Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Avery gyakorlatilag születése óta szerelmes a legjobb barátjába. Aidennek ugyan fogalma sincs erről, a lány mégis vígan tervezgeti közös jövőjüket. Egész addig, amíg a srác közli, hogy barátnője van… Mit lép erre a stréber Avery? Hát igazi kocka módjára a tudományba menekül: egy sor társadalmi kísérlettel akarja ­bebizonyítani, hogy az összetört szív csak akkor gyógyul be, ha az ember előbb túljut a gyász hét fázisán. Csakhogy a kivitelezéshez szüksége van egy független külső megfigyelőre — itt lép a képbe Aiden bátyja. A csöppet sem stréber Grayson olyan dolgokra veszi rá a gátlásos lányt, amiket korábban álmában sem mert volna megtenni. A suli alfahímje és a legnagyobb stréber egyre több időt tölt együtt — persze kizárólag a tudomány érdekében! —, és közben egy egészen új kísérlet veszi kezdetét…

Most fejeztem be ezt a könyvet, amit határozott céllal vettem a kezembe. Mostanában elég sok komoly könyvet bújtam, amik nehezek és tömények voltak számomra, ezért szükségem volt egy rövid, romantikus könyvre. Mint a legtöbb LOL könyv, ez is tipikusan ifjúsági regény, tipikus klisékkel, fordulatokkal, amiket már megszerettünk. Nem csalódtam, egy nap alatt elolvastam. Ez nagy teljesítmény, még akkor is, ha viszonylag rövid és elég könnyed a témája.

            Avery Shaw egy pánikbetegséggel küszködő zseni palánta. Gyerekkorától fogva legjobb barátja Aiden Kennedy, aki összetöri a szívét, hiszen Avery szerelmes Aidenbe, de a fiúnak barátnője lesz. A lány elhatározza, hogy az az évi tudós vásárra előadást készít arról, hogyan éli át a gyász hét szakaszát, hiszen valahol eltemette magában ezt a kapcsolatot. Segítségére volt külső szemlélőként Aiden bátyja, Grayson. A csavar az egészben a majdnem szerelmi háromszög, ami persze megoldódik.

            Számomra a legelső dolog fura volt, hogy Grayson a neve a fiúnak. Elég élénken él bennem a Will&Will című könyv, ahol az egyik Willt Graysonnak hívták, így néha nehéz volt tőle elvonatkoztatni. Egy idő után azonban hozzá lehet szokni. A nevekre viszont nagyon rá vagyok kattanva, és az a név, hogy Aiden… hát a szerelmem lett a neve.

            Az elején úgy éreztem, kinőttem ebből a műfajból. Voltak kétségeim, főleg a történet hirtelen csavarját követően, amitől kiszámítható, gyors és lehetetlen volt. Azt hittem, nem fog tetszeni, de a végén belelovalltam magam, és ezért végeztem ilyen gyorsan. Kíváncsi voltam a teljesen egyértelműre: mi fog történni?

            Mivel ez egy tudományos kísérlet volt, maguk a fejezetek is a gyász szakaszainak neveit kapták. Voltak benne tudományos megközelítések, főleg a párbeszédekben. Fontos, hogy a könyv nem a kutatás anyagát tartalmazza, csak a sztorit. Két szemszögből is. Bizony, méghozzá Avery és Grayson mesél nekünk, amit rettentően élveztem, mert két teljesen különböző karaktert kaptunk, akik ráadásul nagyon különböző stílusúak. (Grayson fan lettem) Grayson ráadásul néha kiszólt a regényből, mintha tudná, hogy mi ezt olvassuk. Ezektől a pillanatoktól lett igazán közvetlen a hangvétel, és tudott hozzánőni a szívünkhöz a fiú elég hamar.

            Avery és a Kennedy tesók mamái legjobb barátnők. Avery és Aiden egy napon születtek, örökké együtt lógtak, ami miatt Avery más fiú-lány kapcsolatot nem ismer. Ezért hiszi magát szerelmesnek, s Aiden s éppen ezért vágyik más lányokra (Mindyre). Avery Graysonra viszont csak úgy tekintett, mint egy undorító, büfögő nagytesóra, de Grayson is a húgaként kezelte Averyt. Amikor Aiden összetöri a lány szívét, a szerepek felcserélődnek, és Grayson hirtelen szerelmes lesz Averybe. Nekem túl gyors és túl hirtelen volt ez a váltás. Főleg azt éreztem túlzásnak, hogy Grayson nem szereti az öccsét, mert az megbántotta Averyt. Nem éreztem a két érzés között az átmenetet, hiába a vicces jelenetek, amikor Grayson rájön az érzelmeire. Rögtön e miatt a negatívum miatt le akartam mondani a könyvről.

