Képes bejegyzés

Drága Bogárkáim!!

Ezer és egy bocsánat, amiért nagyon elhanyagolom a blogot. Szerintem nem kell ragozni, aki még tanul, tudja miről van szó így év végén. 

Szerettem volna ebben a hónapban még minimum egy bejegyzést hozni, mert nagyon el vagyok maradva. A könyvek, amiket elolvastam az utóbbi időben, mind említésre kerültek, de olyan sokára volt időm írni róluk, hogy nagyon összecsapottak lettek a bejegyzések. Sajnálom. Jelenleg is olvasok én, lassacskán, de haladok.

Most viszont az önsajnálat helyett egy olyan posztot hoztam, ami sok-sok képből áll. A tavasz elmúlt, az olvasásra szánt idő a felére csökkent, a szép és kevésbé szép idő ellenére nem könyvet bújtunk, hanem tanultunk. (legalábbis én) Viszont a tavasz rengeteg inspirációt tartogat nekünk :) Lássuk azokat a képeket!!

Olvasnivaló=Tanulás

...amikor rossz időben (is) olvasol

Breakfast+reading=paradise

...amikor jó időben (is) olvasol

Utazáshoz unaloműzés :)

A tökéletes könyvespolc *.*

Mindenhonnan könyvek bukkannak elő

Tavasz=szabadban olvasás

képek forrása: pinterest, we heart it

Helena Silence: Ezüsthíd

Fülszöveg: Lena Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről.

Vagy talán ezek sem.

Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet.

Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett?

Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.

                        Könyvmolyképző Kiadó, 2014

                        552 oldal

Írónő: Sajnos túl sok dolgot nem találtam az írónőről az interneten, de meglepődtem rajta, amikor kiderült, hogy magyar. A róla hozott információk itt nagyjából ki is fújtak :D Találtam egy blogot, ami remélem, az övé. Nagyon jó kiegészítő novellákat és egyéb érdekességeket találhattok rajta.

Vélemény: Nos, mielőtt belekezdenék, tisztáznom kell, hogy a könyvet csaknem egy hónapja fejeztem be. Ez, bármennyire is emlékszem a történetre, nagyon hosszú idő. Úgyhogy bocsájtsatok meg, ha egy kissé összekuszált lesz a mondandóm. Na, akkor csapjunk a lecsóba.

            A történet meglepő, de nem ott folytatódik, ahol abbamaradt. A legelső lapokon egy ijesztő, tényleg pszichotrillert olvashatunk, ami furán hangzik, de igazán tetszett. Nem féltem tőle, de nagyon jól visszaadta az írónő a hangulatot, amelyet a kislány, majd Lena átélt. Borzasztó dolgok történtek vele, ez nem kétség, viszont azonnal felcsigázta az érdeklődésemet. Szóval, Lena egy Sebastian nevű férfi csapdájába került, ahonnan a kiút nem más, mint az öngyilkosság. Lena nyilván nem hal meg, viszont elfelejt mindent, ami a múltjában történt, és Silver Smith-ként éli tovább az életét. Hogy fog-e még találkozni a régi családjával, és boldog lesz-e az élete? A reklám után kiderül.

            Nem igazán tudom SPOILER nélkül elmesélni, bár ezekre a fordulatokra azonnal rá lehet jönni, azért aki nagyon kényes erre, az ne olvassa tovább. Lena elrejtette az agya egyik szegletébe a családját, hohy Sebastian semmilyen bántalmazó, kínzó módszerre ne férhessen hozzá. Egy Theo nevű rendőr talál rá, akivel Lena új életet kezhet. Innentől fogva pedig Silvernek nevezzük, a nyakában található nyaklánc miatt. Itt meg kell jegyeznem, borzasztóan szerencsétlennek találtam a névválasztást. Tudom, hogy nem az írónő hibája, de hogyan lehet valakit Silvernek nevezni? Persze, ez egy megszokott név külföldön, de nekem akkor is… uff…

