Danielle Steel: A Dél ajándéka

Fülszöveg: Alexa Hamilton tősgyökeres jenki létére egy előkelő déli családból származó férfihoz megy feleségül. Férje, Tom Beaumont azonban nem bizonyul a hűség bajnokának, és hétévi házasság után faképnél hagyja feleségét és leányát. Alexa a fájdalomtól megtörten New Yorkban kezd új életet. Miután megszerzi a jogi diplomát, a manhattani bíróságon helyezkedik el, és hírneves ügyészként lesz sikeres. Munkája mellett egyedülálló anyaként odaadóan neveli a lányát, ám férje árulását és Tom családjának rideg elutasítását továbbra sem tudja elfelejteni. Amikor egy sorozatgyilkos bíróság elé állításával bízzák meg, élete egy csapásra megváltozik. Kamasz lánya, Savannah – aki külsőre kísértetiesen hasonlít a brutális gyilkosságok áldozataira – fenyegető leveleket kap. Bár a válás óta Alexa egyszer sem járt Charlestonban, és volt férjével sem találkozott, most mégis úgy dönt, hogy Savannah az apjánál lenne a legnagyobb biztonságban. Miközben anya és lánya távol egymástól egyre nehezebb kihívásokkal szembesül, a régi sebek újra felszakadnak, és a múlt titkairól lehull a lepel… 

Írónő: Danielle Fernande Dominique Schuelein-Steel 1947-ben született, napjaink egyik leghíresebb amerikai írónője. Gyermekkprát Franciaországban töltötte, ahol tehetős szüleinek köszönhetően estélyekre járt, így ismerkedve meg a gazdag emberek életével. Szülei válása után édesapjával Amerikába költözött. Divattervezőnek tanult.

Házassági élete nem volt valami fényes. Ötször ment férjhez, mindegyik kapcsolata válással végződött. A válásról és a férjeivel való tapasztalatait könyveiben örökítette meg. Házasságaiból hét gyermeke született, mellettük pedig van két nevelt gyermeket, akiket negyedik férjétől adoptált. Utolsó férjétől 1999-ben vált el.

Első könyve Going Home (Hazatérés) címmel 1973-ban, azóta pedig ontja magából a műveket. Összesen 99 könyve van, melyekből 23-at meg is filmesítettek. A romantikus drámák mellett verseskötetet és gyermekregényeket is adott ki.  

Vélemény: Biztosan említettem már, hogy nem szeretem Danielle Steel romantikus, nyálas, nyálasan romantikus stílusát, és a krimik sem a kedvenceim. Hát, ezzel a könyvvel kifogtam mind a kettőt. Na de hogyan és miért vettem kézbe? Az úgy volt, hogy nagyon nem tudtam mit olvassak, és kutakodtam a szüleim könyvespolcán, hátha… na és akkor megtaláltam. Úgy gondoltam, hogy a túl sok szerelmes tini regény mellé még jól is jöhet, ráadásul meg kell próbálkozni valami újjal. Fogtam hát és beleolvastam. A hátulja alapján jónak tűnt, az első fejezetet pedig pillanatok alatt elolvastam. Hú, tök jó meg minden, olvassuk tovább. Aztán…

            Be kell vallanom még az elején, hogy megszakítottam az olvasást. Húúú, mit tettél? Igen, félbeszakítottam, ugyanis nem bírtam tovább olvasni. Na de szép sorjában. (Amúgy közben két napot hagytam csak ki, amikor is Leinre Laura Hullócsillagát olvastam el)

            Tehát a könyv. Danielle Steeltől eddig csak romantikus regényeket láttam, és ez a könyv sem volt mentes tőle, bár nem feltétlenül a szerelem volt a középpontban. A fülszöveg alapján és sokkal inkább krimire számítottam, mint erre.