            Viszont, a lezárás kárpótolt, hiszen gyönyörű véget kaptunk. A gyász utolsó szakasza a megbékélés, amikor Avey és Aiden mindent megbeszélnek egymással, minden kérdésre válaszolnak, tiszta és érthető a helyzet mind a kettejük részéről. Szép és kerek, tökéletes. Ha pedig mindez nem lenne elég, kapunk ez pár hónappal későbbi epilógust, hogy mi történt minden fontosabb esemény után.

            Mivel egy rövid és laza könyv volt, nehéz bármit mondani róla. Azt hittem időpocsékolás elolvasni ezt, hiszen nem volt tervben, de mindenképpen megérte elolvasni a hangulata miatt. Néha éreztem kilengéseket a hirtelen karakterváltozásokban (főleg Grayson. de imádom ♥♥) Azt is tudom, hogy Avery pszichésen beteg, szorong, de néha egy hajszálnyit erősnek éreztem a kesergéseit.

            Néha átugráltunk heteket, napokat, amitől a sztori nem lett száraz és unalmas. Miközben olvasod, ez mind tökéletesnek tűnik. Nem azt mondom, hogy a legtökéletesebb könyv, de minden benne van. Szerelem, vicces, jó fej barátok, csalódás, jó fej szülök, gimnáziumi ellentmondások, hierarchia, programok.

            Szerettem a tipikus párhuzamot a szürke tudós egérke és a menő focista között. Élveztem, hogy az írónő lerombolja az előítéleteket, és a menők is kedvesek, a kockák is menők, egymás mellé tudnak csapódni, közös eseményeken részt venni, elfogadják a másikat. Tetszett a kicsi pszichológiai háttér, ahogy Avery betegségét próbálták kiküszöbölni. Az az egymásra figyelés és szeretet, amivel a számára idegen, menő lányok tették. A humor, amivel a helyzeteket kezelték. Tényleg eszméletlenül közhelyes dolgok is szerepeltek benne, de éppen ez tette szerethetővé és nem átlagossá.

                        Tulajdonképpen mindent összevetve nekem is kell egy Grayson, egy tudós klub, közös zuhanyzás és ennyire csodás barátok. (oké, a barátok kipipálva) Tipikus nyári olvasmány, vagy hétvégi, szüneti, bármilyen rövid utazáshoz jó, pár óra alatt befejezhető és könnyed felüdülést nyújt. Hihetetlen, mennyire lehet élvezni egy ennyire egyszerű könyvet, mint ezt. :)

Borító:  Cuki. Ez a legjobb szó rá. Valószínűleg nem ez alapján olvastam el.

Jennifer L. Armentrout: Opposition

Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott. Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiiktatnak a földön. Azonban a jó és a rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé válhat.
Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.
Egy valószínűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót…

Éppen ebben a szent pillanatban fejeztem be a könyvet, ami a Luxen sorozatnak az ötödik, azaz befejező része. És WÁÁÓ. Olyan érzések vannak bennem… Éppen egy órával ez előtt beszéltem egy barátnőmmel, aki kérdezte, mit olvasok éppen. Mondtam, hogy csak az Opposition-t. És milyen? Háát…elmegy, elmegy, és megvitattuk, hogy mik a negatívumai a könyvnek, mert abban a pillanatban, amikor ezt beszéltük, a könyvnek olyan pontján tartottam, ami ezt váltotta ki belőlem. De most, hogy a végére értem, nem bírom abbahagyni a vigyorgást.

            Ez a sorozat, ez a könyv az életem részévé vált. Nem tudom pontosan mennyi idő, talán nagyjából egy-másfél év alatt olvastam el a sorozatot plusz a kiegészítő novellákat is. A negyedik és ötödik rész között elég nagy szünetet tartottam, abból az okból, hogy nem tudtam honnan beszerezni az Opposition-t. Amikor pedig végre megszereztem,tudtam, hogy elérhető, de nem ez volt az elsődleges könyv, amit el szerettem volna olvasni, mert annyi más volt helyette. Amikor elkezdtem olvasni, semmire nem emlékeztem, fogalmam sem volt, mi történt az előző részekben, nem igazán vágtam, mi van. A sorozat viszont nagyon a részemmé vált, és mindig, amikor egy sorozatot elengedünk, az fáj, mert mostantól nincs az, hogy leülök és olvasok egy kicsit Daemonről meg Katyről. Az egész szörnyed idegen, ugyanakkor ismerős érzés, mintha már minden titkukat ismerném a szereplőknek. Olyan sorozat még nem volt az életemben, amiről ennyire hullámzó lenne a véleményem. Éreztem olvasás közben rosszat és jót is, nevettem és sírtam, nem értettem egyet, holtpontjaim voltak, majd felfelé ívelt a tendencia… Mégis, ez a sorozat csodákra képes! Mint említettem, voltak mélypontjaim, de ez az utolsó kötet nem semmi.

