Markus Zusak: A könyvtolvaj

1939, a náci Németország
A Halálnak sohasem volt még ennyi dolga, de ő már tudja, hogy ez még csak a kezdet. Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi.
Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek.
Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki.
És egyszer csak hullani kezdenek a bombák.

 2005-ben jelent meg az ausztrál író regénye, amely az egész világon bestseller lett, és számos díjat nyert el. 2013-ban mutatták be a belőle készült filmet Brian Percival rendezésében.
Zusak könyve már most klasszikus: megható, elgondolkodtató, felejthetetlen.

Szerintem sosem késő elkezdeni olyan könyveket olvasni, mint EZ. Csupa nagybetűvel. A legtöbb ember nem igazán rajong a történelmi regényekért, és a második világháború sem tartozik a legkönnyebb témák közé, ez a regény mégis úgy adja át nekünk az ismereteket, hogy közben nem unalmas és száraz.

            Liesel Meminger az öccsével és édesanyjával Molching felé tartanak, hogy a két kisgyerek nevelőszülőkhöz kerülhessen. Út közben a kisfiút köhögő roham kapja el, és meghal. A testet kénytelenek a havas, fagyott földbe temetni. Liesel talál a földön egy könyvet, a Sírásók kézikönyvét, és ez indítja el a Könyvtolvaj karrierjét.

            Mondhatnám, hogy a könyv szomorúvá tesz és a végén sír az ember, de nem feltétlenül e miatt a hangulat miatt tenném kötelezővé az elolvasását. A zsidók elhurcolása, a náci Németország működése, az egyszerű, szegény városok túlélése és Hitler uralma mind szerepelnek ebben a könyvben egy kislány szemén keresztül, de mégsem esik az író túlzásokba. Inkább Molching, azon belül is Liesel élete a lényeg, az ő meglátásai és személyes tapasztalatai. Egy kislány, aki olyan időszakban született, amikor nem volt a legjobb gyereknek lenni, mégis meg tudta őrizni a tisztaságát és a szépségét. A gyerekkorát, amit nem más töltött ki, mint az iskola, a mosónő nevelőanyjának való segítés, olvasás, az utcai focimeccsek, s később a lopás. A szeretet.

            Elég nyálasan hangzik, de nem az. Ez a könyv, ha nem azokban az években játszódna, akkor is megható lenne. Már csak maga a karakterfejlődések, a fordulatok, az emberi ösztönök és álmok is emberségesek. És minden annyira egyszerű és sorsszerű.

            Nagyon fontos megemlíteni a beszélőt is, hiszen szinte rögtön az elején kiderül, hogy nem egy megszokott személy írja le a történteket. Minden a színekkel kezdődik, és ez sokszor feltűnik még a könyvben. Milyen színű az ég? Milyen színű egy emberi lélek? Ki az, aki a halandóságunkat jobban meg tudja fogalmazni, mint maga a Halál? Igen igen, ő a beszélő, és nem is akármilyen. Magát a könyvet Liesel írta, a Halál elolvasta és kicsit átdolgozta, hozzáfűzött még plusz információkat, amiket nagyon ügyesen csinált. Olyan tökéletes felépítése volt ennek a könyvnek, amin meglepődtem. Illetve, tudtam, hogy jó lesz, de befejezni és aztán gondolkozni rajta, majd ismét beleolvasni, aztán örülni. Komolyan, ti olvastatok már olyat, amikor a Halál mesél? Mármint… a Halál jön a kaszájával meg a fekete lepleivel, szarkasztikusan kiröhög aztán lelép a lelkeddel minden teketória nélkül. Aha, ja. Markus Zusak szerint a Halálnak is lehetnek érzései, hiszen olyan szavakat ad a szájába, olyan mozzanatokat ismertet az életéből, amiből csak azt a következtetést lehet levonni: Vannak érzései.

            Azt hiszem, ejtek pár szót a csodásan felépített, összerakott szerkezetről. A fejezetek hosszan éppen megfelelő, vannak rövidek, kicsit hosszabbak, de alapból olvasható. Ez fontos szempont, hiszen nem szeretem egy fejezet közepén abbahagyni a könyvet, de ha egy fejezet 200 oldal, az nagyban megnehezít engem ebben. Mint említettem, maga Liesel írta meg az életét, s ezt a könyvet vette alapul a Halál. Éppen ezért a Könyvtolvaj tíz kisebb részből áll, mindegyik címe megegyezik egy könyvvel, melynek fontos szerepe volt Liesel életében. A kedvenc részem talán a vége volt, ami egy gyönyörű lezárást jelent. A Halál egy kicsit összefoglalja Liesellel való kapcsolatát, elmesél egy rövid sztorit egy fontos szereplőről, egyszóval megnyugtat minket és a teljesség érzését adja át nekünk.