            Nos. Lena Silverként is nagyon aranyos volt, ahogy megpróbált normális életet élni. Szinte már felnőttként viselkedett, sőt. Annyira más volt, de ez tűnt a normálisnak. (csak miután megint Lena lett, tűnt fel, hogy másként viselkedett) Vegyük sorra. Silver megemlíti egyszer, hogy kibontotta a haját, amit mindig összefogott. Dolgozott, mindent túlgondolkozott és felébredtek benne az anyai ösztönök egy kislány iránt, akivel a kórházban találkozott. Aztán ott volt Theo. Lena mindig olyan őszinte volt, vagy nem is tudom, Alexnek megmondta a magáét, hogy nem kíváncsi rá, és egy kicsit kitolásnak éreztem Theoval szemben, hogy nem őszinte vele. Hiszen a rendőr tökéletes. Vicces, nagyon szereti Lenát, nem annyira nyálas, kedves a családja, határozott. Gili, a nővére külön a kedvencem lett szókimondó stílusával.

            Aztán viszont rátalál a családja, és Lena visszatér, nagyjából a könyv felétől próbál visszaszokni a régi életébe. Ezt a Lenát már jobban szerettem, igaz Theot egy kicsit hiányoltam mellőle. Mindenki igazán megváltozott, hiszen Lena csaknem fél évig volt fogságban, utána egy évig Theoval élt. A birtokon talán csak Ethel és Oszkár az, akik ugyanúgy viselkednek, ahogyan eddig is. Zoé felnőtt, abszolút értettebb lett, Alexről viszont nem mondható el ugyanez. Elvileg a fiú idősebb, igaz, és megértem, hogy nehezen dolgozza fel élete szerelmének az elvesztését, de, nekem nem volt szimpatikus. Nem akartam, hogy mindent előröl kezdjenek, a beszólongatásaiktól kezdve, a romantikus beszélgetéseken át. Szerettem volna, ha hirtelen minden visszaáll a régi kerékvágásba, vagy Lena Theo mellett marad.

            Furcsa érzésem volt a könyvvel kapcsolatban. Silvert nem szerettem, mégis izgalmasabb volt az ő élete, mint Lenáé. Pillanatnyilag mindig mást akartam olvasni, ami éppen következett, de ez az élet. Egyetlen dolog volt az, ami miatt mindig tovább olvastam, ez pedig a döntés. Vajon ki mellett fog maradni Lena? Amikor már számomra is egyértelmű volt, a lány még akkor is hezitált, hogy kit válasszon. Kicsit keserédesek az érzelmeim, szurkoltam is meg nem is, legszívesebben a falba verem a fejemet, mégsem bírtam letenni, már amikor volt időm az olvasásra.

               Egyetlen dolog volt, ami miatt majdnem elsírtam magam, ez pedig a vége. Gondoltam, hogy Sebastian vissza fog térni, de arra nem számítottam, hogy így. Szerettem azt gondolni, hogy ennek nincs értelme és nem így ér véget, bár happy and lett. A Theo szálat is mesterien elvarrta az írónő, Lena meggyógyult, de Victor... Valaholy mélyen számítottam rá, hogy majd valaki... csak miért pont ő? Ígs valóban sokkal drámaibb és emlékezetesebb volt a könyv. Köszönet érte :)

Borító: Kicsit giccsesnek találtam, nem illik annyira ez a csillogós, elvont vonal a könyvhöz, de nem is a borítója miatt olvastam ezt el, kivételesen. (Megjegyzem, voltak ennél sokkal jobb borítótervek.)

Kedvenc szereplő: Bármennyire is fura volt a történetbe lépésének idején, Alexet szeretem örökkön örökké. Aztán Léna, aki nem egyenlő Silverrel, ezt már tudjuk. Gili a maga humorával mindig jól jött, és persze Victor, akit nem csak tiszteletből sorolok ide. Valamint Theo apukáját és anyukáját is szerettem. Ja és magát Theot ki ne felejtsem.

Nem-kedvenc szereplő: Bár rögeszmésen vonzódok a rosszfiúkhoz, Sebastian egy kicsit már sok volt ahhoz, hogy megszeressem.

