Havi összegzés:Január

Sziasztok Bogárkáim! :)

Úgy gondoltam, indítok egy új sorozatot a blogomon, ahol az ebben a hónapban olvasott könyveimet említem meg.

            A január egy hosszú hónap volt számomra. Igaz, hogy az elejéből pár nap még a téli szünethez tartozik, a végén egy hétig pedig beteg voltam, ám a köztes időszak magolásokkal, tanulással és rohangászással telt. Az elolvasni listámon rengeteg könyv van, több mint száz, ezért úgy éreztem, haladnom kéne velük. Aztán észrevettem, hogy az iskola idejében alig van időm olvasni, szünetekben, órákon, és ha hazaérek is fáradt vagyok. Ennek ellenére, amikor leültem megírni ezt a bejegyzést, észrevettem, hogy heti egy könyvet sikerült kivégeznem, sőt, egy kicsikét többet is.

Időrendi sorrendben a könyvek, amiket elolvastam:

Rebecca Donovan: Boldogító lélegzet (Csak lélegezz! 3.)

Nicolas Barreau: A nő mosolya

Zsuffa tünde: Paprika rummal

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Jennifer L. Armentrout: Obszidián(Luxen 1.)

Jennifer L. Armentrout: Ónix(Luxen 2.)

A legtöbbről várhatóan alkotok majd bejegyzést is. Sokkal könnyebb magamnak, ha itt is vezetem, hogy miket olvastam el az évben, hiszen az év végére, bár messze van még, rengeteg könyvet el szeretnék olvasni.

Azt a következtetést vonom le magamból és a könyveimből, hogy a sok komoly hangvételű, nem YA mű után a legpopulárisabbat választottam ki elolvasásra, és ott tartok, hogy az egész Luxen sorozatot beszereztem már, annyira tetszik ♥ Egy kicsit áttértem a komolyabb vonalra, a tavalyi év végét is pár történelmi regénnyel zártam, de azért a jóból is megárt a sok. Éppen ezért folytattam az Obszidiánnal, meg a kis e-bookomra is feltöltöttem pár érdekes ifjúsági regényt, úgyhogy szeretném a könnyedebb műfajokkal folytatni.

            Remélem ez a bejegyzés is tetszett, még a közeljövőben jövök az Obszidián kritikájával, és a többi elmaradott értékelést is igyekszem feltölteni.

Csók♥

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Fülszöveg: Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.

A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.

Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.

Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?

Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.

Író: Josh Malerman 1975-ben született, amerikai író és zenész. A The High Strung rockzenekar énekese és gitárosa. Első története egy űrutazó kutyáról szólt, ezt még általános iskolás korában kezdte el írni. Legelső regénye a Bird Box, amely 2014-ben jelent meg Amerikában és az Egyesült királyságban, míg itthon 2015-ben került ki a polcokra. Ezzel a művel számos díjat bezsebelt, és a megfilmesítési jogok is azonnal elkeltek. Előreláthatólag  Andrés Muschietti rendezi majd a filmadaptációt.

Vélemény: Úgy tűnik az idei évet (szinte) csak jó könyvekkel sikerül elindítanom. Igaz, magamtól egyelőre nem estem volna neki, hiszen thrillerként van meghirdetve, ami, valljuk be, nem a kedvenc műfajom. Ennek a műnek is anyu volt az előolvasója, ő ajánlotta mielőbbi elolvasásra. Milyen jó, hogy hittem neki.

            A napokban elég kevés időm volt olvasni, így ez a fantasztikus regény is egy hétig várt, pedig sokkal gyorsabban be lehet fejezni, hiszen letehetetlen. Kezdem tehát szép sorjában.

            A cselekmény igen egyszerűnek tűnhet. Oroszországból hírek kezdenek szállingózni szerte a világon, miszerint egy nő brutálisan végzett magával és gyermekeivel. A történtek megismétlődnek több országban is, míg a jó öreg Amerikát is elér az öngyilkossági hullám. Az ott élő Malorie nővérével, Shannonnal hallgatja a híreket, miszerint minden áldozat meglátott valamit, mielőtt végzett magával. Az emberek ennek hatására elkezdenek bekötött szemekkel járni, leragasztani az ablakaikat, és bezárkóznak a házaikba. Így alakul ki az apokaliptikus helyzet, melyet nagyszerűen tálal nekünk az író egy nyomasztó, apró életbölcsesség-szerű-izékkel, amiket megspékel fordulatokkal, vérrel és borzongással.

