Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Fülszöveg: Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.

Írónő: Stephanie Perkins egy amerikai írónő, aki az Anna és a francia csók c. művével lépett be a köztudatba, melyet 2010-ben jelentetett meg. Az észak-karolinai Arizónából származik. San Franciscóban és Atlantában járt egyetemre.

            Jelenleg Asheville-ben él legjobb barátjával és férjével, Jarrod Perkinssel. Állítása szerint a házuk már vagy száz éves és minden szoba a szivárvány legkülönfélébb színeiben pompázik. Van egy macskája, Mr. Tumnus.

Vélemény:  Hűha… először is azzal kezdeném, hogy fogalmam sincsen, mit írjak róla. Ilyen csak akkor fordul elő velem, ha egy nagyon jó könyvet olvastam… és hát ez éppen ilyen volt.

            Utánakerestem más véleményeknek, és azok nem voltak ennyire pozitívak, mint amilyent én most írni készülök. A legfőbb jellemzők mások szerint: Könnyű nyári olvasmány, tipikus tini regény, szerelmes, ezzel együtt könnyed. Ez mind igaz, kétség sem fér hozzá, ugyanakkor az írónő valamit tud, ami miatt a könyvei ennyire letehetetlenek. Had meséljek valamit…

            A könyv hátulján Stephanie Meyer nyilatkozik mintegy ajánlásként, hogy a könyvvel együtt akarsz randizni. Ez igaz!!! Miután elolvastad, automatikusan keresed St. Clairt az utcánkon, Párizsba akarsz menni és a pokolba kívánod Annát, holott tudod, megérdemelték egymást. Én nem randiztam ugyan a könyvvel, de vele aludtam kétszer is. Hogy miért és hogyan? Hát, éjjelekbe nyúlóan olvastam, aztán már nem bírtam tovább és átöleltem, nehogy elszaladjon. Kíváncsi voltam.

            Nos, két dolgot éreztem végig, olvasás közben. Olvasni és olvasni, befejezni, hogy a szereplők boldogan élhessenek, ugyanakkor soha nem akartam a végére érni. Végül, amikor befejeztem, nem éreztem semmit. Megijedtem. Valójában nem tett rám nagy hatást, csak az osztálytársaim ódái miatt tetszett annyira? Feltettem a polcra, összekucorodtam az ágyamon, és lassan növekedni kezdett bennem az űr. Mit fogok olvasni ezután? Van még az írónőnek könyve, amit nem olvastam és le van fordítva? NINCS?? NEEEEE!!!!!

            Anna Franciaországban kénytelen a végzős évét tölteni egy, amúgy tökéletes iskolában. Először nem értettem, mi akkora baj abban, hogy, szinte ingyen ekkora lehetőségben van részed, aztán rájöttem. Anna elvből utálja az apját, ráadásul a gimi utolsó évében senki sem zökkenne ki szívesen a megszokott környezetéből. Ami viszont pozitívum, hogy a könyv végén említi is, annak ellenére, hogy foggal-körömmel ragaszkodott Anna az unalmas Amerikához, végül mi mindenre tett szert Franciaországban, Párizsban. Annát az apja egy hatalmas élményben részesítette, holott az elején azt hitte, ezzel keresztbe akarnak tenni neki.

            Barátok. Anna rögtön az első nap megismerkedik Meredithszel, aki aztán bevonja őt a saját társaságába. Josh és Rashmi együtt vannak, Mer szingli és ott van Étienne St. Clair. Aki már másfél éve Ellie-vel jár, mégis mindenki utána csorgatja a nyálát.

            Kapcsolat. Itt természetesen a fiúkra gondolok. Anna több barátot is szerez magának, persze csak az egyikkel fog örökké együtt maradni, a többit „sajnálatos” körülmények között mellőzi.

            Mindannyian tudjuk, hogy Párizsnak sajátos hangulata van, amit a könyv nagyszerűen tudat velünk. A jelzők és a szavak illatokat, ízeket és fényeket mutatnak nekünk. Hiába amerikai az írónő, érezni lehet a nyelvezeten, hogy bizony mi Európában vagyunk. Oké, talán néha egy kicsit eltúlozza ezt a „párizsiasságot”. Viszont, mindannyian együtt járjuk be a látványosságokat, a mozikat, a kávézókat és utcákat, ahol mindig, ismétlem, MINDIG történik valami.

            Általában nem szeretem, ha ki lehet következtetni a dolgokat egy könyvben, itt viszont nem zavart. Az egész valahogy kerek és mégis összetett volt, és a szenvedés sem idegesített, hiszen nem volt alaptalan, ráadásul nem csak sírás-rívás volt, hanem következmények és hülyeségek is.

            Tehát, képzelj el egy könyvet, amit mind Amerika, mind Európa imád, könnyed, ám feldolgoz nehéz témákat is (St. Clair anyukája), felnőttek és kamaszok is szeretik, fiúknak és lányoknak is ajánlom bátran, szerelmes meg veszekedős, változatos és humorral bőven át van itatva. Annyira érzékeny és csodálatos, hogy szinte láttam magam előtt a szereplőket, megfogtam Étienne haját, láttam a szórakozóhelyen táncolni őket, éreztem a pia erős szagát, és törölgettem mindenki könnyeit.

            Talán már nem szeretnék mást mondani, remek könyv volt, tényleg könnyed és nyári, de semmiképpen nem egyszeri olvasmány. Megvan a maga bája, egyszer sem volt benne holtpont, mindig történik benne valami, ha meg éppen nem, akkor is fenn tartja az érdeklődést bennünk. Tényleg egy emlékezetes könyv lett ez, csak úgy, mint az írónő másik műve.

            Szerintem ki lehet venni a szavaimból, hogy imádtam, tehát ajánlom mindenkinek bátran! Érdemes vele megpróbálkozni még akkor is, ha a címe meg a borítója eléggé béna.

Borító: Érdekes. Oké, hogy ott van a háttérben az Eiffel-torony, meg a két emberke, mégsem adja át teljesen azt a hangulatot. Viszont. Sokáig kerestem a megoldást arra, hogy miért nem látjuk a fiút, csupán a kezét. Én ott találtam megoldást, amikor Anna megemlíti, hogy az ő illetve Étienne keze tökéletesen passzol egymáshoz.

            Pontosítok, a könyv fényes, napfényben fürdőző hangulatát átadja, de mégis… nem a tökéletes, ám megfelel.

Kedvenc szereplő: Étienne ki más? Rajta kívül Josh és Rashmi, Mer és Anna is. Pedig a főszereplőket nem szoktam szeretni. Nate, a portás személyes kedvenc, valamit Isla, aki a harmadik Stephanie Perkins könyv főszereplője lesz.

Nem-kedvenc szereplő: Matt és Charrie feleslegesek voltak, mégsem érzemúgy, hogy mindenképpen ki kellene hagyni őket belőle. Amandát kifejezetten utáltam, de ki ne gondolná így?