            Úgy érzem, a szereplőkről nem tudok beszélni. Egy kis idő eltelt már a könyv letétele óta, de a szívemhez nőtt mindenki. Liesel.  Ő egy különleges és tényleg tökéletes női főszereplő. Nála jobbat, öszintébbet, tisztábbat és szerethetőbbet nem is kívánhatna magának egy olvasó. Gyerek, tehát adott a legtöbb jó tulajdonsága, de mégis felnőttként kell viselkednie. Ezt nem csak a környezete befolyásolja, hanem a kor is, amibe beleszületett. Papa. Hans Hubermann egy áldott jó lélek, aki önérzetes, szereti az embereket, nyugodt és mindig a számára helyes utat követi. Hans mindvégig Liesel mellett áll, és amit a múltja alapján elmondhatunk róla, az is mind csupa jó. Nem igazán változik meg a könyv folyamán, ugyanolyan kedves és szeretetre méltó ember marad végig, aki nagyon jól ért Liesel nyelvén. Mama. Rosa Hubermann a kezdetek kezdetén nem egy túl pozitív szereplő, hiszen a mosónő erélyes, hangos és trágár, mégis lesz benne a fordulatok hatására egy melegszívűség, már-már szerethető karakter válik belőle. Sőt, megkedveltem, hiszen valahol ott bujkál benne az anyai szeretet és gondoskodás. Max. A zsidó fiút a Hubermann család bújtatja, egy régi ígéret miatt. Max kénytelen a pincében lakni, és szinte sosem mutatkozni a felszínen, de még így is hatalmas teher és veszély a családnak. Ábrándos, örökké bosszút akar állni a Führeren, intelligens és szeretetre méltó. Remek a képzelőereje, és megérti Lieselt, akár egy örök gyerek. Rudy. A fiú, aki úgy néz ki, mint egy igazi árja német, azonnal szívébe fogadja Lieselt, és talán túlságosan is megszereti. Játékos, okos, hirtelen természetű és mindenben benne van. Amit elhatároz, azt véghez is viszi, kiáll az igazáért és másokért,  fel meri vállalni a véleményét. Azonnal megszerettem őt, ahogyan a többi szereplőt is. Mind tökéletesek, tökéletesen emberiek voltak.

            Már tudtam, mi lesz a könyv vége, de valamiért mégis megrendültem. Az író olyan egyszerűen rombolta széjjel a törékenyen felépített világot, és őszintén bevallom, sírtam egy kicsit. Azt hiszem, a szomorú és bátor végkifejlet ellenére egy szépen lezárt, kerek, valahol boldog könyvet kaptunk.

            Sosem szeretek hosszú könyvet elkezdeni olvasni. Félek, megunom és nem fejezem be. Itt azonban szó sem volt erről, hamar elolvastam. Megszerettem. Mindenkinek ajánlom, azt hiszem, lassan kötelező olvasmány lesz az iskolákban, hiszen annyi érték van benne. Markus Zusak kitűnő író.

A borító szép, egyszerű, a megjelnés évéhez képest régebbinek tűnik. Egy picike dolog zavart csak: a Halált a leírások alapján nem így képzelem el.  

A film extrém jó volt! Tökéletes volt a szereplőválogatás, a hangulata, az egyes részek megoldása. Néhány részletet kihagytak belőle, de sebaj, ez az a pillanat, amikor eltekintek a zsörtölődéstől. Kulisszatitok még, hogy a filmet hamarabb láttam, de a könyv még ÍGY IS élvezhető volt!!

Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Avery gyakorlatilag születése óta szerelmes a legjobb barátjába. Aidennek ugyan fogalma sincs erről, a lány mégis vígan tervezgeti közös jövőjüket. Egész addig, amíg a srác közli, hogy barátnője van… Mit lép erre a stréber Avery? Hát igazi kocka módjára a tudományba menekül: egy sor társadalmi kísérlettel akarja ­bebizonyítani, hogy az összetört szív csak akkor gyógyul be, ha az ember előbb túljut a gyász hét fázisán. Csakhogy a kivitelezéshez szüksége van egy független külső megfigyelőre — itt lép a képbe Aiden bátyja. A csöppet sem stréber Grayson olyan dolgokra veszi rá a gátlásos lányt, amiket korábban álmában sem mert volna megtenni. A suli alfahímje és a legnagyobb stréber egyre több időt tölt együtt — persze kizárólag a tudomány érdekében! —, és közben egy egészen új kísérlet veszi kezdetét…

Most fejeztem be ezt a könyvet, amit határozott céllal vettem a kezembe. Mostanában elég sok komoly könyvet bújtam, amik nehezek és tömények voltak számomra, ezért szükségem volt egy rövid, romantikus könyvre. Mint a legtöbb LOL könyv, ez is tipikusan ifjúsági regény, tipikus klisékkel, fordulatokkal, amiket már megszerettünk. Nem csalódtam, egy nap alatt elolvastam. Ez nagy teljesítmény, még akkor is, ha viszonylag rövid és elég könnyed a témája.