            Nos. Mint említettem, nem vagyok nagy véres film/könyv/bármi függő, de, ha választanom kell, akkor inkább Thriller, mint a horror. A kettő között tudtommal annyika a különbség, hogy az előbbi inkább az elmédre hat és nyomasztó lelkileg, míg az utóbbi véres és ijesztgetős. Ezt tisztázva meg kell jegyeznem, hogy úgy gondoltam, egy könyv nem tudja annyira visszaadni a félelmet és azokat a bizonyos helyzeteket, hangokat, fényeket, amiket egy thriller/horror filmben annyira szeretünk. Az első két oldal után ez a hipotézisem megszűnt létezni. A könyv olyan szinten felborzolta az idegeimet és a fantáziámat, hogy elkezdtem félni a sötéttől. Most, éjjel negyed tizenegykor írni ezt a bejegyzést ugyanolyan félelemmel tölt el, mint az olvasásakor. Ezt azért fontos kifejteni, mert én teljességgel tapasztalatlan vagyok ebben a műfajban. Tudni kell rólam, illetve említettem már, hogy mindenhol képes vagyok olvasni. Na, ezt a könyvet nem lehet este, sötétben, egyedül, magányosan olvasni, mert…mert nem. Éppen ezért azokat a pillanatokat kerestem, amikor sokan voltak, nevettek körülöttem, bár így nehezebb volt a könyv mélyebb tartalmára koncentrálni. Így visszagondolva ezért haladtam ilyen lassan vele. :D

            Nehéz kielemezni ezt a könyvet, mert kicsit rá kellett pihennem, összeszedni a gondolataimat, hiszen ez a könyv úgy mestermű, ahogy van. Kezdjük ott, hogy spoiler nélkül nagyon-nagyon nehéz beszélni róla, de igyekszem. A legfontosabb megemlíteni való, hogy a fejezetek két idősíkban haladnak. Az egész „jönnek a lények és meghalnak az emberek” kezdetekor, illetve négy évvel később. Az egész történet E/1-ben van megírva, végig Malorie gondolatait közvetítve, egyszer-kétszer más volt a középpontban.  Ez a változatosság azért jó, mert az elején alig tudunk valami konkrétat, még többet akarunk, és ahogy haladunk előre, egyre többet kapunk, még mindig többet akarunk, majd, mikor megkaptunk mindent, még mindig vannak fordulatok! De komolyan. Annyira jól fel van építve a könyv szerkezete, hogy szobrot kéne állítani neki. Egyre felfelé ível az izgatottsági fokozat, le sem bírod tenni.

            Mi volt számomra a legidegtépőbb az egészben? Megmagyarázhatatlan, hiszen azt sem tudom, mitől félek, és visszagondolva, alig tudok meg valamit az egész könyvből. Leginkább a gyereknevelés és az általános életbe belopakodott kegyetlenség nyűgözött és riasztott meg. Semmiképpen nem tudnék ebben az új világban élni, és hatalmas taps a fiktív szereplőknek, amiért hosszabb-rövidebb ideig túléltek. Meg kell jegyeznem, hogy nincsen minden dolog megmagyarázva a könyvben, ezért bizonyos dolgokat magunknak kell megoldanunk. Ilyen volt az én esetemben az, ahogyan Malorie a gyerekeivel bánik. Bizarrnak és undorítónak tűnik, amit a négy éves srácaival tesz, hiszen a mai világban ez elképzelhetetlen és azonnal rossz anyának nyilvánítanák Maloriet. Pedig van rá magyarázat, miért nevezi a gyerekeit Fiúnak és Lánynak. Komolyan. Engem ez annyira megdöbbentett és lesokkolt, hogy betegnek tituláltam az írót, szereplőt és mindenki mást. Pedig tényleg egyszerű, Malorie fél szeretni. Nem kötődhet a gyerekekhez, hiszen bármikor elveszítheti őket, és nem engedheti meg magának, hogy összeomoljon. Már így leírva is nyomasztó.