Charleston

            A történetünkben megismerhetjük Alexát, az egyedülálló anyát, aki tizenhét éves lányát, Savannah-t New Yorkban neveli. Munkáját tekintve Alexa jogász a kerületi ügyészségen. Fontos még megemlítenünk Tomot, a volt férjet, aki elhagyja Alexát és a lányukat régi feleségéért, Luisáért. A bonyodalom ott kezdődik, hogy a rendőrök elfognak egy sorozatgyilkost, az ügyet pedig Alexa kapja meg. A feladata az, hogy börtönbe juttassa Luke Quentint, aki tizennyolc nő megerőszakolásáért és haláláért felelős. Ugye milyen jól hangzik? Na, nem a gyilkosságok, hanem maga a sztori. Aha… én is azt hittem, hogy jó lesz, főleg az a rész, hogy Savannah kísértetiesen hasonlít a meggyilkolt lányokhoz. Itt ugye mindenki arra gondol, hogy akkor lesz valami izgalmas dolog, de az írónő egyáltalán nem feszegeti a húrt. Szépen nyugodtan leírja a tárgyalások menetét, sajnáltatja a sokat dolgozó ügyészeket és rendőröket, amivel amúgy nincsen gond, de nem is fontos.

            Szó ami szó, a könyvben semmi nem történik, de komolyan, semmi. Na jó,ezt így túlzás állítani, inkább azt mondom, hogy nem szól semmiről. Nem igazán boncolgatja a gyilkossági ügy szálát, csak éppen annyira érinti mindig, hogy kiragadjon minket a könyv szirupos, boldog hangulatából. Nem találunk benne mélyre menő szerelmi szálakat, Alexa csak az utolsó pillanatban (értsd, utolsó két fejezet) jön össze élete nagy szerelmével, Savannah-ról csak annyit tudunk, hogy eszeveszetten boldog, és úgy általában, az emberek érzéseiről csak érintőlegesen tudunk meg valamit.

            A könyv talán legnagyobb hibája az elnyújtott monológok és párbeszédek voltak, na meg az unásig ismételgetett mondatok. Az érzés, amikor egy fejezeten keresztül ugyanazt olvasod, csak a szavak másképp jönnek egymás után, felbecsülhetetlen. Alexa és Tom szinte ezerszer átrágják magukat ugyanazon a problémán, ugyanazok az eszmefuttatások vannak levezetve. Egyszerűen unalmas. Talán ezért is kellett befejeznem félúton.

New York

            Sok ember a fülszöveg alapján ítél és veszi meg vagy olvassa el a könyvet. Most akkor hogy is van ez? Először örültem, mert itt a fülszöveg nem egy általános összefoglalás, hanem egy kicsit betekinthetünk az előzményekbe. Aha. Csak aztán kiderül, hogy alig történik valami, ami a hátulján olvasható. Elemezhetném mondatonként, de sehová sem vezetne, hiszen tényleg NEM TÖRTÉNIK SEMMI! A múlt titkairól lehull a lepel… jó. Melyik titokról és milyen lepel? Ugyanis a szereplők és az olvasók is tisztában vannak a titkokkal, amik nyíltak és kimondhatóak. Az pedig, hogy Tom nem a hűség bajnoka, igaz, ám kapunk rá magyarázatot, ami miatt a férfi hatalmasat fordul a szemünkben, és lealacsonyodik egy pulyka szintjére.

            Összefoglalva tehát, egyáltalán nem az történik, amire számítunk, és ez ebben az esetben negatív, ugyanis nem a fordulatossága miatt volt kiszámíthatatlan. Unalmas, felesleges volt ennyi oldalon keresztül húzni. Egyetlen pozitívum volt talán benne, mégpedig az, hogy az írónő nagyon szép leíró részeket produkált.

            Tipikus amerikai ponyvaregény, amit a repülőgép pályaudvaron lehet megvenni, arra a célra, ha nagyon unod magad. Nekem nem tetszett kifejezetten, nem érdemes elolvasni, nem is tudom mi ütött belém, amikor a kezembe vettem.

Borító: A borító szép, az egésznek kicsit régies hatása van. Már csak a könyv mérete is olyan kis cuki, a betűtípus pedig kifejezetten drámai. A címről nem is beszélve… Mondjuk a történethez egyáltalán nem illik a kép.

Kedvenc szereplő: Talán a kis mellékszereplőket szerettem a legjobban. A rendőröket, Jacket, Murielt. Valamint kórosan vonzódom a rosszfiúkhoz, úgyhogy Quentint is kedveltem ,kár, hogy az ő szemszögéből nem folytatta a bemutatást.

Nem-kedvenc szereplő: Egyértelműen Luisa és Tom. Előbbinek a kiállhatatlan viselkedése, utóbbinak meg a sutasága a negatív. Tom anyja sem egy pozitív szereplő, bár a végére igyekszik egy kicsit átformálni őt az írónő, bár szerintem a való életben ez nem így működik.