C. J. Roberts: Fogoly a sötétben

Fülszöveg: Caleb olyan ember, akit csak a bosszú érdekel. Amióta egy hatalomra éhes gengszter kiskorában elrabolta, majd eladta rabszolgának, másra sem tud gondolni – kizárólag a revans foglalkoztatja. Tizenkét évre merült el az élvezeti célból tartott rabszolgák világában, az egyedüli felelősnek tartott férfit keresve. A szenvedését okozó építész végül előkerült: a személyi igazolványa új volt, a személyisége azonban a régi maradt. Ha Caleb elég közel akar kerülni a céljához, muszáj azzá vállalnia, amit gyűlöl. Elrabol egy gyönyörű lányt, hogy azzá tegye, ami ő maga volt egykoron.

Írónő: Ha kíváncsi vagy a tötét erotika írónőjének rózsaszín pöttyös oldalára, akkor kattintsatok bátran ide. 

Vélemény: Úgy néz ki, ez nyár a határaim feszegetéséről, átlépéséről szólt eddig, és még csak most kezdek belejönni. Rengeteg dolgot kipróbáltam, átéltem, pedig számomra a szünet még el sem kezdődött, pihenni is csak most tudtam igazán. Nem utolsó sorban nem csak beleolvastam, hanem elolvastam ezt a könyvet, őszintén meglepve ezzel magamat.

            Amikor nyárra valami könnyed olvasnivaló után nézek, nem figyelem a fülszöveget, gyakran még a borítót sem. Csupán a címre hagyatkozom, ami ennél a könyvnél igencsak meglepett. Cím alapján ugyanis valami ijesztő, utópisztikus könyvet vártam. Nem ezt kaptam.

            Képzeljétek el a fejemet, ahogy én, aki a Szürke ötven árnyalatát sem olvastam el, belecsöppenek ebbe a pszicho pornó világba. Tudjátok mit? Azt hiszem felnőttem a feladathoz, és nem csak megemészteni, de élvezni is tudtam a könyvet. Bár azért voltak mélypontjaim, de erről majd később.

            A történetben Olivia Ruiz, becenevén Livvie, valamint Caleb a két főszereplő. Caleb feladata, hogy elrabolja, majd kiképezze Livvie-t szexrabszolgnak. A feladat addig sikerül, hogy a lányt elviszi, ám Livvie sokkal makacsabb és kitartóbb, mint az eddigi lányok. Caleb ezt az egészet nem magáért teszi. A bosszúvágy hatja, hiszen valamikor ő is hasonlókat élt át. A két fél pedig bizarr módon vonzódni kezd egymáshoz, és ezt a kapcsolatot a szexben élik ki.

            Fura volt számomra ez a könyv.  A háttér jól ki van találva, a lány nem egy sima elrablás áldozata, a tetteknek céljai vannak. Bármilyen nyakatekerten hangzik is ez. Szerettem azokat a fejezeteket, amiben Caleb mesél a múltjáról. Érdekes volt olvasni, hogy ő is hasonlókat, ha nem rosszabbakat élt át, és mégis ezt teszi Livvie-vel.

            Kezdjük akkor tehát Caleb személyiségével. Egyértelműen abban leli örömét, hogy kínozhatja a lányt. Mesternek kell szólítania és engedelmeskedni minden parancsának. Az elején még teljesen érzékelhető a birtoklási vágy Calebben. Az izgalom, amit a friss hús okozott neki, de nem birtokolhatja teljesen, hiszen tovább kell adnia rajta. Néha nem értettem meg a férfit. Hol egészen perverz módon érzékeltette felsőbbrendűségét, hol verbálisan, de volt, amikor egész emberivé vált a viselkedése. Ez az a sokrétűség, ami miatt a rosszfiú karakterből ő egy összetett személyiséggé válik, aki érdekelni kezd. Ahogy haladunk előre a történetben, nem azt mondom, hogy szerethetőbbé, de egyre elviselhetőbb lesz a karaktere. Külön élveztem azokat a részeket, amikor felülkerekedett szexuális vágyain, és inkább mélyenszántó gondolatokat közöl velünk. Ezek a sorok érzelmekről, sőt, egészen furcsa módon szeretetről árulkodnak. Ragaszkodásról.