            Valami összegzésként csak annyit mondanék, hogy abszolút ajánlom mindenkinek, bár nem tudom megindokolni, miért. Ahhoz képest, hogy az író legelső könyve, valami eszméletlenül jóra sikeredett, egy egészen új műfajt nyitott meg számomra. Remélem lesz belőle film, bár überelni úgysem lehet majd, de kíváncsi vagyok, hogyan oldanák meg, illetve mások miként képzelték el a könyvet.

Borító: A magyar borítót IS imádtam, de utána néztem, és más országoké kifejezetten kreatív, a hangulatát visszaadja, sőt, még jobban vágysz az elolvasására.

Kedvenc szereplő: Gary. Nem tudom, miért vonzódom a „rosszfiúkhoz” de nekem ő kifejezetten tetszett, mind a személyisége, mind az elvei, amiket vall. Mindemellett nem volt rossz egyik szereplő sem, ha lehet imádtam mindenkit.

Nem-kedvenc szereplő: -

Sorry...:(

Bogárkáim!

Az a helyzet, hogy az utóbbi két hétben nagyon el voltam havazva, így azonnal meg is szegtem az újvéi fogadalmamat, miszerint hetente két bejegyzés lesz. A félévi hajrá engem is elért, gőzerővel tanultam, hogy még az utolsó pillanatokban is tudjak javítani valamicskét az átlagomon (ami hála az Istennek, jóval 4 egész fölött van). Ennek hatására alig volt időm olvasni, hát még bejegyzéseket gyártani, szerkeszteni. 

Így hát elnézést kérek mindenkitől, ami miatt rövidebb ideig szüneteltem, remélem nem lesz többször hasonló eset a blog életében. Ami viszont fontos, hogy aligha tudom megvalósítani a heti kettő posztot, ezért azok rendszertelenül, egy-egy könyv befejeztével (ma), vagy ahogyan időm engedi, felkerülnek. 

Találkozunk a legközelebbi bejegyzésben, amit remélhetőleg még ma fölteszek :D

Csókolok mindenkit (ja, és a jó bizonyítványokhoz is gratulálok)♥

Összegzés

Sziasztok Bogárkáim! :)

            Először is, remélem, hogy mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek. Mindenki degeszre zabálta magát, bulizott, családot látogatott, ajándékot bontogatott és egy kicsit lelkileg is sikerült elcsendesedni. Igaz? :)

            Közeledve az óév végéhez, szeretném összegezni és egy kicsit elemezni a blog első hónapjait.

            Miért is kezdtem bele ebbe az egészbe? Erre csupán az a válaszom, hogy mérhetetlen kíváncsiságomat akartam enyhíteni. A blog úgy indult el, hogy meglátjuk, mi sül majd ki belőle. Ha beválik, akkor folytatom, ha pedig az ellenkezője történik, akkor befejezem. Veszítenivalóm nincsen. A blogolással szerintem a legtöbben úgy vannak, hogy felteszik az első bejegyzést, és nincsen rá reakció. Nyilván. Ezért pedig nem folytatják. Ami nagy kár. Mióta fellendült ez a blogolós dolog, egyre többen csinálnak saját oldalt, aminél „csupán” hónapok kérdése és meglátszik az eredmény. A könyves blogok viszonylag gyakoriak, nekem is van jó pár kedvenc bloggerinám, akiket rendszeresen olvasgatok. Visszatérve a bekezdés elejéhez, én folytatni szeretném a blogolást, elsősorban magam miatt. A könyveket, amiket elolvasok, jobban átgondolok és igazán jó érzés rákattintani a „közzététel” gombra. Apró örömök az életben.

