Jay Asher: 13 okom volt

 Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP.
Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat.
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.


Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát.
Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.
Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat…
…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.

Jay Asher: Thirteen Reasons Why, 2007
Szeged, Könyvmolyképző 2015
160 oldal

 Nehéz ezt a könyvet irodalmi szempontból megközelíteni, sőt, beszélni is nehéz róla. Maga az öngyilkosság, mint téma, gyakran feltűnik manapság, ezért leginkább emberi szemszögből lehetséges beszélni róla.

            Hannah Baker egy átlagos lány volt, aki új városba költözött. Új suli és új barátok. Barátok? Hannah élete nem sült jól el, és akkor még finoman fogalmazok. Az első csókból lavina effektus lett. Hannah ezután dönt. Nem azonnal, de ott motoszkál benne a gondolat, hogy véget vessen az életének. Mielőtt azonban bevenné a tablettákat, fog egy köteg kazettát és mindegyikre felmond kettő történetet. Összesen 13 történet, 13 ok, amiért végzett magával. Clay Jensen pedig egyik nap megtalálja a cipősdobozt az ajtaja előtt, benne a kazetták. Ő is rajta van a listán. Pedig nem tett semmit. Vagy mégis?

            Először mindenképpen az irodalmi részét mondanám el. Az író két szemszögből is írt. Nem is a szemszög erre a jó szó. Ő maga megszakításos történetnek nevezi a könyvét, legyen hát ez. Hannah hangja dőlt betűvel szedve meséli a 13 történetet, hozzá pedig Clay reakcióit láthatjuk. Nagyon fontos az, hogy a történet mellett (ami persze megkapó és elgondolkoztató) kapjunk egy szép könyv belsőt is. A fejezetek a kazetták oldalai szerint voltak elosztva. 4. kazetta, B oldal. Az aktuális helyzetet olvashatjuk a fejezet címéből. Tegnap. Ott, ahol a kazetták oldalait hallgatjuk, a fejezet díszítéseként egy kazetta képe figyel minket. A megszakítások, amik Hannah beszéde és Clay jelenje között vannak, szépen lettek megoldva. Valahogy sokkal jobb így. Nem külön fejezetek a külön gondolatok, hanem Clay azonnali reakciói, sőt, még a gombok is le vannak rajzolva, ahol Caly leállítja vagy beindítja a felvételt.

            A könyv végén az író 13 kérdésre válaszol, hogy beláthassunk a sorok közé. A legtöbb kérdés felmerül az emberekben a könyv olvasása közben. Honnan jött az ötlet? Kérdeznek a karakterekről, a megszakításos történetről, de, és talán ez a legfontosabb, az öngyilkosságról is. A mellett, hogy az író elmondta a saját, reális és teljesen elfogadható véleményét, olyan információkkal szolgál, ami sok mindenki segítségére lehet. (A kiadó még a magyar non-stop hívható segélyvonalat is odaírta) A komoly kérdések mellett olyan, talán kissé közvetlenebb kérdés is feltűnik, hogy milyen zenét hallgatott az írás közben? Ezek miatt szeretem a könyvet az utolsó sorig elolvasni a könyveket. Egy kicsit közelebb kerülhetnek hozzánk az írók, akiknek egy kis (ebben az esetben sok) szeletét olvassuk a lapokon. Jó ötlet volt Jay!

            Most jöjjön a nehezebbik része! Hannah… nos igen. Szerintem a legtöbb fiatal fejében megfordul az öngyilkosság gondolata. Nem elcsépelt dolog ez, és a legtöbben meg sem teszik, de azért még mindig elég sokan vannak. És ezek legtöbbje megelőzhető lenne. A történet nem csak az öngyilkosságról szól, hanem az iskolán belüli erőszakról. Nem csak a fizikai tettek befolyásolhatják egy fiatal énképét, önértékelését és gondolatait, hanem a verbális támadások is. Bár Hannah nem volt kitéve közvetlenül a csúfolódásnak, a háta mögött pletykáltak, és egyetlen egy darab szóbeszéd vezetett a lavinához, majd a halálához. Egy.

            Szerintem a magyarországi gimik mások, mint az amerikaiak. Nem csak azért, mert más az oktatás vagy az órák. A gyerekek is mások. Valahogy én itthon biztonságosabban érzem magam. Persze itt is lehet összejönni és kibékülni, verekedni meg hasonlók, de azért ennyire nem durva. Persze itthon is vannak megbotránkoztató dolgok, de ennyi összeesküvés elméletnek én még nem voltam szemtanúja. Lehet, hogy csak én vagyok szerencsés helyzetben, eddig nem tapasztaltam ekkora mértékű… kikészítést? Biztosan volt/van, nem ezt mondom. Csak… remélem mégsem. Értitek.