            Aztán ott van Livvie. Akit elrabolnak, az sosem jár jól, de túl rosszul sem. Ergo, ha nem most, de a későbbi kötetekben majd biztosan kiszabadul. A karakterfejlődés itt is hatalmas. Ugyan a lány az egész kötet alatt hasonlóan viselkedik, a két személy idomul egymáshoz. Livvie a kezdetektől fogva vonzódik Calebhez. Ez egy hatalmas ellentmondás. Caleb az elején megmenti Livvie-t majd el is rabolja. Távol kéne őt tartania magától, de a vonzalom kölcsönös. Livvie makacs, szószátyár és kíváncsi. Nem akar engedelmeskedni, ám az élete függ az alkalmazkodástól. A végére azonban egészen jól kijönnek Calebbel, és az ember elgondolkozik azon, hogy a lány nem szenved e valóban Stockholm szindrómában. A lány szintén perverz módon élvezi a Caleb által nyújtott testi kapcsolatot, sőt, viszonozná is neki. Visszagondolva a könyv nem volt más, mint szex és mélyenszántó gondolatok kavalkádja. Talán csak ezért bírtam elviselni, a komolyabb pszichológiai vonala miatt.

            Egyébként a történet két szemszögből játszódik. Livvie szemszöge E/1 míg Caleb gondolatait külső szemlélő meséli el. Ez valahogy még különlegesebbé és izgalmasabbá teszi a könyvet, nem unod meg olyan hamar. Ráadásul valahogy sokkal jobban el tudsz mélyedni a gondolataikban.

            Nem tudom mindenkinek ajánlani a könyvet. Aki szereti a szexuális töltetű regényeket, ez még azoknak sem lehet könnyű, hisz komoly lelki mondanivalója van. Fel kell hozzá nőni tehát és kinyílni felé. Elfogadónak lenni. Akkor lehet csak élvezni.

            Maga a könyv tele van ellentmondásokkal. Fordulatokban nem bővelkedik, hiszen minden eléggé kiszámítható, ugyanakkor élvezetes tud maradni. Nekem volt benne egy holtpontom a vége felé, mikor már untam az örökös vívódást, a semmi értelme együttlétet, elválást majd rágódást. Tudom, nem könnyű beleélni magad a helyzetbe, de azért vannak rajta javítani valók. Amúgy egy új műfaj bemutatásának nem volt rossz számomra. Nem lesz a kedvenc műfajom, de azért a folytatásra kíváncsi vagyok.

Borító: Mint mondtam, a borító nem fontos tényező, így ez sem fogott meg annyira, de nagyon jól passzol a hangulathoz.

Kedvenc szereplő: Caleb, egyértelműen.

Nem-kedvenc szereplő: Rafiq nem annyira szimpatikus nekem. 

Képek forrása: Pinterest

Lauren Oliver: Káosz

Fülszöveg: "− Szóval korábban hogy hívtak? – kérdezem, mire megáll. Nem fordul meg, miközben folytatom: − Úgy értem, azelőtt, hogy a Vadonba jöttél.

Egy darabig még dermedten áll, aztán megfordul.

− Jobb lesz, ha lassan hozzászoksz – mondja halkan, de határozottan. – Minden, ami voltál, az előző életed, az ismerőseid… elporladtak. – Megrázza a fejét, majd még szigorúbb hangon folytatja. – Nincs olyan, hogy azelőtt. Csak most van, és ami ezután következik."

Lauren Oliver felvillanyozóan izgalmas második kötettel folytatja a Delíriumban megkezdett történetet. A trilógia első kötete, a Delírium 2011-ben előkelő helyezést ért el a New York Times bestseller listáján. A fordulatos folytatásban szinte sisteregnek a vad elszántság, a tiltott szerelem és egy kitörni készülő forradalom lángjai.