            Avery Shaw egy pánikbetegséggel küszködő zseni palánta. Gyerekkorától fogva legjobb barátja Aiden Kennedy, aki összetöri a szívét, hiszen Avery szerelmes Aidenbe, de a fiúnak barátnője lesz. A lány elhatározza, hogy az az évi tudós vásárra előadást készít arról, hogyan éli át a gyász hét szakaszát, hiszen valahol eltemette magában ezt a kapcsolatot. Segítségére volt külső szemlélőként Aiden bátyja, Grayson. A csavar az egészben a majdnem szerelmi háromszög, ami persze megoldódik.

            Számomra a legelső dolog fura volt, hogy Grayson a neve a fiúnak. Elég élénken él bennem a Will&Will című könyv, ahol az egyik Willt Graysonnak hívták, így néha nehéz volt tőle elvonatkoztatni. Egy idő után azonban hozzá lehet szokni. A nevekre viszont nagyon rá vagyok kattanva, és az a név, hogy Aiden… hát a szerelmem lett a neve.

            Az elején úgy éreztem, kinőttem ebből a műfajból. Voltak kétségeim, főleg a történet hirtelen csavarját követően, amitől kiszámítható, gyors és lehetetlen volt. Azt hittem, nem fog tetszeni, de a végén belelovalltam magam, és ezért végeztem ilyen gyorsan. Kíváncsi voltam a teljesen egyértelműre: mi fog történni?

            Mivel ez egy tudományos kísérlet volt, maguk a fejezetek is a gyász szakaszainak neveit kapták. Voltak benne tudományos megközelítések, főleg a párbeszédekben. Fontos, hogy a könyv nem a kutatás anyagát tartalmazza, csak a sztorit. Két szemszögből is. Bizony, méghozzá Avery és Grayson mesél nekünk, amit rettentően élveztem, mert két teljesen különböző karaktert kaptunk, akik ráadásul nagyon különböző stílusúak. (Grayson fan lettem) Grayson ráadásul néha kiszólt a regényből, mintha tudná, hogy mi ezt olvassuk. Ezektől a pillanatoktól lett igazán közvetlen a hangvétel, és tudott hozzánőni a szívünkhöz a fiú elég hamar.

            Avery és a Kennedy tesók mamái legjobb barátnők. Avery és Aiden egy napon születtek, örökké együtt lógtak, ami miatt Avery más fiú-lány kapcsolatot nem ismer. Ezért hiszi magát szerelmesnek, s Aiden s éppen ezért vágyik más lányokra (Mindyre). Avery Graysonra viszont csak úgy tekintett, mint egy undorító, büfögő nagytesóra, de Grayson is a húgaként kezelte Averyt. Amikor Aiden összetöri a lány szívét, a szerepek felcserélődnek, és Grayson hirtelen szerelmes lesz Averybe. Nekem túl gyors és túl hirtelen volt ez a váltás. Főleg azt éreztem túlzásnak, hogy Grayson nem szereti az öccsét, mert az megbántotta Averyt. Nem éreztem a két érzés között az átmenetet, hiába a vicces jelenetek, amikor Grayson rájön az érzelmeire. Rögtön e miatt a negatívum miatt le akartam mondani a könyvről.

            Viszont, a lezárás kárpótolt, hiszen gyönyörű véget kaptunk. A gyász utolsó szakasza a megbékélés, amikor Avey és Aiden mindent megbeszélnek egymással, minden kérdésre válaszolnak, tiszta és érthető a helyzet mind a kettejük részéről. Szép és kerek, tökéletes. Ha pedig mindez nem lenne elég, kapunk ez pár hónappal későbbi epilógust, hogy mi történt minden fontosabb esemény után.

            Mivel egy rövid és laza könyv volt, nehéz bármit mondani róla. Azt hittem időpocsékolás elolvasni ezt, hiszen nem volt tervben, de mindenképpen megérte elolvasni a hangulata miatt. Néha éreztem kilengéseket a hirtelen karakterváltozásokban (főleg Grayson. de imádom ♥♥) Azt is tudom, hogy Avery pszichésen beteg, szorong, de néha egy hajszálnyit erősnek éreztem a kesergéseit.

            Néha átugráltunk heteket, napokat, amitől a sztori nem lett száraz és unalmas. Miközben olvasod, ez mind tökéletesnek tűnik. Nem azt mondom, hogy a legtökéletesebb könyv, de minden benne van. Szerelem, vicces, jó fej barátok, csalódás, jó fej szülök, gimnáziumi ellentmondások, hierarchia, programok.