Hélène Grémillon: A bizalmas

Fülszöveg: Párizs, 1975. Camille, a harmincas évei közepén járó könyvkiadó az anyja halála után egy feladó nélküli borítékot talál a postaládájában a részvétnyilvánító levelek között. A különös, megszólítás nélküli levél írója egy Louis nevű fiúról és egy Annie nevű lányról mesél, majd hirtelen megszakítja történetüket. Mivel Camille semmiféle Louis-t és Annie-t nem ismer, az első gondolata az, hogy az ismeretlen eltéveszthette a címzést. De minden kedden újabb levél érkezik a történet folytatásával. Camille egyre biztosabb benne, hogy egy író küldözgeti neki folytatásokban a második világháború idején játszódó önéletrajzi regényét. Csak lassan, fokozatosan döbben rá, hogy a Louis, Annie és egy bizonyos titokzatos Madame M. megrázó, zavarba ejtő, sokszor lélegzetelállító történetéből kibontakozó szörnyűséges titoknak köze van az ő születéséhez. Az 1977-ben született francia Hélene Grémillon tizennyolc nyelvre lefordított, öt irodalmi díjjal jutalmazott, olykor a pszihothriller határait súroló első regénye mindvégig fogva tartja az olvasót, és az utolsó szóig hátborzongató fordulatokat tartogat…

Írónő: Irtózatosan kevés dolgot találni róla az interneten. Pedig megérdemelné, hogy többen tudjanak róla. Egy angol és egy francia weblap mindössze.

Vélemény: A könyvet kölcsönkaptam az egyik barátnőmtől, akinek ez a kedvence. Állítása szerint már többször elolvasta és mindig meglepetésként érte őt a cselekmény fejlődése. Utána szerettem volna járni, melyik az a könyv, amely olvasni annyira nem szerető, vagy csupán időhiányos barátnőmet ennyire leköti. Ez volt hát az, A bizalmas.

            Párizsban, 1975-ben járunk. Camille egy könyvkiadónál dolgozó nő, aki a harmincas éveit tapossa. Édesanyja halála után a fájdalom mellett izgalom is éri őt. Az egyik egy levél a sok részvétnyilvánítás között, mely vastagabb és kézzel írt. Egy bizonyos Louis írta és címezte a leveleket Camille-nak. A nő először úgy véli, egy regény érkezett hozzá, mivel az iratok mindig félbe maradnak, és egy hét elteltével ugyanazon mindig ugyanazon a napon megkapja a folytatást. A levél a második világháború idején játszódik, főszereplője Annie és Madame M., valamint Louis, aki a leveleket írja. Camille előtt titkok sorozata bontakozik ki, mind a múltban, mind a jelenben. Vajon a leveleknek köze van őhozzá is, esetleg tényleg téves a címzés?

            Amit először érdemes megemlíteni, az a két szemszögből írt cselekmény. Az egyik ugyebár a levélforma, ahol a történet igazából kibontakozik, ahol minden folyik, amire érdemes figyelni. Ugyanakkor ott van Camille szemszöge, aki a jelenből tekint vissza ezekre a levelekre, és párhuzamot von Madame M. és saját maga között. Annie és saját maga között. Az ő világa és a múlt között. Bár nagyon izgalmas olvasni a világháborús leveleket, mégis igazi felüdülés Camille gondolatait olvasni. Ahogyan kutatja az igazat, ahogy rájön.

            A legérdekesebb dolog az egészben a szókimondósága volt, bár ebben, eddigi tapasztalataim szerint a franciák kivételesen jók. Olyan témákat és eseményeket boncolgat, amelyeket más könyvek éppen csak érintenek. Így tehát szabadon lehet válogatni a legkülönfélébb dolgokból. Megcsalás, szex, ármánykodás, gyilkolás, prostitúció, öngyilkosság. A skála tehát igen széles, és mindennek a kidolgozása sem akármilyen. Az írónő úgy csűri-csavarja a szálakat, hogy semmiképpen se tudjuk megállapítani, ki a jó és ki a rossz. Egy biztos, mindennek Camille issza meg a levét, meg természetesen Louis.

            Igazság szerint a lényeges cselekményt, amely a múltban játszódik, több szemszögből is körüljárhatjuk, először Louis, majd Annie, később Madame M. szemszögéből. Mindig ugyanazt látjuk, csak más a felfogás, és ez az, ami miatt élvezetes a könyv. Amíg Annie gondolataiba látunk bele, ő egy mártír, ő szenved és ő az, aki jó. Madame M. szemszöge is tartogat meglepetéseket, bár a sztori lényegében nem változik.