Eredeti mű: Lauren Oliver: Pandemonium

Ciceró, Budapest, 2012

344 oldal

Írónő: Laura Suzanne Schechter 1982-ben született Queensben (melyről az egyik könyvbeli városát mintázta) és New Yorkban nevelkedett. Szülei irodalom tanárok, édesapja ezen kívül híres krimi író, Harold Schelchter. Már gyerekként szeretett írni, órákat volt képes a számítógép előtt tölteni, és nem hagyta félben a történetet és a karaktereket. Próbálja hasznosan tölteni az idejét, ezért az írás mellett rajzol, táncol és fest, valamint érdekli a színjátszás is. Középiskola után a filozófia és az irodalom érdekelte, ezért az egyetemen ezekre a szakokra járt szülei „nagy örömére”, akik orvosnak vagy jogásznak szánták lányukat. Döntéseiben testvére, Lizzie segítette. Munkahelyét, ahol először kezdett dolgozni, elhagyta, hogy teljes munkaidőben írhasson.

Első regénye 2010-ben jelent meg Mielőtt elmegyek címmel. Második nekifutásra egy trilógiát alkotott, melynek részei: Delírium (2011), Pandemonium (2012) és Requiem (2013). A trilógia mellé kiegészítő kötetek és novelláskötetek is jelentek meg. Könyvei több generációt ölelnek át, ifjúsági írásai mellett felnőtteknek és gyerekeknek is alkotott. Honlapja itt található.

Vélemény: Nagyon régen olvastam el ezt a könyvet, volt annak már egy hónapja is. Belelendültem az olvasásba, megszereztem a trilógia összes elemét, így hát nekiveselkedtem, és pikk-pakk be is fejeztem. Sajnos annyi könyv jött utána, hogy nehéz visszaemlékezni, de majd megpróbálom.

            Azt tudom, hogy tavaly nyáron olvastam el a trilógia első részét, a Delíriumot, ami nagyon elnyerte a tetszésemet. Szerettem volna ismét részese lenni ennek az élménynek, és igen, alig vártam ezt a kötetet, hiszen a Delíriumnak nyitott vége volt, valami borzalmasan feszültségkeltő befejezéssel. Ez a könyv sem más, mint egy hatalmas függővég, de haladjunk csak sorban.

            Lena kiszabadult a Vadonba, de sajnos szerelme, Alex nélkül. Az egyik Veszett csoport talál rá, és Lenára egy teljesen új élet vár. A kis csoport, akiket megkap családjául, nagyon szerethető és összetartó, ezt ki is fejezik a nevek. A Vadonban nincs olyan, hogy előtte. Ott csak a most van, éppen ezért a régi életedből még a nevedet sem tarthatod meg. Igaz, ez Lenára épp nem vonatkozik, de a többiekre igen, éppen ezért megismerhetjük Hollót, a vezetőt, Kéket, a legkisebb Veszettet, Vadászt, Tövist és a többieket. Lena lassan nyílik meg, és szerintem a többiek is lassabban nyitnak felé, de a történet nem is halad gyorsan.

            El kell mondanom, hogy Lena teljesen más szerintem ebben a könyvben, mint az első részben. Itt is bátor, harcias, vakmerő, s még sorolhatnám, de valahogyan felnőtt. Tényleg semmi sem maradt a régi életéből, bár sokszor emlegeti Hanát, rengetegszer emlékszik vissza Alexre, és párszor még a nénikéje, vagy régi családja is eszébe jut. Más a gondolkodása, az érzései, valahogy reálisabb és sokkal inkább emberibb, mint a civilizációban volt. Azt kell mondanom, tetszett ez az új, kemény Lena, aki valahol mélyen azért nagyon érzékeny és sérülékeny is.

            Szeretem az olyan könyveket, amik több szálon futnak, esetleg több szemszögből. Itt két idősíkon történnek a dolgok. Akkor, amikor Lena a Vadonba érkezett, és most, amikor egy kis idő elteltével egy küldetés miatt visszatér, azt hiszem Nem York-ba. Ez a két idő sokkal izgalmasabbá tette a történteket, a két rész között nagy volt az eltérés, más központi szereplők kaptak helyet, és nagy volt a felüdülés is. Meg kell hagyni, az írónő jól bánt az írói eszközökkel, és mestere a függővégeknek is, nem csak egy könyv végén, hanem a fejezetek befejeztével is.