            Szerettem a tipikus párhuzamot a szürke tudós egérke és a menő focista között. Élveztem, hogy az írónő lerombolja az előítéleteket, és a menők is kedvesek, a kockák is menők, egymás mellé tudnak csapódni, közös eseményeken részt venni, elfogadják a másikat. Tetszett a kicsi pszichológiai háttér, ahogy Avery betegségét próbálták kiküszöbölni. Az az egymásra figyelés és szeretet, amivel a számára idegen, menő lányok tették. A humor, amivel a helyzeteket kezelték. Tényleg eszméletlenül közhelyes dolgok is szerepeltek benne, de éppen ez tette szerethetővé és nem átlagossá.

                        Tulajdonképpen mindent összevetve nekem is kell egy Grayson, egy tudós klub, közös zuhanyzás és ennyire csodás barátok. (oké, a barátok kipipálva) Tipikus nyári olvasmány, vagy hétvégi, szüneti, bármilyen rövid utazáshoz jó, pár óra alatt befejezhető és könnyed felüdülést nyújt. Hihetetlen, mennyire lehet élvezni egy ennyire egyszerű könyvet, mint ezt. :)

Borító:  Cuki. Ez a legjobb szó rá. Valószínűleg nem ez alapján olvastam el.

Jennifer L. Armentrout: Opposition

Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott. Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiiktatnak a földön. Azonban a jó és a rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé válhat.
Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.
Egy valószínűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót…

Éppen ebben a szent pillanatban fejeztem be a könyvet, ami a Luxen sorozatnak az ötödik, azaz befejező része. És WÁÁÓ. Olyan érzések vannak bennem… Éppen egy órával ez előtt beszéltem egy barátnőmmel, aki kérdezte, mit olvasok éppen. Mondtam, hogy csak az Opposition-t. És milyen? Háát…elmegy, elmegy, és megvitattuk, hogy mik a negatívumai a könyvnek, mert abban a pillanatban, amikor ezt beszéltük, a könyvnek olyan pontján tartottam, ami ezt váltotta ki belőlem. De most, hogy a végére értem, nem bírom abbahagyni a vigyorgást.

            Ez a sorozat, ez a könyv az életem részévé vált. Nem tudom pontosan mennyi idő, talán nagyjából egy-másfél év alatt olvastam el a sorozatot plusz a kiegészítő novellákat is. A negyedik és ötödik rész között elég nagy szünetet tartottam, abból az okból, hogy nem tudtam honnan beszerezni az Opposition-t. Amikor pedig végre megszereztem,tudtam, hogy elérhető, de nem ez volt az elsődleges könyv, amit el szerettem volna olvasni, mert annyi más volt helyette. Amikor elkezdtem olvasni, semmire nem emlékeztem, fogalmam sem volt, mi történt az előző részekben, nem igazán vágtam, mi van. A sorozat viszont nagyon a részemmé vált, és mindig, amikor egy sorozatot elengedünk, az fáj, mert mostantól nincs az, hogy leülök és olvasok egy kicsit Daemonről meg Katyről. Az egész szörnyed idegen, ugyanakkor ismerős érzés, mintha már minden titkukat ismerném a szereplőknek. Olyan sorozat még nem volt az életemben, amiről ennyire hullámzó lenne a véleményem. Éreztem olvasás közben rosszat és jót is, nevettem és sírtam, nem értettem egyet, holtpontjaim voltak, majd felfelé ívelt a tendencia… Mégis, ez a sorozat csodákra képes! Mint említettem, voltak mélypontjaim, de ez az utolsó kötet nem semmi.

            Maga a könyv arról szól, hogy, amint a Deadalus is elmondta, megszálló luxen seregek jönnek a földre, akik sok embert megölnek. A luxeneket pedig csak úgy lehet elpusztítani (az alap terv szerint), hogy abba sok ártatlan luxen, origin, hibrid és ember belehal. Ennek elkerülése érdekében keresnek főhőseink valami alternatívát, ami nem jár ártatlanok meggyilkolásával.

            Csak olyan apokaliptikus regényt olvastam eddig, ahol már vége van az apokalipszisnek és utópiák alakultak ki. Fura volt azt olvasni, hogy itt éppen zajlik a pusztítás, hiszen az elején egy normális Amerikát kaptunk, itt pedig majdnem elpusztul. Ez egy ijesztő, érdekes, de bátor gondolat. Rossz lehet azt olvasni, hogy az utcák, ahol éppen jársz, egy könyvben megsemmisülnek, az emberek szénné égnek, stb. Mindenképpen le a kalappal az írónő előtt e miatt.

            Sajnos szerintem egy befejező kötetet nem lehet úgy jellemezni, hogy bármilyen poént ne lőnénk le, hiszen nem lesz folytatás, ahol elmondhatnám a következményeket. Ebben a könyvben viszont annyi minden történik, hogy már szinte arra sem emlékszem, mi történt az elején.