            Élveztem a könyvet, ugyanakkor tényleg durva és megrázó volt. Értelmet ugyan nem láttam benne így visszagondolva, kavarogtak a gondolataim minden egyes fejezet után. Rengeteget gondolkoztam, hogy mi lehet a befejezés, mert általában ki szoktam találni. Nos. Itt sem volt ez másképp, ugyanakkor az utolsó oldalaknál leesett a tantusz, és akkorát koppant, hogy csak na. Gyorsan vissza is lapoztam hát az elejére, és végre rájöttem arra, amire Camille is. Annie és Madame M. titka kitárulkozott, a könyv pedig félbeszakadt. Az írónő tényleg bravúrosan építette fel a cselekményt, talán megeshettek hasonló dolgok a múltban, talán nem. Az olvasó nem tudhatja, kit sajnálhat, és tényleg, a végére egy nagy katyvasz van csak előtted, mégis megérte elolvasni minden mondatát.

            Hogy több lettem-e a könyv által? Nem tudom. Ahogyan azt sem, elolvasnám-e újra valamikor, amikor átértelmezhetem. Nem volt telenyomva életbölcsességekkel, nem éreztem ürességet a végén, viszont tényleg elgondolkoztam közben, és rájöttem, nem minden könyv olyan egyszerű, mint amilyennek mutatja magát.

  Kivételesen ritka bejegyzés lett, melynek oka, hogy az elolvasás után hetekkel íródik, a másik pedig, hogy spoiler nélkül nehezen lehet erről a könyvről összefüggő véleményt alkotni.

Borító: Nem tudom megfogalmazni, de én borító, sőt még a fülszöveg alapján is teljesen másra számítottam.

Könyves TAG

Hát szervusztok Bogárkáim!

Szörnyen röstellem, de nem igazán sikerült haladnom olvasás terén, ezért bejegyzés sem született. Ezt igyekszem kárpótolni egy ilyen kérdezős poszttal, azért, hogy be tűnjek el erre a hónapra teljesen. De mit lehet tenni, ha tanulni kell? 

Lássuk tehát a kérdéseket

1)      Szoktál nassolni olvasás közben?

Abszolút nem, ha éhes vagyok, félreteszem és eszek, nassolni max. újságolvasás közben lehet :)

2)      Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?

Zöld kupakos ásványvizem van mindig az ágy mellett, de az ivással is úgy vagyok, mint a nasival. Felkeresem a konyhát.

3)      Szoktál írogatni a könyvekbe vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?

Soha, soha, soha‼ Megszakad a szívem, ha régi könyvekben, esetleg könyvtári példányokban firkát látok. Nagy ritkán beleírom, hogy milyen alkalomra és kitől kaptam, és ha kölcsönadom valakinek, akkor halványan ceruzával a monogramomat egy meghatározott helyre.

4)      Mindig el kell jutnod a fejezet végéig, vagy bárhol le tudod tenni a könyvet?

Általában egy adott pontig el kell jutnom, legyen az fejezet vagy bekezdés vége. Az oldal közepén azonban nem igazán szeretem befejezni, ahogy a mondat felénél sem bírom letenni.

5)      Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha idegesítő regényt olvas?

Végigszenvedem a könyvet, ha egyszer elkezdtem, de idegesítő regényre még nem volt nálam példa. Olyan már volt, hogy egy kicsit felhúztam magam a szereplő viselkedésén, ilyenkor a párnámat püfölöm, vagy a homlokomat a könyvvel, esetleg kiabálok.

6)      Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?

Attól függ. Ha megértem a szöveget, akkor nem, ha pedig nagyon kétségbe vagyok esve, akkor esetleg utólag utána nézek, de nem azonnal. Meg amúgy is, az idézetek és idegen szavak általában lábjegyzetként fel vannak tüntetve a lap alján.

7)      Mit olvasol most?

Héléne Grémillon: A bizalmas, Helena Silence: Ezüsthíd

8)      Milyen könyvet vettél utoljára?