            Hannah személyisége… fuhh. Én megértem, teljes mértékben együtt érzek vele. Tudom, hogy egy bizonyos ponttól csak rosszabb lesz, és azt is tudom, hogy kellenek a barátok. Tapasztalat: ilyenkor nem a vicces és poénkodós barát az elsődleges segítség. Kell, hogy valaki a földön tartson és akár erőszakkal, de kiszedje belőled, hogy mi a baj. Ebből az ember érzékeli, hogy törődnek vele és elmondja, amitől már kissé megkönnyebbül. Aztán már lehet vele beszélgetni. A legtöbbször csak meg kell hallgatni és azt kell mondani, ne csináld. Sokszor ennyi is elég. Ha nagy a baj, csak akkor van szükség mások beavatkozására. Gondolok itt szakemberekre, hozzátartozókra.

            Na de, vissza Hannah-ra. Tény, hogy ő nem kért segítséget. Nem úgy, ahogyan azt mi elképzeltük. Mert tény, hogy nehéz megtenni az első lépéseket, és nála ez az első lépés volt az utolsó. Mikor elment tanácsadóhoz, nehezen indult a beszélgetés, de Hannah csak egy dolgot akart hallani. Ne legyél öngyilkos! Mivel pedig ezt nem mondta ki Mr.Porter tisztán (pedig tudta, érezhette, hogy Hannah erre készül), ezért történt az, ami. Arra akarok csak kilyukadni, hogy Hannah nem kért segítséget, és amikor kapott volna, azt is eltaszította. Nem kérdezem meg, miért. Sok dolog van, ami befolyásolta az életét, és ő túl sokáig várt. Tényleg nem volt senkije. Figyelemre vágyott. Nem volt feltűnési viszketegsége, csupán az alap figyelmet kívánta. Hogy köszönjenek neki, és kérdezzék meg, hogy van. Ezt a figyelmet pedig csak az öngyilkosságával és a kis játékával érte el.

            És hogy Clay csinált e valamit? Természetesen. Jó ötletnek tartottam, hogy az író nem a könyv végére tette Clay kazettáját. Nem csak azért, mert így sem mi, sem a fiú nem izgult annyi ideig, hanem így sokkal hihetőbb. Hannah persze megmagyarázza, ki miért oda került a sorrendben, ahová, mégis. Clay továbbhallgatja a kazettát és én mélységesen sajnálom őt. A reakciói tizenéves fiú létére nagyon mélyek és őszinték. Szerettem a karakterét, a gondolatait és az érzelmeit.

            Még órákig képes lennék a véleményemet fejtegetni erről a könyvről. Társadalmi, lelki és irodalmi szempontból is remek alkotás, amit nem csak úgy összedobott az író, hanem kicsit utánakérdezett, és igen, magát is beleírta. Nagyon szerettem ezt a könyvet. Szükség van ilyenekre. Miért? Mert tabu témáról szól. Az öngyilkosság már nem egy olyan dolog, amit elhallgatnak az emberek, de még mindig kevés iskolában, településen van ezzel kapcsolatban felvilágosítás. Az emberek még mindig félnek megnyílni a saját szüleik előtt is, hát még egy idegen terapeutával. Egy könyv hatására sokak felbátorodhatnak, és kicsit felvilágosulhatnak a dolgokat illetően.

            Ezért olvassa el mindenki. Bár ifjúsági könyv, szerintem minden korosztálynak ajánlott a mély mondanivalója, rejtett tartalom, érdekfeszítő cselekmény, jó karakterek miatt.

Borító: Én Hannah-t nem így képzeltem el, sőt, borító alapján inkább valami szerelmes könyvnek tűnik. Attól még szép, sőt, nekem ez keltette fel a figyelmemet. A magyar borítót látva tehát elgondolkoztam, hogy vajon milyen lehet a többi, és ami változatokat találtam, határozottan a hazai a legszebb.

Kedvenc szereplő: Clay, Tony és a szüleik. Az idős bácsi és néni, akik néha feltűnnek az autós résznél. Wally, A Rosie’s Diner pincérje.

Nem-kedvenc szereplő: Na igen. Nem sorolom fel az összes negatív karaktert, hiszen róluk szól a könyv, de jó páran elég ízléstelen dolgot tettek. Őket nem tűrném el magam körül.