            Vegyük azt, amit tudok. A történet két szemszögből játszódik, Katy és Daemon szemszögéből. Eléggé aggódtam az elején, hogy az írónő hogyan oldja meg a két különböző személyiségű, nemű és fajú szereplő szövegét, ami nehéz dolog, de neki nem, nagyon jól megoldotta. Néhány helyen éreztem azt, hogy a két fél ugyanaz. Ugyanazt gondolják, csinálják, érzik, ugyanazokat a szavakat, szófordulatokat használják, amit megértek, mert egy ideje együtt vannak, de mégis… ettől függetlenül tetszett. Nem volt pontos váltakozás, hogy egy Daemon egy Katy, csak úgy random jöttek a fejezetek. Azért volt ez jó ötlet, mert akik többet szeretnének Daemonből, kapnak ízelítőt, de ott van a jól megszokott Katy is.

            A szóhasználathoz pedig annyit hozzátennék: kurafi. Én nagyon szerettem a könyv szavait, a káromkodást és szép leíró részeket. Daemon és Katy is szép szókinccsel rendelkezik, Katy mert sokat olvas, Daemon meg mert Daemon. A szerelmes részeknél lehetett felfedezni a gyönyörű szavakat, ugyanakkor az ellenkezője is megjelent, a csúnya beszéd és Daemon perverz gondolatai. De a kurafi… nem tudom, hogy az eredeti nyelven, hogyan hangzik ez a szó, és miért így fordították le magyarra, de fura volt (ezt a vége felé fedeztem fel). Tetszett az is, hogy a szólásokat, közmondásokat szépen beillesztették a könyvbe a megfelelő helyekre. (ez azért lehet nehéz, mert angolul nyilván nem léteznek a magyar közmondásoknak pontos megfelelői).

            Névválasztás: Valamelyik rész bejegyzésében említettem, hogy nagyon tetszenek a különleges nevek a Black testvéreknél,meg úgy általánosságban, minden név illett a viselőjéhez. E nagyon fontos része a regénynek, hiszen ezek a nevek, akik kísérnek téged napokon keresztül egy könyvben. Ráadásként újabb tök jó nevekkel ismerkedünk meg. Mivel nem csak a luxenek képesek emberekbe beleszeretni, hanem az arumok és originek is, megismerhetünk egy arum szerelmet, Serenát, valamint Luc kedvesét, Nadiát. Imádtam a nem megszokott neveket.

            A sorozat elején, 20-25 oldal erejéig azt hittem, kinőttem belőle, pedig nyár végén még olvastam a kiegészítő novellákat. Tovább olvastam, és amikor rájöttem, hogy rögtön az elején történik valami, aztán végig fenn tudja tartani az érdeklődésemet, megörültem és elrepült az együtt töltött idő. A sorozat közepe felé úgy éreztem, teljesen felesleges öt részesre húzni, de megcáfoltam a saját véleményemet. Nem csak azért, mert így tovább gyönyörködhetünk Daemon szemeiben, hanem mert így volt jól.

            Egyébként szerintem a harc és a szex váltakozik a lapokon. Komolyan. Daemon és Katy sok dolgon átmentek együtt, vannak testi vágyaik, amiket nem ír le konkrétan, ahhoz viszont eleget megtudunk, hogy ne a mi fantáziánkra legyen bízva, mit csinálnak azok ketten. Utána harcoltak, valamitől mindig piszkosak és véresek lettek, szerintem csak ebben az egy könyvben elhasználtak egy zsáknyi ruhát.  Volt azért benne gondolkozás, taktikázás, egyfolytában megtudunk új dolgokat, információkat, és szuper, hogy még az ötödik részben is van min csodálkozni.

            HATALMAS SPOILER. A könyv háromnegyede felé érezni lehet, hogy hepiend lesz a vége. Folyamatosan egy cél felé meneteltek, közben pedig egyre több dolog jött közbe, amivel szembe kellett nézniük. Örültem, hogy vidám véget kapunk a sok megpróbáltatás után, ami, valljuk be, valamelyik szereplőnek a meggyilkolása után teljesedhet csak be. A lehetőségek Dee-t vagy Katy anyját vetik fel lehetséges áldozatként. Amikor pedig Dee nem hal meg, csak egy választása van az írónőnek. Mikor pedig túl sok lap van hátra, de a probléma már majdnem megoldódott, megijedsz, hogy mi jöhet még. És akkor hirtelen megöli az írónő Katy anyját. Az olvasó számára nem okoz a halála akkora traumát, hiszen nem szerepelt annyit, nem nőtt nagyon a szívünkhöz, mégis egy törést okoz a főszereplőben, aki különböző dolgokat él át az események hatására. Szerintem nem volt a gyász túlságosan túlbonyolítva, kicsit még lehetett volna tovább szőni, de nyilván a luxen megszállás alatt (ami egyébként elég hamar megoldódik) nem ez Katy elsődleges feladata.