            Maga a könyv arról szól, hogy, amint a Deadalus is elmondta, megszálló luxen seregek jönnek a földre, akik sok embert megölnek. A luxeneket pedig csak úgy lehet elpusztítani (az alap terv szerint), hogy abba sok ártatlan luxen, origin, hibrid és ember belehal. Ennek elkerülése érdekében keresnek főhőseink valami alternatívát, ami nem jár ártatlanok meggyilkolásával.

            Csak olyan apokaliptikus regényt olvastam eddig, ahol már vége van az apokalipszisnek és utópiák alakultak ki. Fura volt azt olvasni, hogy itt éppen zajlik a pusztítás, hiszen az elején egy normális Amerikát kaptunk, itt pedig majdnem elpusztul. Ez egy ijesztő, érdekes, de bátor gondolat. Rossz lehet azt olvasni, hogy az utcák, ahol éppen jársz, egy könyvben megsemmisülnek, az emberek szénné égnek, stb. Mindenképpen le a kalappal az írónő előtt e miatt.

            Sajnos szerintem egy befejező kötetet nem lehet úgy jellemezni, hogy bármilyen poént ne lőnénk le, hiszen nem lesz folytatás, ahol elmondhatnám a következményeket. Ebben a könyvben viszont annyi minden történik, hogy már szinte arra sem emlékszem, mi történt az elején.

            Vegyük azt, amit tudok. A történet két szemszögből játszódik, Katy és Daemon szemszögéből. Eléggé aggódtam az elején, hogy az írónő hogyan oldja meg a két különböző személyiségű, nemű és fajú szereplő szövegét, ami nehéz dolog, de neki nem, nagyon jól megoldotta. Néhány helyen éreztem azt, hogy a két fél ugyanaz. Ugyanazt gondolják, csinálják, érzik, ugyanazokat a szavakat, szófordulatokat használják, amit megértek, mert egy ideje együtt vannak, de mégis… ettől függetlenül tetszett. Nem volt pontos váltakozás, hogy egy Daemon egy Katy, csak úgy random jöttek a fejezetek. Azért volt ez jó ötlet, mert akik többet szeretnének Daemonből, kapnak ízelítőt, de ott van a jól megszokott Katy is.

            A szóhasználathoz pedig annyit hozzátennék: kurafi. Én nagyon szerettem a könyv szavait, a káromkodást és szép leíró részeket. Daemon és Katy is szép szókinccsel rendelkezik, Katy mert sokat olvas, Daemon meg mert Daemon. A szerelmes részeknél lehetett felfedezni a gyönyörű szavakat, ugyanakkor az ellenkezője is megjelent, a csúnya beszéd és Daemon perverz gondolatai. De a kurafi… nem tudom, hogy az eredeti nyelven, hogyan hangzik ez a szó, és miért így fordították le magyarra, de fura volt (ezt a vége felé fedeztem fel). Tetszett az is, hogy a szólásokat, közmondásokat szépen beillesztették a könyvbe a megfelelő helyekre. (ez azért lehet nehéz, mert angolul nyilván nem léteznek a magyar közmondásoknak pontos megfelelői).

            Névválasztás: Valamelyik rész bejegyzésében említettem, hogy nagyon tetszenek a különleges nevek a Black testvéreknél,meg úgy általánosságban, minden név illett a viselőjéhez. E nagyon fontos része a regénynek, hiszen ezek a nevek, akik kísérnek téged napokon keresztül egy könyvben. Ráadásként újabb tök jó nevekkel ismerkedünk meg. Mivel nem csak a luxenek képesek emberekbe beleszeretni, hanem az arumok és originek is, megismerhetünk egy arum szerelmet, Serenát, valamint Luc kedvesét, Nadiát. Imádtam a nem megszokott neveket.