            Akadnak ám új szereplők is, mégpedig Julian személyében. A fiatal ifjú édesapja egy nagyon befolyásos személy, aki él-hal a Delíriummentes Amerikáért, és erre neveli fiát is. Julian kikezelése még nem történt meg, de hamarosan elkövetkezik az idő. Lena azt a küldetést kapja, hogy tartsa szemmel a fiút, akivel aztán közösen elrabolják őket. Láss csodát, szerelmem bontakozik ki előttünk, és, kedves olvasó, ez üde színt visz az amúgy is szerelmes regénybe.

            Ami annyira nem szerelmes, hiszen sok benne a párharc és az izgi részek is, sőt, még halál is előfordul, ám nagyon nincs időnk gyászolni. Egyrészt, az elhunytakat alig ismerjük, másrészt, a történet folyik tovább.

            Aminek a legjobban örültem, nem volt semmi nyáladzás. Julian egy jó fiú, kissé ellenszenves, de hamar rá lehet jönni, ők ketten összeillenek Lenával. A két szereplőt is lassan rávezeti az írónő erre az útra, de ez a folyamat, mint mondtam, lassú és holtbiztos. Le kell rombolni a maguk köré épített falakat, helyette pedig összedolgozni és barátságot, biztonságot, szeretetet keresni. Megbízni egymásban, ez a legfőbb dolog azokban a fejezetekben, melyekben Julian és Lena a kiszabadulásukért küzdenek. Valahogy érezni lehet, hogy mikor szakad át a gát és jönnek rá, hogy szeretik egymást, de ez alatt az idő alatt rengeteg dolog kiderül a DMA-ról, Julian apjáról és arról a jövőbeli Amerikáról, amit a könyv elénk tár.

            Rengeteg a feltett kérdés, és sokra választ lelünk, de a legtöbbre nem. Mi már kapiskáljuk a végkifejletet, ám a bizonyosság még nem jött el, ezért csak remélni lehet, hogy az Alex és Lena, valamint Lena édesanyja kérdésre válaszokat kapunk. Na meg persze ott van a Juilan és Lena között kibontakozó szerelem is.

            A könyv eseménydús, sok benne a fordulat, különösen a vége felé, illetve betekintést nyerhetünk pl. Holló életébe, ami közelebb hozza hozzám a Vadont és a Veszetteket. Hogy miért? Számomra, hiába tudom, hogy jó, nem volt szimpatikus se Holló, se az, ahogyan viselkedett. Kissé jobban el tudtam fogadni őt a megtudott dolgok után, de még így sem lett a kedvencem. Remélem, nem marad a szememben mindig egy arrogáns alak, mert hiszem, hogy lehet ő mélyebb karakter is.

            Nagyon várom a folytatást, szeretném végre magaménak tudni a végét, a lezárást, úgy gondolom, ez a második rész nagyon jó volt arra, hogy sok bonyodalmat okozzon és még több kérdést feltegyünk magunknak. A nagy bumm,a lezárás természetesen a harmadik részben várható, addig is, izguljunk!

Borító: Csúnya. Tudom, hogy az eredeti borító megtartásához sok munka kell, de akkor is csúnya.

Kedvenc szereplő: Nem azt mondom, hogy Lena lesz a kedvenc női karakterem, de engem nagyon meglepett. És természetesen Julian.

Nem-kedvenc szereplő: Hollóval nagyon későn tudtam megbarátkozni.

E.Lockhart: A hazudósok

Fülszöveg: Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.

A hazudósok a többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, csak HAZUDJ!

Eredeti mű: E.Lockhart: We Were Liars
Ciceró, Budapest, 2015
248 oldal

Írónő: Eme csodás nő, E. Lockhart, teljes nevén Emily Jenkins oldalát itt találhatjátok, ahonnan egyenes út  nyílik a blogjára is.

Vélemény: NOOOOOS!!!!! Te jó ég!! Komolyan. Húúú…

Kedves Nézőink! Önök most hallhatták, ahogyan egy ember több okból kifolyólag is őrjöng. Sajnálják őt, köszönjük.

