Monika Feth: Az eperszedő

Fülszöveg: Amikor kiderül, hogy barátnőjét, Carót meggyilkolták, Jette nyilvánosan bosszút esküszik – és ezzel felhívja magára a gyilkos figyelmét. A férfi udvarolni kezd Jettének, és a lány beleszeret anélkül, hogy sejtené, valójában kivel is van dolga…

Merle mindent elolvasott, ami csak a keze ügyébe került a halál utáni életről. Szinte már ez volt a szakterülete, és kísérteties történeteivel gyakran okozott álmatlan éjszakákat Carónak és nekem.

– A másik világba való átmenet – mondta, és jelentőségteljes szünetet tartott, mint mindig, amikor erről a másik világról beszélt – erőszakos halál esetén különösen nehéz.

Merle rám nézett, és szemeiben felismertem azt a fájdalmat, ami bennem is bujkált. – Nem volt felkészülve, Jette.

Írónő: 1951-ben született Hagenben, Németországban. Ifjúsági író.

            Hagenbe járt iskolába, majd a bonni egyetemen végzett német és angol szakon, később dolgozott.

            Jelenleg egy kis faluban él, ahol az írásnak szenteli magát. Első könyve Examen (Vizsga) címen jelent meg 1980-ban. Azóta rengeteg gyerekkönyv, képeskönyv és krimi került ki a kezei közül, melyeket tizennégy nyelvre fordítottak le, és sok rangos díjat zsebelt be velük.

Vélemény: Kalandos története van ennek a könyvnek. Először is tudnotok kell, hogy ez volt életem első krimije (pontosabban krimi féle izéje). Bizony, eddig utáltam az össze krimit, Agatha Christitől kezdve az összes mindenségen át, egészen idáig. Igen, annyi jót hallottam erről a könyvről, hogy úgy éreztem, muszáj lenne beszereznem, végül is, egyszer élünk és én még egy krimit sem olvastam el, pedig már tizenhat vagyok. (Most jut eszembe, a Vakáció a halott utcában kriminek számít? Mert akkor az az egyet már olvastam) Mivel féltem, hogy nem fogja elnyerni a tetszésemet, kikölcsönöztem a könyvtárból, ahol véletlenül bukkantam rá, de azonnal eszembe juttatta a krimikkel kapcsolatos rémálmaimat és vágyaimat. Egy szó, mint száz, hazavittem és két nap alatt elolvastam suli időben, ami nálam nagy szó. Ezek után ki lehet találni, hogy tetszett-e, vagy sem.

Nehezen tudom elkezdeni, mert nem egy, hanem több főszereplője is van a történetnek. Sokaknak nem tetszik, én azonban pont ezért olvastam tovább és tovább, mert szinte minden fejezet új szemszögből nyílik meg, és minden szereplőnek vannak saját gondolatai, saját stílusa, amivel beszélnek, gondolkodnak és bemutatják magukat.

Kezdjük talán az elején. Ott van Imke, a híres krimi író (mi más is lehetne, pff…), elvált de gazdag, és ott a kislánya, Jette, aki nem kér anyja pénzéből, inkább saját lakásban él barátnőivel, Caróval és Merlével.  A bonyodalmak sokára kezdődnek meg, van már pár gyilkosság és várjuk, hogy Caro végre meghaljon, mert mind tudjuk, hogy ennek így kell lennie. Ez azonban csak fejezetekkel később következik be, amikor már szívünkhöz nőtt a kis Caro, aki rossz családból származik, fülig szerelmes a gyilkosába, vagdossa magát és védi az állatokat. Egyszóval bűn őt megölni, ezt a szépen kidolgozott karaktert, mindenki hiányolja, ám végre beindulnak az események. Egy baj van, az olvasó már a gyilkosság előtt tudja, ki lesz a gyilkos.

Kedvenc szereplőm Georg, az eperszedő, akinek nagyon érdekes személyisége van, egy pszichológus szívesen turkálna a fejében. El tudom róla képzelni, hogy ő a tipikus sorozatgyilkos, aki valami gyerekkori trauma miatt megöli a számára fontos nőket, visszahúzódó és csendes, ugyanakkor erőszakos vadállat, csak fel kell ébreszteni ezt az énjét.

A történet innentől kezdve sajnos nem tartogat sok meglepetést, mindenki csak arra vár, hogy a könyvben szereplő bugyuta embereknek nyíljon fel a szemük és a nyilvánvaló jelekből jöjjenek rá, kit kell keresni. Valamiért azonban mindenki tovább olvas. Vajon miért? Erre sajnos nincs logikus magyarázat, csupán annyi, hogy mégis meg akarjuk tudni, mit szerencsétlenkednek a szereplők, mire gondolnak és a legfőbb, mi lesz számukra a végkifejlet? Elvégre, nekik is rá kell jönni arra, amit mi már az első pillanattól kezdve tudunk.

Megemlíteném még a rendőrt, ami végig nyomozza az ügyet. Imádom a rendőröket, bár ezt a szereplőt feleslegesnek találtam. Ő csak húzza az időt, hogy pár oldallal tovább tartson a könyv. Érdekes a személyisége és mindenhol ott van és mindenkit ismer. Valahol mégis fontos karakter, ugyan nem a legfontosabb.

A könyvnek van egy sajátos, komor és szürke hangulata. A három lány házát sötét és piszkos kis lyuknak képzeltem el, ahol nedves a levegő és sárga függöny takarja az ablakokat. Valahol mélyen mindig ilyennek képzeltem, akkor is, ha Imke tökéletes és antik házában ücsörögtem, vagy a napon dolgoztam az izzadó eperszedők között.

Ami még tetszett az a nem mindennapi névválasztás. Itt nem Jessica és Bella mindenki, hanem igenis különleges és nem mindennap használt nevekkel találkozunk, bár azt hiszem, maga a könyv Németországban játszódik. Ha viszont a helyszín miatt vannak különlegesen jó nevek, akkor magát a helyszínt kell dicsérnem, hiszen hány könyv játszódik Németországban? Rossz kérdés. Hány könyv játszódik Amerikán kívül?

Összességében tetszett a könyv, hamar el lehet olvasni, és, bár vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, az írónő fantasztikus. Rengeteg rossz kritikát kapott sajnos, amit nem értek, bár lehet, hogy csak én nem vagyok még eléggé jártas a krimikben?

Borító: A borítója fergeteges, minimalista és fekete-piros, ami egy modern kriminél elengedhetetlen. Ott van természetesen az eper és a fantasztikus betűk, amik kidudorodnak és nagyon jó típusban íródtak. Beleszerettem!

Kedvenc szereplő: Amíg Caro élt, addig nagyon kedveltem, és természetesen a gyilkos rabjává váltam, imádtam őt is.

Nem-kedvenc szereplő: Bajban vagyok, ugyanis nem találok ilyen karakter, valószínűleg azért, mert mindenki finoman ki van dolgozva és felruházva a legtökéletesebb tulajdonságokkal, amikkel egy ilyen történet szereplői csak lehetnek.