Móricz Zsigmond: Árvácska

9)      Van kedvenc helyed vagy időpontod az olvasásra?

Bárhol bármikor. Gyorsabban megy, ha utazok, vagy tiltott időben olvasok, például órák alatt, különórákon. Szeretek a szabadban olvasni, illetve este elalvás előtt. Az életem meghatározó helyszínein viszoint vannak kijelölt olvasási területeim, itthon, nagyiméknál, az udvaron vagy bent a házban.

10)  A sorozatokat, vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?

Változó. Mostanában egyre kevesebb egyrészes könyvvel találkozom, pedig a sorozatokra nagyon nincsen időm.

11)  Van olyan könyv, amit mindig előhozol és szeretettel ajánlasz mindenkinek?

Laini Taylor: Füst és csont leánya. Eddig bárkinek odaadtam vagy ajánlottam, beleszeretett. Amúgy a TOP3 listámról bármelyiket ajánlom, de van, hogy az éppen olvasott könyv tetszik és ajnározom egyfolytában.

12)  Hogy rendszerezed a könyveidet?

Sehogy. Nagyjából magasság szerint, a sorozatok, trilógiák egymás mellett, ugyanazon író művei egymás mellett. Na jó, egy kicsit rendszerezve vannak, de ha megbontom a sorrendet, az sem zavar nagyon.

Ui.: Eredetileg ide kapcsolódó képeket tettem volna be, de valamiért nem tudtam beilleszteni :(

Havi összegzés: Február-Március

Sziasztok Bogárkák! :)

Elérkeztem ahhoz a felemelő pillanathoz, hogy bemutassam nektek az eddig elolvasott könyveket. Icipicit más lesz ez a bejegyzés az előzőhöz képest, hiszen február végén nem összegeztem. Igazából már magam sem emlékszem, hogy miért volt így, valószínűleg a lustaság vagy a z időhiány volt az oka. Most viszont kárpótollak titeket, egy kiadós kis bejegyzéssel. :)

Nos. Valamiért halálosan nehéz megjegyeznem, hogy melyik könyvet mikor olvasom, így már ezt a két hónapot is baromira furcsa átölelni. Ahogy viszont az elolvasott könyveket figyelem, eléggé kevés van belőlük. Ez talán azért is van, mert a március eléggé zűrzavaros volt, a tanárok eszeveszett módon nyomatták a számonkéréseket, ha hosszú hétvége előtt álltunk, akkor azért, ha visszamentünk, akkor azért, és persze a tavaszi szünet előtti hétbe belefért napi egy tz, meg egy kis német vizsga is. Mindezek ellenére azért nem maradhatott el az olvasás, bár a tervezett könyveket pont nem sikerült elolvasni, és becsúszott egy kötelező olvasmány is (Az arany virágcserép, fujj), ami szintén időt rabolt.

Könyvek, amiket ebben a két hónapban olvastam:

Helena Silence: Enigma

Ava Dellaira: Kedves halottak!

Móricz Zsigmond: Árvácska

Jennifer L. Armentrout: Opál

Jennifer L. Armentrout: Origin

Anthony Doerr: A láthatatlan fény

E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Mary Chamberlain: A dachauivarrónő

Az Árvácskáról azért szeretnék pár szót ejteni. Nem ez volt az említett kötelező olvasmány, mégsem tudtam róla mélyebb bejegyzést írni. Hogy miért? Mert ez egy nyers, őszinte kritika az akkori életről, egy ártatlan kislány megpróbáltatásairól, ami szókimondó, kapkodós és érdekfeszítő. Egyetlen probléma van csak vele, rövidke terjedelme ellenére, bár rabul ejt, ugyanakkor annyira elgondolkoztat, hogy lassan haladtam vele akaratom ellenére. Mindenesetre felírtam életem legnagyszerűbb könyves élményei közé, pedig én filmen már sokszor megnéztem, de az nem is fogható a könyvhöz. Érdekes még, hogy nem volt kötelező olvasmány feelingem közben.

Ennyi lett volna mára, olvassatok sokat és egyétek meg a húsvétról maradt sonkákat :) ♥