
Ismét menekülniük kell – de vajon
ki az ellenség? Fertőzöttek és immúnisok egyaránt veszélyben vannak. Vajon az
emberiség teljes kiirtása a cél? Ki akarja a pusztulásukat? Létezik kiút ebből
a borzalomból?
Író: James Smith Dashner amerikai író, aki főként ifjusági műveket
piblikál.

Könyveivel
számos díjat és jelölést zsebelt be, művei mindig a bestseller listák élén
landoltak.
Vélemény: Az Útvesztő
trilógiát nagyon szerettem, de nem tudtam volna a könyvekről összefüggő
véleményt alkotni. Persze, én az összeshez pozitív kritikát állítottam volna
össze java részt, de mégis… Ezt a kihagyásomat igyekszem bepótolni azzal, hogy
a trilógia előzmény kötetét fejtem ki nektek.
A
történetet nagyon nehéz elemezni, annak ellenére, hogy fejben megvannak a
gondolatok, csak papírra - ez esetben számítógépbe- kéne vetni őket. Éppen
ezért a fülszöveg alapján fogok haladni, és ne haragudjatok, ha egy kissé
csapongok a témák között.
Ahogyan
gondolni lehetett, a könyv az előzményekre épül, tizenhárom évvel Thomasék és
az Útvesztő előtt. A Földet napkitörések pusztítják, és ezen a felperzselt
vidéken találkozunk főszereplőnkkel, aki Mark és kis csapata. A fülszövegben
remekül össze van foglalva az első két-három fejezet, ahol bővebben kifejtik
nekünk a Vírussal megfertőzött nyilakat, valamint kicsit bekukkantást
nyerhetünk a napkitörések utáni életbe.
A
szereplők jól ki vannak dolgozva, illetve pont olyan mértékig, hogy meg
lehessen szeretni őket. A főbb tulajdonságaikat előtérbe helyezi az író, ezeken
kívül viszont keveset lehet megtudni róluk. Kifejezetten tetszik az, ahogyan
Mark álmait beleszövi a történetbe. Erről csak annyit érdemes megjegyezni, hogy
Mark a rémálmaiban mindig újból átéli azokat a pillanatokat, amikor a Föld konkrétan
megsül, az időjárás pedig összegabalyodik. Nem tudunk meg túl sok fontos
részletet, de egy kicsit pihenhetünk a pörgős fejezetek között.
Dashner
folytatja azt az idegesítően jó szokását, hogy egy fontos esemény közben hagyja
abba az egyik fejezetet. A könyvei nagy előnye az, hogy egy-egy fejezet rövid,
és mindig fenn tudja tartani az érdeklődését az olvasónak, a sztori folyton
halad és nekünk lapozni kell és tovább olvasni, hogy megtudjuk, mi fog
történni.

Keresem a
hibáit a könyvnek, de ezen kívül nagyon nem jut eszembe semmi. A
kiszámíthatóság viszont eléggé nagy hiba tud lenni. Szerencsére ismét jól lett
lefordítva a könyv, nem voltak benne olyan hibák, ami miatt olvashatatlanná
válhat egy könyv. Na, de visszatérve a kiszámíthatóságra. Mivel a szereplők
felépítése és gondolkodásmódja egy kicsit hasonlított az Útvesztőben megismert karakterekéhez, ezért sikerült az ő fejükkel
gondolkodnom, magyarul, pár jelenetnél hamarabb tudtam, mit fognak tenni, mint
ők. Azért persze voltak benne olyan fordulatok, amiknél jó erősen a homlokomra
kellett csapnom, hogy felfogjam. Természetesen az is előfordult, hogy számítani
lehetett rá, de az író annyira eltolta a történést, hogy már el is felejtettük,
mire bekövetkezett. (remélem érthető voltam)
A szereplőkről
még annyit szólnék, hogy talán ketten voltak nagyon fontosak, Mark, a
főszereplő, és Alec, akivel igazából minden kalandot átél. Bár az elején a
csapat még viszonylag nagy, elég hamar elveszítik a tagokat, és ketten maradnak
keresgélni, harcolni.
Az elveszített
tagokról is szólnom kell pár szót. Sokan vannak, akik alig szerepelnek, pedig
észrevehetően van kötődés a mellék- és főszereplők között. Később persze Mark
említett álmaiban visszatérnek a mellékszereplők is, de nem igazán tudjuk
megszeretni őket. Pont úgy, ahogyan az Útvesztőben,
az ismeretlen fiúk halálán senki sem hatódik meg.
A kedvenc
részeim talán a Buggyantak leírása volt. Az író olyan pontosan körbemagyarázta
az elborult elméjű fertőzöttek külsejét és viselkedését, hogy gyakran valami
apokalipszisben éreztem magam. Nem zavartak a csatajelenetek sem, sőt, azokat
is élveztem. Igaz, hogy a korhatárt érdemes lenne kiírni a könyvre, hiszen az
egész olyan, akár egy horror film. Ijesztő, valóságos és a legjobban egy
elmegyógyintézethez hasonlítanám.
Régi
kedvenceink az epilógusban illetve a prológusban tűnnek fel, ott viszont
rengeteg régi és új kérdésre választ kaphatunk. A legvége az, ami engem nagyon
meglepett, és azonnal a folytatást követeltem, csakhogy nem tudom elképzelni,
ezt vajon hogyan lehet tovább szőni?
A fülszövegben
feltett kérdések szinte mindegyikére kapunk választ, ha nem is kielégítőt, de
mindenki döntse el, ő akar-e tudni még valamit.
Most, hogy
elfogyott a forró csokim, be is fejezem a bejegyzést. Nyilván azok olvassák el
elsősorban, akik átrágták magukat az Útvesztő
trilógián, előtte semmiképp ne!! A könyv olyan elemeket tartalmaz, amik ugyan
elengedhetetlenek az Útvesztő, Tűzpróba és Halálkúra felfogásához és megértéséhez, mégis, ezekkel az infókkal
birtokunkban már nem lenne élvezet a trilógia.
Borító: Nem kell ragozni,
IMÁDOM!!! <3
Kedvenc szereplő: Alec és Lana.
Ex-katonák, az ő csoportjukhoz csatlakozik Mark és Trina a napkitörések után.
Nem-kedvenc szereplő: Teresát az
előző trilógiában nem szerettem, és itt sem feltétlenül a kedvencem abban a
három fejezetben, amiben megjelenik.