            SPOILER KETTŐ. Nancy meglövi Demont, a könyv majdnem legvégén. Akkor arra gondoltam, hogy, ha Daemon meghal, megölöm az írónőt. Aztán arra is gondoltam, hogy brutál megosztó, de brutál bátor megoldás lenne ez Jennifer részéről. De Daemon azért nem halhat meg a könyv utolsó tíz lapján, mert akkor kéne még egy rész. Valami következmény.

            A végén a lezárás nagyon szép, kapunk egy évvel későbbi epilógust, ahol megtudjuk, mindenkivel minden rendben, nincs elvarratlan szál, de kicsit gyorsan éreztem a végét. A luxen invázió pár lapon belül megoldódik, a többiek pedig élik az életüket a majdnem elpusztított földön. Ennek ellenére szépen elsimulnak a dolgok, tetszett az írónő köszönet nyilvánítása, nagyon szépen megfogalmazza és elbúcsúztatja a könyvet. (Ami pedig egy plusz dolog… a sorozat elején sokszor szerepel Katy könyves blogja, meghatározó eleme ez a dolog az életének. Az ötödik rész végén Katy kvázi új fejezetet nyit az életében azzal, hogy az új blogjára kiteszi első bejegyzését. Szépen keretbe foglalja az egész történetet ez a jelképes mozzanat.)

            Megéri elolvasni a sorozatot, nagyon pörgős, izgalmas, érdekfeszítő és méltó lezárása a sorozatnak. Fájó szívvel engedem el. Jennifer L. Armentrouttal együtt köszönöm én is, hogy vele utazhattam. Kár, hogy holnap már nem vethetem bele magamat a luxenek történetébe.  

Kedvenc szereplő: Nagyjából mindenki, de tényleg. Az arumok (teljesen elfelejtettem a nevüket :( ), Luc, Archer, Dawson, Dee, Daemon, Katy, Serena, Beth.

Borító: Szép, bár nem különösebben figyelemfelkeltő meg esztétikus. Vannak ám szebb változatok is.

Színház az egész világ...

...,avagy Elfújta a szél

Arra gondoltam, hogy szívesen bővíteném a blog témáját, hátha véletlenül olyanok is ide tévednének, akik nem csak a könyvekért bolondulnak, hanem egyéb kulturális elfoglaltságokért, mint a színház. Éppen ezért kezdek bele ebbe a sorozatba, melyben olyan élményeket osztok meg, ahol a könyvek megelevenednek előttünk.

Az első darab, melyre ebben a tanévben elmentem, az Elfújta a szél volt az Operett színház előadásában. Hát, elképesztően fantasztikusan jó előadás!!

Mivel ez mégis egy könyves blog, elmondanám, hogy Margareth Mitchell azonos című regényéből készült a színdarab, melyet itthon először 2013-ban adták elő a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A mű egyébként a Rómeó és Júlia alkotóinak újabb gyöngyszeme, így sok a hasonló dallam, ami engem speciel nem zavart, de volt, aki kicsit szomorúan fedezte föl a hasonlóságot.

Maga a történet szerintem elég híres és ismert. Scarlett O'Hara egy szép, amerikai lány délen, aki szereti elcsábítani a férfiakat, ám egy nagy szerelme van, Ashley, aki nem őt veszi feleségül, hanem Melanie-t. Közben kitör az amerikai polgárháború, melyben a legtöbb férfi részt vesz, így Scarlett férje és Ashely is. Scarlett egyik "szerelemből" a másikba esik, megismerkedik Rhett Butlerrel, aki egész további életét végig kíséri, s Scarlett pitiáner csatákat vív magában a férfiak kegyeiért, míg a hazája harcol, s körülötte sincs minden rendben.

És akkor jöjjön a lényeg, maga a színdarab. Még szeptemberben voltam az iskolatársaimmal és a cserediákjainkkal, akik szintén élvezték az előadást! Minden csodálatos volt! A díszlettől kezdve a szereposztáson át a dalokig... az egyik legszuperebb musical amit eddig láttam.

Én imádom a korhű jelmezeket. Mindig csodálom a színészeket, hogyan bírják ki a nehéz ruhákban, a sok rétegben az éneklés + mozgás kombinációt. Hiába ez a dolguk, hitelesen előadni egy dalt, miközben egy fűző szorít és jó pár ember bámul...Nem egyszerű feladat.

Amint megszokhattuk a magyar színházakban (meg eddig más országokban is hasonlót láttam), van egy-két fő díszlet, amit variálnak, forgatnak, más megvilágításba helyezik őket. Nekem díszletek terén nincs nagy elvárásom, hiszen számomra még mindig nem ez a lényeg, ugyanakkor sokkal nagyobb öröm olyan előadást nézni, ahol a háttér is megfelelő. Nem vitték ugyan túlzásba, de számomra éppen megfelelőek voltak az effektek, kiegészítő elemek, stb. (még élő ló is volt♥)

Mint már említettem, maguk a dalok dallamukban néhol hajaztak a Rómeó és Júliára,de ez nem volt túlzottan vészes. Aki szereti Shakespeare romantikus történetét, annak garantáltan be fog jönni az Elfújta a szél is. 

