Julie Kagawa - Vaskirály

Fülszöveg: Meghan Chase-re titkokkal teli sors vár – olyan, amit még kigondolni sem tudott volna.

Valami furcsa mindig volt Meghan életében; már hatéves kora óta, amikor édesapja eltűnt a szeme elől. Az iskolában sem tudott teljesen beilleszkedni… és otthon sem.

Amikor egy gyanús idegen kezdi távolról figyelni, és tréfakedvelő legjobb barátja egyszeriben a védelmezőjévé válik, Meghan érzi, hogy minden meg fog változni, amit csak ismer.

De a valóságot álmában sem tudta volna elképzelni – hogy ő egy mesebeli Tündérkirály lánya, és egyben tehetetlen báb egy öldöklő háborúban. De idővel kiderül, mire hajlandó azért, hogy megmentsen valakit, akit szeret, vagy hogy útját állja egy rejtelmes gonosznak, akivel egyetlen tündér sem mer szembenézni… és hogy megtalálja-e a szerelmet egy ifjú herceggel, aki szívesebben látná őt holtan, semhogy közel engedje jeges szívéhez.

 

Írónő: 1982 október 12-én született a kaliforniai Sacramentóban. 9 éves korában költöztek a szüleivel Hawiira. Szülei japán származásúak. Julie jelenleg Louisville-ben él Kentuckyban.

Első könyve, a The Iron Daughter 2009-ben jelent meg, mely az Iron Fey sorozat első része. A sorozat következő három része 2010 és 2011-ben jelent meg, melyek közül az utolsót, a The Iron Knight címűt nem fordították még le magyarra. A sorozathoz három kiegészítő novellát is írt.

Legújabb sorozata a Blood of Eden címet viseli, két rész jelent meg eddig, nem magyarul.

Vélemény: Egyszerű nyári olvasmánynak megfelel, amikor este nem tudod mivel elütni az időt a medence partján vagy az otthoni hintaágyban, de órák hosszat sem akarsz olvasni. Na, pont ilyen ez a könyv is.

A történet tündérekről szól. Olvastattok már tündéres könyvet? Ugye, hogy nem. Hiszen ez a könyv nem csupán megemlíti a tündérkéket, hanem teljes világot, udvarokat, szokásokat talál ki nekik. Igen, a társadalom pompásan ki van építve, részletes leírásokat kapunk, amik mégsem annyira unalmasak és szárazak, mint azt előre gondolnánk. Mi más szolgálhatott volna jobb alapul ehhez a történethez, mint a Szentivánéji álom a mi drága Shakespeare-ünk tollából, esetleg az Arthur mondakör?

Főszereplőnk Meghan Chase, aki, mint kiderül, Oberonnak, az egyik tündérkirálynak félvér gyermeke. Éppen ez a hír, ami felfordítja a kamasz lány életét, és egyszerű disznótenyésztő farmer porontyából hirtelen ő lesz a Hercegnő. Meghan kisöccsét elrabolják, és ő jó nővérhez híven utána indul Sohaföldre, legjobb barátjával, Robbie-val. Aki igazából Robin pajtás a Szentivánéji álomból. Utazásuk során megismertetik az olvasót más tündérekkel, és a sok különféle ország mondavilágából elcsent lénnyel.

Ott van például Ash, a Tél udvarának hercege, akivel csodálatos viszonyok kezdődnek, és megalakul a szerelmi-háromszög-féle-valami. Ez az egész nagyon csábítóan hangzik, és az is, az írónő jól variálja a szálakat, de, első rész lévén még nem tudhatunk semmi biztosat. (Illetve de, hiszen mindenki számára kikövetkeztethető, hogy kit szeret Meghan jobban) A két fiú között jelentős a különbség. Puck évek óta Meghan mellett van, vicces és jópofa, de kinézetben is szöges ellentéte Ashnek, aki kimért és megfontolt, illetve a kezdetek kezdetén meg akarja ölni Meghant.

Hogy mi nyűgözött le a tündérekben? Számomra a tündérkék (igen, a kicsi tündérkék) mindig Csingilinghez hasonlítottak. Picik, aranyosak, csillámpor csíkot húznak maguk után és kacagó hangokat hallatnak, akárhányszor egy virág fölé röppennek. Oké, ahogy nőttem azért átfogalmazódott ez bennem, és Hamupipőke Tündér keresztanyjára gondoltam, aki, ha nem is pufók öregasszony éneklési vággyal, de szép és fiatal, magas és vékony, emberszerű lényeknek képzeltem őket, akiknek leggonoszabb tulajdonságuk mindössze az, hogy bűvkörükbe vonják az embereket és pár éven keresztül együtt énekelnek. Na, ebben a történetben kifejezetten kevés a kedves tündér! Nem kicsik, viszont jelentőségteljesek és összességében emberiek. Főleg Titánia (Oberon felesége), aki a féltékenységgel és a gyerekességgel bőven meg lett áldva. Mindenki arra gondol, hogy a Téli udvar majd gonosz lesz és bántja szegény Nyarat, holott nekem Mab (a Télkirálynő) sokkal szimpatikusabb, mint Oberon. Bár azért Mab sem a megtestesült jóság, sőt…

Csingiling majdnem meghalt, mert az emberek nem hittek a tündérekben, de parányi kis hősünk megmenekült. Ez talán közös a számomra elképzelt és a történet tündérei között. A technológia pusztítja őket, ezért Meghannek, Pucknak és Ashnek nem csak a kisöcs elrablásával kell szembenézni, hanem egy új tündérfajjal, a Vastündérekkel is. Na már most, azt mindenki tudja, hogy a vas halálos is lehet a tündérekre nézve. Itt kezdődnek tehát az igazi bonyodalmak, hisz minden összefügg mindennel.

A tündérek nem repülnek? Mert ebben egyszer sem kaptak szárnyra, sőt, arra sem nagyon emlékszem, hogy a szárnyaikat emlegette volna az írónő. Azt viszont említette, hogy hegyesek a füleik és a megszokottnál nagyobbak a szemeik. Mi van? A hegyes füleket még el tudom képzelni, de, mondjuk Asht, a szexi télherceget már kevésbé látom magam előtt természetellenesen nagy szemekkel.

Ha már a szexiségnél tartunk, nekem nincsen kedvenc fiúm a kötetben, bár kezd bennem kialakulni egy-egy kép mind Ashről, mind Puckról. Mind a kettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai, és ebben a kötetben inkább Ashre szegeződött mindenki szeme, hisz Meghan vele volt többet.

Összességében minden benne van, aminek egy első könyvben lennie kell. Szerelem, iskola, fantázia, család, barátok. Ajánlani tudom csak, egy alvósabb hétre, amikor ki akarsz kapcsolni, érdekel is, hogy mi történt, de nem maradsz fent miatta éjjel.

Borító: A borító szép, de nem a kedvencem. Illik a könyv hangulatához, ám szerintem túlzsúfolt. A borító részei külön-külön szépek, de együtt… Mégis, a magyarul megjelent kötetek közül ez messze a legszebb.

Kedvenc szereplő: Kacor ♥ Mindenkinek szüksége lenne egy ilyen „jótündérre”, aki a maga szarkasztikus modorával a helyes útra terelget.

Nem-kedvenc szereplő: Bár semmi bajom Meghan-nel, félek, hogy kapunk egy újabb, egyfolytában szenvedő lányt.