            A sorozat elején, 20-25 oldal erejéig azt hittem, kinőttem belőle, pedig nyár végén még olvastam a kiegészítő novellákat. Tovább olvastam, és amikor rájöttem, hogy rögtön az elején történik valami, aztán végig fenn tudja tartani az érdeklődésemet, megörültem és elrepült az együtt töltött idő. A sorozat közepe felé úgy éreztem, teljesen felesleges öt részesre húzni, de megcáfoltam a saját véleményemet. Nem csak azért, mert így tovább gyönyörködhetünk Daemon szemeiben, hanem mert így volt jól.

            Egyébként szerintem a harc és a szex váltakozik a lapokon. Komolyan. Daemon és Katy sok dolgon átmentek együtt, vannak testi vágyaik, amiket nem ír le konkrétan, ahhoz viszont eleget megtudunk, hogy ne a mi fantáziánkra legyen bízva, mit csinálnak azok ketten. Utána harcoltak, valamitől mindig piszkosak és véresek lettek, szerintem csak ebben az egy könyvben elhasználtak egy zsáknyi ruhát.  Volt azért benne gondolkozás, taktikázás, egyfolytában megtudunk új dolgokat, információkat, és szuper, hogy még az ötödik részben is van min csodálkozni.

            HATALMAS SPOILER. A könyv háromnegyede felé érezni lehet, hogy hepiend lesz a vége. Folyamatosan egy cél felé meneteltek, közben pedig egyre több dolog jött közbe, amivel szembe kellett nézniük. Örültem, hogy vidám véget kapunk a sok megpróbáltatás után, ami, valljuk be, valamelyik szereplőnek a meggyilkolása után teljesedhet csak be. A lehetőségek Dee-t vagy Katy anyját vetik fel lehetséges áldozatként. Amikor pedig Dee nem hal meg, csak egy választása van az írónőnek. Mikor pedig túl sok lap van hátra, de a probléma már majdnem megoldódott, megijedsz, hogy mi jöhet még. És akkor hirtelen megöli az írónő Katy anyját. Az olvasó számára nem okoz a halála akkora traumát, hiszen nem szerepelt annyit, nem nőtt nagyon a szívünkhöz, mégis egy törést okoz a főszereplőben, aki különböző dolgokat él át az események hatására. Szerintem nem volt a gyász túlságosan túlbonyolítva, kicsit még lehetett volna tovább szőni, de nyilván a luxen megszállás alatt (ami egyébként elég hamar megoldódik) nem ez Katy elsődleges feladata.

            SPOILER KETTŐ. Nancy meglövi Demont, a könyv majdnem legvégén. Akkor arra gondoltam, hogy, ha Daemon meghal, megölöm az írónőt. Aztán arra is gondoltam, hogy brutál megosztó, de brutál bátor megoldás lenne ez Jennifer részéről. De Daemon azért nem halhat meg a könyv utolsó tíz lapján, mert akkor kéne még egy rész. Valami következmény.

            A végén a lezárás nagyon szép, kapunk egy évvel későbbi epilógust, ahol megtudjuk, mindenkivel minden rendben, nincs elvarratlan szál, de kicsit gyorsan éreztem a végét. A luxen invázió pár lapon belül megoldódik, a többiek pedig élik az életüket a majdnem elpusztított földön. Ennek ellenére szépen elsimulnak a dolgok, tetszett az írónő köszönet nyilvánítása, nagyon szépen megfogalmazza és elbúcsúztatja a könyvet. (Ami pedig egy plusz dolog… a sorozat elején sokszor szerepel Katy könyves blogja, meghatározó eleme ez a dolog az életének. Az ötödik rész végén Katy kvázi új fejezetet nyit az életében azzal, hogy az új blogjára kiteszi első bejegyzését. Szépen keretbe foglalja az egész történetet ez a jelképes mozzanat.)

            Megéri elolvasni a sorozatot, nagyon pörgős, izgalmas, érdekfeszítő és méltó lezárása a sorozatnak. Fájó szívvel engedem el. Jennifer L. Armentrouttal együtt köszönöm én is, hogy vele utazhattam. Kár, hogy holnap már nem vethetem bele magamat a luxenek történetébe.  

Kedvenc szereplő: Nagyjából mindenki, de tényleg. Az arumok (teljesen elfelejtettem a nevüket :( ), Luc, Archer, Dawson, Dee, Daemon, Katy, Serena, Beth.

Borító: Szép, bár nem különösebben figyelemfelkeltő meg esztétikus. Vannak ám szebb változatok is.

Színház az egész világ...

