Josh Malerman: Madarak a dobozban

Fülszöveg: Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.

A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.

Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.

Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?

Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.

Író: Josh Malerman 1975-ben született, amerikai író és zenész. A The High Strung rockzenekar énekese és gitárosa. Első története egy űrutazó kutyáról szólt, ezt még általános iskolás korában kezdte el írni. Legelső regénye a Bird Box, amely 2014-ben jelent meg Amerikában és az Egyesült királyságban, míg itthon 2015-ben került ki a polcokra. Ezzel a művel számos díjat bezsebelt, és a megfilmesítési jogok is azonnal elkeltek. Előreláthatólag  Andrés Muschietti rendezi majd a filmadaptációt.

Vélemény: Úgy tűnik az idei évet (szinte) csak jó könyvekkel sikerül elindítanom. Igaz, magamtól egyelőre nem estem volna neki, hiszen thrillerként van meghirdetve, ami, valljuk be, nem a kedvenc műfajom. Ennek a műnek is anyu volt az előolvasója, ő ajánlotta mielőbbi elolvasásra. Milyen jó, hogy hittem neki.

            A napokban elég kevés időm volt olvasni, így ez a fantasztikus regény is egy hétig várt, pedig sokkal gyorsabban be lehet fejezni, hiszen letehetetlen. Kezdem tehát szép sorjában.

            A cselekmény igen egyszerűnek tűnhet. Oroszországból hírek kezdenek szállingózni szerte a világon, miszerint egy nő brutálisan végzett magával és gyermekeivel. A történtek megismétlődnek több országban is, míg a jó öreg Amerikát is elér az öngyilkossági hullám. Az ott élő Malorie nővérével, Shannonnal hallgatja a híreket, miszerint minden áldozat meglátott valamit, mielőtt végzett magával. Az emberek ennek hatására elkezdenek bekötött szemekkel járni, leragasztani az ablakaikat, és bezárkóznak a házaikba. Így alakul ki az apokaliptikus helyzet, melyet nagyszerűen tálal nekünk az író egy nyomasztó, apró életbölcsesség-szerű-izékkel, amiket megspékel fordulatokkal, vérrel és borzongással.

            Nos. Mint említettem, nem vagyok nagy véres film/könyv/bármi függő, de, ha választanom kell, akkor inkább Thriller, mint a horror. A kettő között tudtommal annyika a különbség, hogy az előbbi inkább az elmédre hat és nyomasztó lelkileg, míg az utóbbi véres és ijesztgetős. Ezt tisztázva meg kell jegyeznem, hogy úgy gondoltam, egy könyv nem tudja annyira visszaadni a félelmet és azokat a bizonyos helyzeteket, hangokat, fényeket, amiket egy thriller/horror filmben annyira szeretünk. Az első két oldal után ez a hipotézisem megszűnt létezni. A könyv olyan szinten felborzolta az idegeimet és a fantáziámat, hogy elkezdtem félni a sötéttől. Most, éjjel negyed tizenegykor írni ezt a bejegyzést ugyanolyan félelemmel tölt el, mint az olvasásakor. Ezt azért fontos kifejteni, mert én teljességgel tapasztalatlan vagyok ebben a műfajban. Tudni kell rólam, illetve említettem már, hogy mindenhol képes vagyok olvasni. Na, ezt a könyvet nem lehet este, sötétben, egyedül, magányosan olvasni, mert…mert nem. Éppen ezért azokat a pillanatokat kerestem, amikor sokan voltak, nevettek körülöttem, bár így nehezebb volt a könyv mélyebb tartalmára koncentrálni. Így visszagondolva ezért haladtam ilyen lassan vele. :D

            Nehéz kielemezni ezt a könyvet, mert kicsit rá kellett pihennem, összeszedni a gondolataimat, hiszen ez a könyv úgy mestermű, ahogy van. Kezdjük ott, hogy spoiler nélkül nagyon-nagyon nehéz beszélni róla, de igyekszem. A legfontosabb megemlíteni való, hogy a fejezetek két idősíkban haladnak. Az egész „jönnek a lények és meghalnak az emberek” kezdetekor, illetve négy évvel később. Az egész történet E/1-ben van megírva, végig Malorie gondolatait közvetítve, egyszer-kétszer más volt a középpontban.  Ez a változatosság azért jó, mert az elején alig tudunk valami konkrétat, még többet akarunk, és ahogy haladunk előre, egyre többet kapunk, még mindig többet akarunk, majd, mikor megkaptunk mindent, még mindig vannak fordulatok! De komolyan. Annyira jól fel van építve a könyv szerkezete, hogy szobrot kéne állítani neki. Egyre felfelé ível az izgatottsági fokozat, le sem bírod tenni.

            Mi volt számomra a legidegtépőbb az egészben? Megmagyarázhatatlan, hiszen azt sem tudom, mitől félek, és visszagondolva, alig tudok meg valamit az egész könyvből. Leginkább a gyereknevelés és az általános életbe belopakodott kegyetlenség nyűgözött és riasztott meg. Semmiképpen nem tudnék ebben az új világban élni, és hatalmas taps a fiktív szereplőknek, amiért hosszabb-rövidebb ideig túléltek. Meg kell jegyeznem, hogy nincsen minden dolog megmagyarázva a könyvben, ezért bizonyos dolgokat magunknak kell megoldanunk. Ilyen volt az én esetemben az, ahogyan Malorie a gyerekeivel bánik. Bizarrnak és undorítónak tűnik, amit a négy éves srácaival tesz, hiszen a mai világban ez elképzelhetetlen és azonnal rossz anyának nyilvánítanák Maloriet. Pedig van rá magyarázat, miért nevezi a gyerekeit Fiúnak és Lánynak. Komolyan. Engem ez annyira megdöbbentett és lesokkolt, hogy betegnek tituláltam az írót, szereplőt és mindenki mást. Pedig tényleg egyszerű, Malorie fél szeretni. Nem kötődhet a gyerekekhez, hiszen bármikor elveszítheti őket, és nem engedheti meg magának, hogy összeomoljon. Már így leírva is nyomasztó.

            Valami összegzésként csak annyit mondanék, hogy abszolút ajánlom mindenkinek, bár nem tudom megindokolni, miért. Ahhoz képest, hogy az író legelső könyve, valami eszméletlenül jóra sikeredett, egy egészen új műfajt nyitott meg számomra. Remélem lesz belőle film, bár überelni úgysem lehet majd, de kíváncsi vagyok, hogyan oldanák meg, illetve mások miként képzelték el a könyvet.

Borító: A magyar borítót IS imádtam, de utána néztem, és más országoké kifejezetten kreatív, a hangulatát visszaadja, sőt, még jobban vágysz az elolvasására.

Kedvenc szereplő: Gary. Nem tudom, miért vonzódom a „rosszfiúkhoz” de nekem ő kifejezetten tetszett, mind a személyisége, mind az elvei, amiket vall. Mindemellett nem volt rossz egyik szereplő sem, ha lehet imádtam mindenkit.

Nem-kedvenc szereplő: -