            Általában nem szoktam fogadalmakat tenni szilveszterkor, de most kivételt teszek. A blogra nézve ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy a feltöltött kritikákat és egyéb posztokat jól átgondolom, igyekszem a javatokra válni és a legfontosabb, rendszeresen jelentkezni. Amivel eddig is voltak problémák, szóval nem tudom, mi lesz belőle, de pozitívan állok hozzá. :)

            Egy icike-picikét mesélek a karácsonyomról, ugyanis nem igazán voltam ünnepi hangulatban a szünet beálltáig. Igaz, a lakást már feldíszítettük és égettem a gyertyákat ezerrel, de itt a belvárosban olyan meleg volt decemberhez képest, hogy hóról még álmodni sem mertem. Aztán az első egy-két, még ünnepmentes napban kettecskén voltam a tesómmal itthon, ezért elmentem vele sétálgatni, valamint korizni. A korcsolyázásról lemondhattunk, ugyanis ismét elfelejtettem magamhoz venni az irataimat, amik, ugye, szükségesek a korcsolya bérléséhez. Huppsz :) Mindegy, kárpótlásul elmentünk a Bálnához, ahol egy szuper mézeskalács-kiállítást néztünk meg, utána pedig felültünk a kettes villamosra, és végigutaztuk a kivilágított Budapestet. Szintén ünnep mentes napokon mézeskalácsot sütöttünk, és kis csapatunk bővült anyuval. :) Egyébként egészen jól sikerült a süti, de sajnos nem láthatták a karácsonyfát, mert addigra már mind megettük őket. :D Hogy apu se maradjon ki a jóból, ismét villamosra szálltunk és a Bazilika előtt tartandó karácsonyi vásárra siettünk, ahol, természetesen, jó pár ismerőssel össze is futottam. Az itt megszerzett ünnepi feelingemet otthon azzal fokoztam, hogy a kedvenc teámat főztem, narancsos-gyömbéreset a Teekanne-tól, de végül mégsem ezt ittam, hanem egy narancsos forró csokit, amit a Café tasse gyártott. Gyertyát gyújtottam, és a fürdő vizembe is narancsos fürdőbombát tettem. Úgy látszik, nálam ez a narancs illat összeköthető a karácsonnyal. :) Ez a vidámság kitartott egészen addig, amíg az összes rokon meg nem érkezett hozzánk, 23-án. Karácsony előestéjén, azaz 24-én elmentük hagyományos Betlehemes játékra a templomba, és mire hazaértünk, már ott állt a fénylő fenyő a nappaliban. :) Könyv idén sajnos nem volt a fa alatt, de nem is bántam, hiszen szuper ajándékokat kaptam, és rengeteg mű szerepel az elolvasni listámon. Az ünnepre hangolódást természetesen a zene is elősegítette, állandó társam volt a Pentatonix összes karácsonyi dala, illetve Michael Bublé, de azt hiszem, ezt már említettem. :)

            A szilvesztert néhány osztálytársammal töltöttem, csaptunk egy jókora házibulit itthon, szülőmentesen. :)

                Számos adatokkal sajnos nem tudok  szolgálni, mert nem vezettem naplót az évről. Talán majd máskor. :)

            Még egy utolsó megemlíteni való, ez pedig a megszólítás. Tudom, hogy nincsenek állandó olvasóim, és még annyian nem találtam rá a blogomra, de számomra fontos, hogy valami kapcsolatot tudjak tartani azokkal, akik idetévednek. Ennek persze nem a Bogárka szó a megoldása, ám számomra fontos. Ennek rövid története van. A nagypapám sajnos évekkel ezelőtt itt hagyott minket, és ő szólította az unokákat bogárkának. Ha ezt a szót meghallom, azonnal ő jut eszembe, és a hangja, amilyen szeretettel tudta mondani. Szerintem ez egy különleges megszólítás, ami aranyos és… olyan, amilyen én vagyok :)

            Kicsit megkéstem ugyan, hisz a suli már javában tart, mi témazárót is írtunk már, de egy kis kikapcsolódás sosem árt. :)

Csókolok mindenkit ♥

Könyves kérdések

Elgondolkoztál már azon, hogy te meg a könyvek milyen kapcsolatban álltok egymással? Még nem? Itt az idő, én képet adok magamról, elgondolkozok, tegyétek meg ti is! :)

1)      Mi volt életed legrosszabb könyves élménye?

