyon kíváncsi lennék rá!

Borító: A borító nagyon megfogott! Imádom a színét és a tapizós betűket. Kissé sejtelmes és nagyon gyönyörű, viszont az összképet kicsit tényleg rombolja az elég bénán odaszerkesztett gumimatracos nő. Én a háttal álló lány nélkül is el tudnám képzelni, úgy lenne csak igazán sejtelmes.

Kedvenc szereplő: Természetesen Cadence és a hazudósok. Gat, a nagy szerelem, na meg az unokatesók, Mirren és Johnny. Bírtam a nagypapájukat is.

Nem-kedvenc szereplő: Cadence anyukája. Nem is tudom, eléggé kevés konkrétum szerepel róla a könyvben, de a pénz egy kissé elvakítja őt. 

fotók forrása: Pinterest