          Fhúú, nem is tudom, hol kezdjem. Először is, mesélek nektek a napról, mely megváltoztatta az életemet. Annyi sokk ért, jó értelemben, hogy nem győztem kapkodni a fejem. Először is, ami talán a kevésbé jó, eltévedtem a városban, így éppen a magyar-osztrák meccs kezdetére értem haza. Vicces volt, mert így semmi esélyem nem maradt kimenni nézni a közvetítést, de így is megőrültem a TV előtt. A másik pedig, hogy befejeztem ezt a könyvet. Talán ezért is maradtam fent a buszon, és ezért tévedtem el valahol Budán.

            Sok helyen utána olvastam ennek a könyvnek, de nagyon nem részletezik az emberek, mivel spoiler nélkül szerintük nem megy. De olyan szinten nem tudtam róla megfejteni semmit, hogy teljesen másra számítva vágtam bele a könyvbe, aminek még a cselekményéről sem nagyon sejtettem, miféle. Csalódtam, de kellemesen.

            Fogalmam sem volt, mire számítsak, de borító és cím alapján valami sokkal kellemesebbre, nyugisabbra, ponyvásabbra asszociáltam. Hát, a tippmixben nem nyernék, az egyszer biztos. A távolba révedő lány és a kék víz oké, de a kis gumimatracot nem tudtam hová tenni,így biztos voltam benne, ez valami szerelmes, amerikai cucc. Nos, nem mondom, hogy pont erre vágytam, hiszen a nyár kezdetével nálam vagy a kötelezők vagy a durván ifjúsági (értsd: tipikus szerelmes, kicsit vicces könyvek) könyvek lehetnek csak terítéken. Aztán jött ez. Hát te jó ég! Ilyet nem lehet kitalálni.

            A történetből csupán annyit árulhatok el, hogy adott egy lány, Cadence, aki egy dúsgazdag családból származik, a nyarat pedig minden évben a kis magánszigetükön töltik a családdal. A tizenötös nyáron aztán történik valami, és onnantól fogva Cadnece nem emlékszik arra a nyárra. De vajon miért?

            Először elgondolkoztam rajta, hogy az író állt e valamilyen szer hatása alatt, amikor írt, mert hát na. A stílusa lenyűgöző, olyan irodalmi eszközökkel élt, amitől meglepődik az ember, a szavak csak úgy jönnek egymás után, és te tudod, hogy ezt a könyvet neked találták ki. Rengeteg megszemélyesítés és hasonlat, ami miatt csak még jobban bele tudjuk képzelni magunkat Cadence helyébe. Ahogyan ő maga egyre több titkot tár fel a két évvel ez előttről, úgy mi is egyre többet követelünk, és a végén bizony hátrahőkölünk, hogy „micsoda igazságtalanság ez!” Én esküszöm próbáltam végig megmagyarázni magamnak a sok furcsaságot, ami elsőre fel sem tűnik, és arra jutottam, hogy vagy a főszereplő van elrontva, vagy az író ennyire fura.

            Először is, a nyarakat tizenhetes, tizenötös stb. nyárnak nevezi. Ami hát valljuk be, nem egy szokványos dolog. Aztán maga a hozzáállása a dolgokhoz. Cadence kicsit különc, érdekes a kapcsolata az anyjával, meg úgy a családjával, egyedül az unokatestvérei és az egyik ismerőse áll hozzá közel. Maga a könyv igyekszik megdönteni ezt a gazdagság egyenlő boldog élet sztereotípiát, és valljuk be, nagyon is sikerült neki. Nem csak a lány, a famíliája is különös. Amikor például a nagymama meghalt, ki kellett őt törölni a beszélgetésekből, az emlékekből, az életből.

            Ennek a könyvnek a sajátossága a színtiszta izgalom, az író stílusa, és a folyamat, amikor Candence és mi együtt jövünk rá a tizenötös nyár nyitjára. Visszaolvasva semmi különös nincs a regényben, ami alapján előre rá lehetett volna jönni a lényegre, az információmorzsák lassan vannak elcsöpögtetve. Miután leteszed a könyvet, érdemes hát visszaolvasni, visszalapozni, hogy azok a bizonyos dolgok, amik elkerülték a figyelmedet, tisztázódjanak. Nem egy hosszú olvasmány, viszont annál nehezebb és elgondolkoztatóbb. 

