Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én hallottam már Wilde-ról, viszont sosem vágytam rá. Aztán köteleztek erre. KÖTELEZTEK értitek? Egy ilyen könyvre, ami ennyire… dühös vagyok, amiért nem jutott eszembe magamtól elolvasni.

            Na, szóval. Nyilván szeretek olvasni, de az utóbbi időben nem voltam annyira bizalommal a kötelező olvasmányokat illetően. Ami szépirodalom engem érdekelt, azt elolvastam, vagy rajta vagyok az ügyön. Aztán jön Dorian Gray, aminek a borítóján félig egy csücsörítő, ősrégi szépségideál mosolyog, félig szőrös és vörös bácsi néz ránk. A terjedelme vékonyka, hmm, mondom, nem is lesz ez annyira rossz. (az utóbbi két évben igencsak megcsappant a szépirodalom és a kötelező olvasmány feelingű könyvek iránti érdeklődésem.) Mivel azonban jó alkalom ilyenkor megismerkedni új írókkal és történetekkel, adtam egy esélyt a kedves Wilde úrnak. Nem mondom, meglepett.

            Először is nagyon fontos tisztában lenni az író életével, munkásságával. Nagy vonalakban mindig utánanézek mindenkinek, akitől olvasok. Ebben segítségünkre van az internet, hiszen manapság mindenkinek van honlapja, Facebook oldala, stb. Wilde azonban nem rendelkezett ilyen eszközökkel (bár biztosra veszem, hogy netceleb lett volna belőle), viszont ott vannak a lexikonok, no meg a Wikipédia. Oscar Wilde (1854-1900) Dublinban született, Oxfordban tanult. Leghíresebb regénye a Dorian Gray arcképe lett, amely nagy port kavart homoszexualitásról szóló tartalmával. Bár a könyvnek nem ez a lényege, Wilde eredeti kéziratát finomították, s még így is sokak ellenszenvét vívta ki. Maga Wilde is szélsőséges életet élt. Egy ifjú íróval megismerkedett, s a vele való „egészségtelen” kapcsolata miatt két évet ült börtönben. Magányosan halt meg Párizsban, felesége is elhagyta őt.

            Na, itt már kezdett érdekelni a sztori, főleg, mivel egyes hírek szerint Wilde sok helyen a saját gondolkodásmódját, életét írta bele a könyvbe. Dorian Gray egy fiatal fiú, kinek szépségéért még a férfiak is odavannak, különösen Basil Hallward, egy festő. Basilnak Dorian a múzsája, s egy napon ezt a tiszta, ártatlan, naiv fiút lefesti. A kép annyira szép, hogy Dorian felfedezi, tényleg gyönyörű fiú, s a szépsége felhasználható. Azt kívánja, bárcsak a kép öregedne helyette. Mit ad Isten, a kívánság valóra válik. A kép nemcsak öregszik, hanem a lelkiismeretének nyomait is magán viseli (az arc a ráncok mellett gonoszul vigyorog, kegyetlen) Ott van még Lord Henry, aki Basil révén megismerkedik Doriannal, és a fiatal fiút megzavarja, majd teljesen átváltoztatja a sajátos eszméi által. Lord Henry szerint a szépség az egyetlen dolog, ami fontos a földön, mindenki ellen felhasználható, minden elérhető vele, s az élet arra való, hogy minden cseppjét kiélvezzük. Dorian szerelmes lesz egy színésznőbe, Sybil Vane-be, ám egyik előadásán kiábrándul az általa már eljegyzett lányból, s onnantól fogva rossz irányba terelődik az élete. Bűnbe sodor nőket és férfiakat, narcisztikus életszemlélete miatt a lelke semmilyen bűn alatt nem rogy össze, ám ez alól kivétel a gyilkosság. Gray jól tartja magát, 38 éves koráig él, ám ekkor a sok bűne (és egy bizonyos gyilkosság miatt) nem bírja tovább. A róla készült képen eddig egy szobában rejtegette, és nézte, ahogyan a sok gonoszság miatt a festett arc eltorzul, csúnyul, öregszik, Dorian pedig kését belevájja a vászonba. Mikor a szolgái megtalálják, egy ráncos ember fekszik a földön, szívében késsel, a kép pedig olyan fiatal, mint 18 évvel, elkészültekor. Dorian Gray-t csak a gyűrűi alapján ismerik fel.

            Nos, ez így izgin hangzik, ám annyira nem pörgős a cselekménye, ahogyan az itt látszódhatott. Én egy novella formájában sokkal jobban el tudtam volna képzelni, nagyon sok benne a filozofálgatás, a szalonéletben jártas emberek beszélgetése, az élet nagy kérdéseinek boncolgatása. Én mondjuk ezeket is érdekesnek találtam, azonban néhol tényleg vágytam már egy kis történésre, valami izgalomra, ami a könyv első hatodában és utolsó negyedében jelentkezik.

            Ami engem legjobban zavart, hogy nem magyaráz meg dolgokat Wilde. Miért válik valóra a kívánság? Milyen bűnöket követ el Dorian, amik annyira szörnyűek? Én azt sem értettem, miért öli meg Basilt? Miért van annyira jóban Adriannal? Egy csomó miért, amire nem kapunk választ, de ettől még tudtam szeretni, és ez is valami.

            Örültem volna, ha a kevésbé cenzúrázott változatot olvasom, bár nekem itt is lejött elsőre a férfiak közötti vonzalom, kíváncsi voltam, mi az, amit az az évszázad már soknak tart. Az biztos, hogy Wilde rossz időben született. Igaz, hogy akkor is voltak csodálói szeszélyessége, érdekes humora és vidám, kiszámíthatatlan természete, intellektusa miatt, az is biztos, hogy most sokkal megbecsültebb lenne. Jobban kiélhetné a vágyait, nem kéne cenzúrázni, megbecsültebb lehetne. Szegény Wilde. Többen kéne őt olvasni. Van benne élettapasztalat, egyéniség. Szinte észre sem vehető (na jó, egy kicsit) hogy száz éve élt.