A leglényegesebb opció egy színházi előadásnál természetesen maguk a színészek. Nos, elég sok színészt ismerek és vannak nagy kedvenceim is, akik közül ebben a darabban is szerepeltek. Kezdjük a főhőssel, Scarlett O'Harával, akit akkor, mikor én néztem az előadást, Gubik Petra játszott. Ő egy fiatal színésznő, és ebből következhetne az is, hogy tapasztalatlan. Ezt megcáfolom, szerintem ugyanis fantasztikus színészi tehetséggel van megáldva, és tökéletesen passzolt Scarlett szerepéhez. Az ő párja Rhett Butler, és itt jön képbe az én kedvencem, Szabó P. Szilveszter. Én Tybaltként ismertem meg, de azonnal beleszerettem a hangjába, tehetségébe, mimikájába, egyszóval mindenébe. Kitűnő Rhett volt. Számomra HATALMAS meglepetés volt Mammy alakítója, ugyanis valami eszméletlenül FRENETIKUS hangja volt a színésznőnek. Louanda Bird ♥ Köszönöm. Sajnos véges a türelmetek, így nem tudom sorba venni és dicsérni az összes szereplőt, de mind kivételes személyek és tökéletes alakítást nyújtottak! A harcba induló katonák hangja, az összkép, minden zseniális volt!

Köszönöm ezt az élményt, hogy elmehettem és KIRÁLY volt! :)

John Green: Katherine a köbön

            Tizedik ​​Katherine csak azt akarta, hogy barátok legyenek.
Tizennyolcadik Katherine e-mailben rúgta ki.
K-19 összetörte a szívét.
Colin Singleton kizárólag Katherine nevű csajokra bukik. És ha sikerül összejönnie valamelyik Katherine-nel, akkor Colin előbb-utóbb lapátra kerül. Hogy egészen pontosak legyünk, eddig tizenkilenc alkalommal.
Colin, az anagrammakedvelő, elkeseredett gyermektehetség tízezer dollárral a zsebében, egy vérszomjas vaddisznóval a nyomában és az anyósülésen túlsúlyos, Judy bírónő-rajongó barátjával kalandos útra indul, de egyetlen Katherine sem bukkan fel a láthatáron. Colin elhatározza, hogy megalkotja az Alapvető Katherine előreláthatósági elméletet, amely reményei szerint bármely Kirúgott számára képes megjósolni bármely kapcsolat kimenetelét, és ezáltal talán visszaszerezheti a lányt.
Az Alaska nyomában szerzőjének árnyalt humorú regényében szó esik még szerelemről, barátságról és egy halott osztrák-magyar trónörökösről is.
John Greent a házassága előtt tizenháromszor rúgták ki. De Katherine nevű lány egyszer sem.

 Már az össze könyvet elolvastam, aminek John Green-hez köze van. Egyedül ez maradt ki. Kölcsönkértem az osztálytársamtól, és el is olvastam, nagyjából egy hét alatt.

            Colin Singleton egy különleges fiú. Nem kocka, nem nyomi, csak zseni. Illetve, zseninek tartják őt a szülei, a környezete, nagyjából mindenki. Legjobb barátja egy Hasszán nevű, kissé túlsúlyos, „hitbuzgó” muzulmán fiú. Colin annyiban érdekes még, hogy csak Katherine nevű lányokkal járt eddigi élete során, pontosabban tizenkilenc Katherinnel. És minden lány szakított vele. Amikor K-19, azaz tizenkilencedik Katherine kirúgja, nagyon maga alatt van, s ebből a letargiából Hasszán igyekszik őt kihúzni, mégpedig egy utazás segítségével. Random elmennek egy kisvárosba, ahol tamponzsinór gyár működik, és ahol egy elhunyt osztrák-magyar főherceg sírja található (e miatt a sír miatt állnak meg itt Colinék). Itt lesz fontos szereplő Lindsey Lee Wells és anyukája, Hollis, akik szinte egész nyárra befogadják a fiúkat.

            Maga a könyv egyáltalán nem vastag, elég könnyedén olvasható, tipikus John Green könyv. Azonban… Colin a meg nem értett zseni képében tetszeleg, ergo folytonos, és nem kevés gondolkodást igénylő monológjai vannak. Green egészen jól ötvözte az izgalmast az amúgy unalmassal, és ezért olyan tényeket adott Colin szájába, amik nem fontosak, de nem is elcsépeltek. Akik viszont nem szeretik az efféle okosságokat, agymenéseket, hasonló dolgokat. Matekot. Grafikonokat. Egyenleteket. Ja. Azok nem szeretik annyira ezt a könyvet, ezt hírből tudom. Én sem vagyok egy nagy számolás fan, és mégis… hát, nem azt mondom, hogy élveztem, de elolvastam a könyvet.