             Így utólag, tudjátok, mit imádtam benne? Azt a részt, amikor kiderül, hogy Gat, Cadence szerelme néger. Ez nem egy nagy csavar, vagy fordulat, de a fiúnak szembe kell néznie a bőrszíne miatt őt ért nemtetszéssel. (ez egy szép mondat akart lenni)

            Ez a bejegyzés fényévekkel a könyv elolvasása után készült, de valahogyan semmi időm nem maradt arra, hogy befejezzem, pedig nagyon igyekeztem. Most, hogy van egy pár szabad percem így este, úgy döntöttem, most már felteszem. Tudjátok, mi a legfurább? Én az azonnali bejegyzés írásnak a híve vagyok, de erre a könyvre így, egy hónap távlatából is emlékszem, és ma a könyvesboltban, mikor egy pillanatra megforgattam a kezemben, nosztalgikus és kissé lehangoló érzések kerítettek hatalmukba. Egy szó mint száz, ez a könyv a tartalmához, mélységéhez, mondandójához képest nagyon rövid, tömör és végtelenül makacs, hiszen utána napokig nem hagy nyugodni. Bátran olvassa el mindenki, minden korosztály, fantasztikus élményt nyújt, minden hálám azé az emberé, aki ezt így meg tudta alkotni. Az utolsó gondolatom már csak az, mikor adaptálják? Nagyon kíváncsi lennék rá!

Borító: A borító nagyon megfogott! Imádom a színét és a tapizós betűket. Kissé sejtelmes és nagyon gyönyörű, viszont az összképet kicsit tényleg rombolja az elég bénán odaszerkesztett gumimatracos nő. Én a háttal álló lány nélkül is el tudnám képzelni, úgy lenne csak igazán sejtelmes.

Kedvenc szereplő: Természetesen Cadence és a hazudósok. Gat, a nagy szerelem, na meg az unokatesók, Mirren és Johnny. Bírtam a nagypapájukat is.

Nem-kedvenc szereplő: Cadence anyukája. Nem is tudom, eléggé kevés konkrétum szerepel róla a könyvben, de a pénz egy kissé elvakítja őt. 

fotók forrása: Pinterest

Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem

Fülszöveg: Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.

Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.

Vélemény: TE JÓ ÉG!!!! Én sosem gondoltam volna, hogy ezt a könyvet ennyire fogom élvezni! Végre belejöttem az olvasásba újra, gyorsan választok valami vékonyka, nyálas ifjúsági regényt, és telitalálat!

            Szóóóóval, tényleg nem tudom, hol kezdjem. Pár perce fejeztem be, éppen csak szusszantam egyet, hogy azonnal leírhassam a gondolataimat. A könyv először nagyon romantikusnak, tipikus lányregénynek tűnik (az is), de sokkal jobb. Nem tudom, miért gondolom így.

            Lara Jean eddigi életében összesen öt emberbe volt szerelmes. Mindegyiknek írt egy plátói szerelmes levelet, melyet elrejtve őrzött. Egy napon aztán ezek a levelek eltűnnek, és az összes címzetthez eljutnak. Ezek után Lara kínos helyzetbe kerül, hiszen a fiúk tudják, a lány anno mit érzett irántuk. Larának van két testvére, Margot, az idősebb és Kitty, a kishúguk. Az édesanyjuk meghalt, egyedülálló apjuk neveli őket. Ami még különleges szerintem, hogy a lányok félig ázsiaiak, hiszen az édesanyjuk Koreából jött.

