John Green: Alaska nyomában

Fülszöveg: A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz.

Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.

Író: John Michael Green 1977-ben született Indianapolisban, az USA-ban. Születése után sokat költöztek, ezért két iskolába is járt, egyikbe Orlandóban, másikba Briminghanben. A briminghami iskoláját alakította át az Alaska nyomában című regényében. Elmondása szerint csúfolták őt az iskolában. Angol és vallástudományok diplomáját 2000-ben vehette át.

            Lelkésznek készült, ám egy gyermekkórházi élménye, amit fiatal lelkészként tapasztalt, arra ösztönözte, hogy megírja a Csillagainkban a hibát. Könyvkritikusként és termelési asszisztensként dolgozott újságoknak.

            Első könyve, az Alaska nyomában 2005-ben került a polcokra. Ezután majdnem minden második évben újabb könyvet dobott a piacra, így került mindenki kezébe a Csillagainkban a hiba (2012), melyet azonos címmel megfilmesítettek 2014-ben. 

 John Green Alabamában járt bentlakásos iskolába, amely nem sokban különbözött az Alaska nyomában Culver Creekjétől. Az Alaska nyomában az első regénye.

            Jelenleg Indianapolisban él feleségével és két gyermekükkel, valamit egy kutyussal.

Vélemény: Rövidke könyv iskolaszünetekre, amikor nem nyár van, de nem is nehéz tanulás. Nekem egy hetembe került elolvasni, pedig igen csekély a terjedelme.

Azt hallottam erről a könyvről, hogy az író legrosszabbul sikeredett könyve. Ilyenkor rögtön mindenki arra gondol, hogy olvashatatlan és élvezhetetlen, pedig nem! Sőt, nekem nagyon tetszett, bár igaz, hogy nem ért a Csillagainkban a hiba nyomába.

Nagyon sok véleményem van róla, éppen ebben a szent minutumban fejeztem be az olvasását, és nem, sajnos nem érzek ürességet. Jó könyv volt, elolvastam, de nem gondolkoztam el rajta semmiképpen sem.

Szerettem a karaktereket, jól kidolgozottak voltak, de annyira nem mélyítette el őket az író, mint ahogy azt megszoktam. Jók voltak a becenevek és a tipikus kamasz korszak, a suli és a barátság. Minden megvolt ahhoz, hogy egy szerethető ifjúsági regényt olvassunk, mégis bele lett csempészve az író stílusa, ami a komolyság, néha már komorság. Belecsempészve?

A könyvben két véglet szerepelt. A párbeszédek kifejezetten szórakoztatók voltak, szlengekkel, káromkodással és fiatalsággal. Kár, hogy eléggé kevés ilyen párbeszéd volt. A leíró részek pedig mind komolyak és elgondolkodtatók. Nekem eszembe jutott az Egy különc srác feljegyzései, ahol szintén egy fiú szemszögéből láthatjuk igenis komoly és mély problémáit. A kettő között a különbség az volt, hogy Charlie gyermeki naivsággal beszélt, míg Milesból már a felnőtt szólt.

A baj ezekkel a végletekkel az volt, hogy nagyon eltagolódtak. Direkt figyeltem, az izgalmas részeket nem írta le túl hosszan, de ha mégis, akkor nagy szavakkal dobálózott. Nagyon jól bemutatta ugyan a fiatalok életét, leírta az iskolai életet és szokásokat. Szerettem a szereplők összetartását és azt a fajta zavarodottságot, ami néhol a könyvet jellemezte. Olyan volt, mintha ismerném a helyzetet és a néha felbukkanó szereplőket, mert John Green úgy írta meg. Mintha az magától értetődne, hogy szeretem őket és tudom ki kicsoda. Nagyon jó, hogy nem csak pár állandó személyt láttam, hanem többet és többet, akiknek a nevére sem emlékszem, de tudtam, hogy beletartoznak a történetbe.

Szintén fel lettek hozva az élet nagy kérdései fiatal köntösbe burkolva, rengeteg ellentéttel tetézve. Érdekes, hogy az iskola főként nagyon okos gyerekeket tanít, akik mégis gyerekek maradtak piával és cigivel, balhékkal és szórakozással. Itt jönnek képbe az ellenétek.

Főszereplőnk Miles, aki emberek utolsó mondatait gyűjti, mellette viszont szeret videojátékokat játszani. Nem egy szokványos párosítás ugye? A szobatársa Chip, becenevén az Ezredes, akit sanyarú sorsa ellenére matekzseninek teremtett a sors, bár ezt ritkán halljuk a könyvben. Láncdohányos, ám cigire sosincs pénze, a vodkát pedig tejjel issza. Különleges személyiségét szarkazmussal tetézi. Alaska egyértelműen a kedvencévé válik mindenkinek. Kislányos, de okos, rengeteget olvas, érdekes élettörténete van és képes lenne minden nap berúgni, viszont másnaposan is tud matekkorrepetálást tartani. Ők a kemény mag, a három lényeges szereplő, ám sokat szerepel még Takumi és Lara is, róluk viszont tényleg keveset tudunk meg.

Tipikusan az a könyv, ami elég hosszú ahhoz, hogy szórakoztasson, de nem elég hosszú ahhoz, hogy a karakterek hozzánk nőjenek. Ezt sajnálom is, mert a vége pont jól lerövidült, bennem ég a kíváncsiság, hogy mi lenne, ha… mi lett volna… Ugyanakkor azt is tudom, hogy ennek így kellett befejeződnie.

Szerepeltek benne magyarok is, igaz csak egy fél mondat erejéig, amikor Miles megjegyzi Larának, hogy milyen szép magyar lány, pedig román.

Kifejezetten tetszett az előtte-utána tagolódás, a különböző hosszúságú fejezetek. Akár egy napló, de mégsem az.

Jó volt, szép volt, nem gondolkoztatott el annyira, mint a Csillagainkban a hiba, bár sok hasonlóság volt a kettő között.

Az egyetem melyről a Culver Creek lett mintázva

Borító: A szerző magyarul megjelentetett könyveinek csodás a borítója, minimalista és minden rajta van, ami kell. Tetszik a rózsaszín alap, a figyelemfelkeltő kis ábra a jobb felső sarokban és a pár szó a sárga körben, ami magába foglalja a mű lényegét. Ötletes a minta, ami olyan, mintha lefröcskölték volna. Imádom a betűstílust és a simizős borítót. Összességében tényleg nagyon-nagyon jó. :)

Kedvenc szereplő: Valamiért úgy érzem, hogy a sok mellékszereplő is nagyon fontos, és mindenkit kivétel nélkül szerettem. Igen, azokat is, akiknek a nevét egyszer említette meg az író egy rövidke mondatban.

Nem-kedvenc szereplő: -