            Szerintem plusz poén, de nyilván szándékos szóvicc a Katherine a köbön. Szerintem egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam, ugyanis Katherine nevű személyek csak érintőlegesen fordultak elő a kötetben, egyáltalán nem voltak főszereplők. Mégis, tizenkilenc Katherine, azaz K3… mégis Katherine a köbön. Aztán a Singleton. Csak nekem hajaz ez a vezetéknév arra a szóra, hogy SZINGLI?? Szegény Colin, elég sokszor lett kirúgva, és a regény kezdetén és nagyrészt közben is szingli.

            Jöjjön a kicsit fekete leves. A könyv minden pozitívuma ellenére nem különösebben kalandos. Ilyen szépen sem fogalmazták még meg, hogy nem történik benne semmi. Szerintem ez az igazság. Colint dobták. Colin szomorú. Colin és Hasszán elutaznak. Csomó, a történet szempontjából nem annyira lényeges infó és cselekmény. Colin dolgozik az Elméleten (a grafikonok és matematikai számítások segítségével szeretné megjósolni egy kapcsolat jövőjét). A vége felé indulnak be a dolgok, addig nem sok különös történik a szereplőkkel. Kicsit jobban megismerik egymást, mi is őket, és igen, tényleg végbemegy egy karakterfejlődés is, ami szerintem várható, illetve elvárt dolog volt John Green részéről.

            Megkaptunk tehát mindent, a különleges szereplőket, akik nem a tipikus fiatalok, az érdekes háttér sztorit, a világmegváltó kérdéseket, a barátságot és a boldogságos végkifejletet. Legnagyobb örömömet abban lelem, hogy John Green regényei nem csöpögnek a romantikától. Igen, mindenhová szükséges a szerelem, anélkül nem regény egy regény (főleg ha ifjúsági), és itt is megtalálható volt a szikra. Sejteni lehetett a szerelmi szálak végkifejletét, de nem volt minden egyértelmű, a megoldások viszont annál nagyobbat durrantak. A vége felé egészen fordulatos kis regény kerekedett.

            Még így a végére annyit elmondanék, hogy a regény nem egy idősíkon fut. Megismerhetjük benne, Colin hogyan jön össze az egyes számú Katherinnel és hogyan szakítanak, majd ugyanezt elismétli tizenkilencedik Katherinnel. A végén pedig kapunk egy hatalmas összefoglalást az összes Katherinnel kapcsolatban. Igen, mind a tizenkilenccel.

            Pár szót ejtenék a grafikonokról. Colin, mint mondtam, egy Elméleten dolgozik. Ehhez az Elmélethez ő grafikonokat rajzol és elég komoly műveleteket végez, melyeket bele is illeszteken a könyvbe. Én személy szerint nem igazán értettem SEMMIT ebből az egészből, de azért élveztem. Mivel a könyv matematikai részén nem John Green dolgozott, hanem az ő barátja, aki mellesleg egyetemi tanár és tök profi matematikus. Szóval, nagy-nagy meglepetésemre és hatalmas örömömre egy kis melléklettel gazdagították a könyvet, melyben a kis barátja elmagyarázza és megértetni próbálja az Elmélet lényegét, a grafikonokat és számolásokat. Nálam nem járt sikerrel, nem igazán fogtam fel TÖBBSZÖRI átolvasásra sem. Viszont ez elég jó ötlet, személyes hangvételű és tök jó fej a matematikus is.

            Mindig felcsillan a szemem, ha bármi magyar vonatkozású dolog szerepel egy könyvben, így itt is örültem, hogy Colin és Hasszán „rajong” egy osztrák-magyar főhercegért, és pár dolgot meg is tudunk róla. A függelékben, amikor matekos barátunk magyaráz nekünk, leírja, hogy barátnőjével egyszer Budapesten nyaralt. Nem sok dolog, mégis jó érzés, hogy napjaink egyik leghíresebb ifjúsági írójának könyvében valamilyen szinten megjelenünk.

            Tanulságként annyit vonnék le: szívesen találkoznék John Greennel, nagyon különleges a stílusa, egyedi a látásmódja és a köszönetnyilvánításokból kikövetkeztetve: überkedves lehet.

Borító: Eléggé szeretem a narancssárga színt (főleg feketével vegyítve), úgyhogy szívesen vettem kezembe ezt a könyvet. Plusz a pitypang elég közkedvelt minta, és még szép is. Ez a borító abszolút elnyerte a tetszésemet

Kedvenc szereplő: Nagyjából mindenki. Főleg Hasszán, Lindsey, Hollis, az öregcsontok és igen, Colin is.

Nem-kedvenc szereplő: Másik Colin, Lindsey barátja.