            Akkor elmondom, mi tetszett benne. Először is, rengeteg kajáról esett szó. Imádok enni, és sajnos Amerika nekem eddig sajtos makaróniból és pizzából állt, most viszont rengeteg mindent megtudhattam a kajáikról, ami örömmel és éhséggel töltött el. Aztán. Rengeteg családi szokás van benne, sok furcsaság, egészen intim dolgok, végtelen nagy szeretet és kötődés. Ez azért jó, mert egyáltalán nem csak a szerelemről meg a kavarásról szól, mint a hasonló regények általában. Lara Jean rengeteg dolgot meg tud beszélni a barátaival, akik Josh és Peter. Ő a két fő fiú az életében, és a kapcsolatuk eléggé szilárd és őszinte, mindkettő más értelemben. Kicsit azért szenvednek egymáson, és a happy and ellenére nincs igazi végkifejlet, de nem baj.

            Kicsit úgy éreztem, hogy az, hogy a mamájuk nem él, valami hatalmas klisé. Jó, egy kicsit persze az, de kellett a történethez. Szinte észre sem lehet venni, hogy a lányok anya nélkül nőttek fel, hiszen éppen ez a lényeg, az önállóságuk. A szereplők mindenképpen fejlődnek, bár könnyedén kikövetkeztethető, hogy kivel mi fog történni. Vannak benne elcsépelt részek, vannak benne baromságok, amik teljesen értelmetlenek, de ugyanakkor nélkülözhetetlenek is a történet folyásához. Nevettem is rajta, pedig nem az a „minden oldalon van egy poén” típusú könyv.

            Érdemes megfigyelni Lara Jean és Margot kapcsolatát. Nem azt mondom, hogy a húgommal rossz testvérek vagyunk, de ami e között a két lány között kialakult, az nagyon különleges. A vicces az, hogy Margot és Josh, a szomszéd fiú együtt járnak. Pedig Lara Jean, sőt, még Kitty is vonzódik a fiúhoz. Miután Margot elmegy egyetemre Skóciába, a kapcsolatok kicsit összekuszálódnak, és bizony a távolság miatt a testvérek között lévő kötődés is lazul egy kicsit. Az anyjuk halála miatt mindent Margot tartott a kezében, ám most Lara Jean a rangidős testvér, és jól helytáll.

            Természetesen a szerelmi háromszög sem maradhatott el, sőt, halmozottan van ugyebár jelen, ami miatt Lara Jean, Margot, Josh, tehát nagyjából mindenki sír, de még nem beszéltünk Peterről. A szerelmes levelek kiszivárgása után Lara Jean nem szeretné, ha azt hinnék róla, Josht szereti, ezért összejátszanak Peterrel, aki éppen négy éves kapcsolatának vetett véget Geneviev-vel. Mind a ketten szeretnének keresztbe tenni valakinek, ezért eljátsszák, hogy járnak, és erről a színdarabról csak ők ketten tudnak. Ám ez a hónapokon át tartó dolog kezd egyre komolyabb, majd egyre gyerekesebb, végül ismét komolyabb lenni. Én pedig annyira beleszerettem a két különböző fiúba, hogy nem tudtam, kit szeressek!!!! Végül aztán nem én döntöttem, de senki sem döntött.

            Nagyon szerettem, amikor Lara a családi hagyományokról is mesél egy kicsit, majd egyre többet. Ekkor éreztem azt, hogy ez nem annyira klisé sztori, van benne egyediség, és valami fantasztikus!! Kicsit ugyan bántam, hogy éppen belejöttem az olvasásába, amikor két nap után vége szakadt, na, de mit lehet tenni?

            Talán ennyit akartam mondani. Jó volt, könnyed nyári olvasmány. Nem azt mondom, hogy örökké emlékezni fogok, de megérte elolvasni, és a sok jó, amit hallottam róla, valóban igaz. Mindenki olvassa el, aki szereti a szerelmet és az ifjúsági regényeket.

Borító: A borító egyszerűen fantasztikus!! Egy ideig észre sem vettem, hogy maga a rajta szereplő lány is koreai, de ez egy nagyon fontos részlet, valamint hangulatban is passzol.

Kedvenc szereplő: Lara Jean, Kitty, Peter, az apukájuk és a szembe szomszéd, akinek hirtelen nem jut eszembe a neve :( Ja és Chris, Lara Jean legjobb baránője, aki még valóságosabbá tette az egészet.

Nem-kedenc szereplő: Néha Margot. Kicsit rontott a fényes összképen.