A kötelező olvasmányok számítanak? Mert ha igen, akkor az ókori görög írókkal megszenvedtem, illetve Shelley Frankensteinével. Egyszerűen unalmasak. Amúgy pedig nem szeretek negatívan visszagondolni egyetlen egy könyvre sem, amit olvastam.

2)      Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Rengeteg ilyen könyv van, legfőképpen a történelmi könyvek, mint Ram Oren könyve Gertruda esküje címmel. Aztán ott van a hasonlóan megkapó történet, Lori Lansens A lányok című műve, és számtalan gyerekkönyv, mint az Édes mostoha Lakner Artúrtól, vagy Az élet játéka Eleanor H. Portertől.

3)      Olvastál már olyan könyvet, ami a frászt hozta rád, vagy félelmet keltett benned?

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei. A képek felzaklatták az akkori tizenkét éves fantáziámat.

4)      Mit használsz könyvjelzőnek?

Attól függ, hol teszem le a könyvet. Ha a suliban, akkor egy dolgozat, ha otthon, akkor csekken keresztül bármi, amit találok. Viszont a megtisztelt könyveknek egy fából faragott elefántfej jár.

5)      Mikor szoktál olvasni?

Bárhol, bármikor. Ha tanóra közben, vagy suliban olvasok, akkor gyorsabban haladok, egyébként tényleg akármilyen helyzetben képes vagyok olvasni.

6)      Mi volt az első könyved, amit olvastál?

Erre nem emlékszem pontosan, de a Fairy Oak trilógia Elisabetta Gnone tollából a kezdetektől a polcomon van, ahogy Berg Judit Ruminije. Lehet, hogy az első egy kötelező olvasmány volt másodikban, méghozzá a Kinizsi Pál.

7)      Puha kötésű, vagy kemény fedeles?

Változó, mind a kettőt szeretem. A kemény fedeles tartósabb egy kicsit.

8)      Mit olvasol most?

Rebecca Donovan: Boldogító lélegzet  (Csak lélegezz trilógia 3.)

9)      Hányadik oldalon jársz?

Valahol a háromnegyede felé, de nem tudom pontosan, e-book-on olvasom.

10)  Rajta hagyod a kezed nyomát a könyvön?

Nem igazán, bár a régen a nagypapám könyvének a sarkát hajtogattam be könyvjelzőnek.

11)  Befolyásol a könyv borítója/címe, hogy elolvasod-e az adott példányt?

Nagyon gyakran, de inkább a borító. Mindig elolvasom a fülszöveget, illetve véleményt keresek róla, mert a borító alapján ítélést már elrontottam párszor.

12)  Az oldalszám?

Gyakran az is, de csak annyiban, hogy akkor futok neki a könyvnek, amikor tudom, van rá elég időm.

13)  Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?

Régen gyakran megesett, ha érdekelt a vége és nem bírtam megállni, de ma már türtőztetem magam.

14)  Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?

Gyerekként igen, de már nem emlékszem, melyik. Leiner Laurának a könyveit pedig bármikor szívesen újralapozom.

15)  Ért könyvvel kapcsolatos baleset?

A fürdőszoba veszélyes hely egy könyvnek. De, van hajszárítónk! (Elnézést kérek minden könyvimádótól, én is megborzongok a visszaemlékezés közben)

16)  Eladod, ajándékozod a könyvet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzá akkor is, ha nem tetszik?

Soha nem adom el, maximum kölcsön, de azt is csak két embernek, az unokatesómnak és egy barátnőmnek, aki szintén sokszor ad nekem kölcsön.

17)  Még a fürdőbe is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározó helyeken?

Fürdőkádban, WC-n, úton-útfélen olvasós lány vagyok.

18)  Vezetsz az olvasmányaiddal valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott, megvett, elolvasandó könyveket?

Az elolvasott könyveimet elkezdtem felírni, de sokat már elfelejtettem, és az elolvasandó könyvekről is vezetek listát.