...,avagy Elfújta a szél

Arra gondoltam, hogy szívesen bővíteném a blog témáját, hátha véletlenül olyanok is ide tévednének, akik nem csak a könyvekért bolondulnak, hanem egyéb kulturális elfoglaltságokért, mint a színház. Éppen ezért kezdek bele ebbe a sorozatba, melyben olyan élményeket osztok meg, ahol a könyvek megelevenednek előttünk.

Az első darab, melyre ebben a tanévben elmentem, az Elfújta a szél volt az Operett színház előadásában. Hát, elképesztően fantasztikusan jó előadás!!

Mivel ez mégis egy könyves blog, elmondanám, hogy Margareth Mitchell azonos című regényéből készült a színdarab, melyet itthon először 2013-ban adták elő a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A mű egyébként a Rómeó és Júlia alkotóinak újabb gyöngyszeme, így sok a hasonló dallam, ami engem speciel nem zavart, de volt, aki kicsit szomorúan fedezte föl a hasonlóságot.

Maga a történet szerintem elég híres és ismert. Scarlett O'Hara egy szép, amerikai lány délen, aki szereti elcsábítani a férfiakat, ám egy nagy szerelme van, Ashley, aki nem őt veszi feleségül, hanem Melanie-t. Közben kitör az amerikai polgárháború, melyben a legtöbb férfi részt vesz, így Scarlett férje és Ashely is. Scarlett egyik "szerelemből" a másikba esik, megismerkedik Rhett Butlerrel, aki egész további életét végig kíséri, s Scarlett pitiáner csatákat vív magában a férfiak kegyeiért, míg a hazája harcol, s körülötte sincs minden rendben.

És akkor jöjjön a lényeg, maga a színdarab. Még szeptemberben voltam az iskolatársaimmal és a cserediákjainkkal, akik szintén élvezték az előadást! Minden csodálatos volt! A díszlettől kezdve a szereposztáson át a dalokig... az egyik legszuperebb musical amit eddig láttam.

Én imádom a korhű jelmezeket. Mindig csodálom a színészeket, hogyan bírják ki a nehéz ruhákban, a sok rétegben az éneklés + mozgás kombinációt. Hiába ez a dolguk, hitelesen előadni egy dalt, miközben egy fűző szorít és jó pár ember bámul...Nem egyszerű feladat.

Amint megszokhattuk a magyar színházakban (meg eddig más országokban is hasonlót láttam), van egy-két fő díszlet, amit variálnak, forgatnak, más megvilágításba helyezik őket. Nekem díszletek terén nincs nagy elvárásom, hiszen számomra még mindig nem ez a lényeg, ugyanakkor sokkal nagyobb öröm olyan előadást nézni, ahol a háttér is megfelelő. Nem vitték ugyan túlzásba, de számomra éppen megfelelőek voltak az effektek, kiegészítő elemek, stb. (még élő ló is volt♥)

Mint már említettem, maguk a dalok dallamukban néhol hajaztak a Rómeó és Júliára,de ez nem volt túlzottan vészes. Aki szereti Shakespeare romantikus történetét, annak garantáltan be fog jönni az Elfújta a szél is. 

A leglényegesebb opció egy színházi előadásnál természetesen maguk a színészek. Nos, elég sok színészt ismerek és vannak nagy kedvenceim is, akik közül ebben a darabban is szerepeltek. Kezdjük a főhőssel, Scarlett O'Harával, akit akkor, mikor én néztem az előadást, Gubik Petra játszott. Ő egy fiatal színésznő, és ebből következhetne az is, hogy tapasztalatlan. Ezt megcáfolom, szerintem ugyanis fantasztikus színészi tehetséggel van megáldva, és tökéletesen passzolt Scarlett szerepéhez. Az ő párja Rhett Butler, és itt jön képbe az én kedvencem, Szabó P. Szilveszter. Én Tybaltként ismertem meg, de azonnal beleszerettem a hangjába, tehetségébe, mimikájába, egyszóval mindenébe. Kitűnő Rhett volt. Számomra HATALMAS meglepetés volt Mammy alakítója, ugyanis valami eszméletlenül FRENETIKUS hangja volt a színésznőnek. Louanda Bird ♥ Köszönöm. Sajnos véges a türelmetek, így nem tudom sorba venni és dicsérni az összes szereplőt, de mind kivételes személyek és tökéletes alakítást nyújtottak! A harcba induló katonák hangja, az összkép, minden zseniális volt!

Köszönöm ezt az élményt, hogy elmehettem és KIRÁLY volt! :)